Feketemosó: Kevesebb pofa – Mezítláb a Parlamentben 15.

Maga elé képzeli az illatos kicsi nőt, aki persze se nem kicsi, sem pedig illatos, de ha az ember hirtelen ötlettől vezérelve szórakozást keres, a fantázia sokat segít a motiváció felkeltésén. Két vagy három hete találkoztak utoljára, megfelelő távolság a randevúk között, hogy a nőnek ne legyenek illúziói, de a „nőknek” – részben az egész – mindig is voltak és lesznek illúziói. – Torma Mária írja a Feketemosót.

(részlet a Mezítláb a Parlamentben c. készülő regényből)

Előző részek: Brexit I., Brexit II., Milleniumi dolgozó I., Milleniumi dolgozó II., Milleniumi dolgozó III., Milleniumi dolgozó IV., Kutyára kamion, Ipanema, Sörszag, Kis Fátra, Kacsamesék, Nincs vége, Itt a farkas, Bűz van, babám

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Asztagh, aki azt hitte, nem érheti már meglepetés – bármit gondoljon, rezzenetlen pókerarca visszafogott egyetértést sugall –, most mintha nehezen tudta volna uralni a vonásait. Feltételezhetőleg a vénasszonyok nyarához képest is szokatlan hőhullám, a napok óta sivatagi levegő forralta kedélyek teszik, hogy el kell forduljon a kolbászszag felől. A fejtámlára akasztott zakó minden döccenőre meglendül előtte, és a kevés takarásban az ablaküvegbe bámul.

A falunapok között végtelen kukoricaföldek. Koncentrál, behunyja a szemét, és helyzete fölötti, némileg segélykérő nevetését egy hiteltelen ásítássá maszkírozza. Az ülés túloldaláról patakzik a kereszténydemokrata izzadtság. A szagok fő forrása Árpásdi kolléga, aki a folyosóra nyújtott lábbal terpeszt, két könyökét hátrafordultában az ülések támlájára tolja, szabaddá téve az átnedvesedett hónaljtáji foltokat. Hazai terepen jár, és nagy élvezettel ontja magából a szót, de Asztagh csak a szolnoki katonatörténeteiért érez némi hálát, máskülönben állomásról állomásra megy a szalonzsidózás. Árpásdi kolléga ugyanis egy azon kevesek közül, akik kifejezetten örülnek, hogy a migrációs válság végre komoly, mondhatni nemzetvédő hangokat is megüt, melyeket ő már csak természetfilozófiai érdeklődése folytán is jó ideje szorgalmazott.

A klíma lassan kezd magához térni, a parkolóban egész délelőtt semmi árnyék. Az üvegen át is éget a nap, hadd égessen, gondolja Asztag, és feljebb gyűri az ing ujját. A váltás hátul fityeg, gondosan ruhazsákba akasztva, a tisztítóból egyenesen ide került. Ideje se, értelme se lett volna többet készülni az útra, ad hoc vállalta az alföldi körtúrát, miután világosan az értésére adták Kötcsén: amelyik cápa nem mozog, az… Mehet vissza ügyvédnek? Nem érzi, hogy keveset mozogna. Nem kívánságműsor, a továbbiakban lesz szíves tartózkodni a túlzott egyénieskedéstől. Kvótakérdésben van egy 10-15 pontból álló sillabusz, használja azt, azért fizetik a kommunikációs éceszgébereket.

– Terepre! – toldotta meg Hidi a kötcsei vacsoránál. A meghívása visszautasíthatatlannak tűnt, Hidi pedig tulajdonképpen csak jót akart. Egyetemi tanára volt, ő mutatta be a megfelelő embereknek, amiért persze hálás. Hogy alelnöknek szavazták a tisztújítón, az se nagyon független a közbenjárásától, de felszaporodtak az alelnökök. A poszt, amelyet egykor hárman, majd hatan, ma már tizenketten töltenek be, némileg devalválódott. Lesz még feljebb, üzenték Hidivel, ahogy most megüzenik, hogy ússzon.

– Terepen vagyok, István, ellenségesen is. Kapcsold be a nagyképernyőd.

– Mondom máshogy – köszörülte meg a hangját, és az étlap élét simította végig. – Nem kampányidőben kell karakterépítésbe fogni, Gábor, és apád kiszuperált SZDSZ-es haverjai… – lassan szívta be a levegőt, vállát megemelte, tenyerét széttárta – velük se most üljél be minden műsorba.

A társaság nagyja a Hidivel kettecskén elköltött vacsora idején a somogytúri fa- és erdőgazdaság vendégségében vadlakomázott, majd az éjszaka és a hajnal fennmaradó óráit egy vadászlesben tervezte eltölteni, mely gondolatra mind Hidi, mind Asztagh hátán az undor kicsi iránytűiként felállt a szőr. Mindketten – bár eltérő években – átestek beavató alkalmakon, és azóta kerülték a fakultatív lehetőséget, valamint azt a mély, álmatlan és sötét unalmat, amire virradatig kötelezi magát, aki negyedmagával felkapaszkodik egy vadászles létráján. A kérdés persze mindig ott dől el, kivel kapaszkodhat az ember. A leglelkesebbek ugyanis azok, akik a létra alján elhelyezkedvén minden alkalmat megragadnak a kapaszkodásra. E célból megfontoltan csomagolnak, saját vadász-, edző- és vitorlásfelszereléssel érkeznek – minisztere válogatja, kit milyen kedvelt időtöltése kapcsán nyílik mód megkörnyékezni. A vadászalkalmak révén különösen egy bizonyos miniszterhez egy bizonyos államtitkár közbenjárásával érdemes följutni. Ahol ő ül, nyilvánvalóan többről is esik szó, mint az állandó viszketésről, amelyet a szúnyograjzás idején a lápos csalitba látogató nem győz emlegetni.

– Kinek a szemét szúrja? – vakarja meg a középső ujja tövét Asztagh, de gyorsan össze is kulcsolja az ujjait, mielőtt még Hidi elérti az akaratlan mozdulatot.

– Ezzel nem kell foglalkoznod – húzza el a száját az öreg kuvasz. – Több kuli, kevesebb pofa! Ennyi.

Nem mond neveket, sem konkrétumokat. Szolgálatkészen és hatékonyan közvetít. Asztagh rosszul még nem járt azzal, ha megfogadta a tanácsait, amelyekről nehéz eldönteni, valóban tőle vagy feljebbről érkező üzenet-e. Ebben áll Hidi szabad mozgástere és ereje. Húsz éve van a pályán, ami már önmagában is erős bizonyíték arra, hogy a stratégia működik: a pozíciód akkor a legbiztosabb, ha nem tudni, ki véd, ellenben mindenki ismer. Több kell ehhez, mint a büntetőjogi katedrához, bár az is hozzátartozik, hogy az ÁJK-n érvényesülni sem lehetett egyszerű. Soha rosszabbul nem érezte magát Asztagh, mint az egyetemen. Visszakerülve Pannonhalmáról. Nemcsak Hidinek, hanem az apja mára politikailag inkriminált haverjainak is köszönhet egy s mást, mentalitásban többet is, mint Hidi szeretné.

– A figyelem teher, viszont lehetőség is – zárta rövidre az eligazítást. – Pofátlanítom ezt a marhapofit – dőlt hátra, hogy a pincér elé helyezze a tányért. Hidi hátradobta a nyakkendőt, de az minduntalan visszacsusszant az ültében csak még impozánsabb hetven éves pocakra, ezért megoldotta a gallért, és a nyakkendőt a szék támlájára lógatva átadta magát a marhának.

Az étterem majdhogynem kihalt volt ezen a pihenőestén. A szakmai programok az ebéddel véget értek, a politikai celebek, harcostárs vállalkozók és a feleségek többsége nem készülődött a vadászatra, inkább a medence körül töltötte a délutánt. Az elnöknek dolga volt ugyanis, és még a késő délelőtti órákban, a sajtó kamerái elől védve, autóba szállt, hogy a szombatot más elfoglaltságaira hivatkozva távol töltse. Ez korántsem volt szokatlan eljárás, mégis sokakat fölcsigázott, hová utazhat ilyenkor, mikor a miniszterelnöki hivatal kulcsfigurái épp a lábukat készítik a gumicsizmára. Száll a hintőpor, belepi az ágyneműt, a szállodai szoba Anjou-liliom-mintás szőnyegébe tapossák. Még egy-két műbarokk dohányzóasztalra is jut belőle annyi, hogy lám, csíkokban áll a kis ezüsttálcán. Mellette a nadrágzsebekből előpakolt tárca, kulcscsomó, összesodort papírpénz és két, poros élű bankkártya hever. Csak a lábra nem tapad eléggé.

A somogytúri kiskastélyban a vaddisznó eddigre három napja pácolódik a borókabogyós, cukros borban. Az igazgató számol azzal, hogy aki a lakomát követően mégsem csatlakozna a vadászathoz, nem fog azonnal visszautazni a kötcsei hotelbe, ezért a kiskastély hadra fogható szobáit is előkészítteti. A hallgatólagos rutin arra is kiterjed, hogy a program ezen pontjára érkező hölgyvendégeket teljes diszkrécióval fogadja. Egyetlen görbe estét megengedhetnek maguknak az urak, a párt női tagjai amúgy sem vállalkoznának nyári vadászatokra. Évek alatt talán egyetlenegyszer kellett magyarázkodni egy észak-magyarországi kolleginának, aki nem akart a vadászatból kimaradni, lévén gyerekkora óta kitűnő lövő, de mire a fácánlevest felszolgálták már ő is tisztában volt azzal, mit kell érteni azon, hogy a vadászlakoma egyéb vendégek számára is nyílt programként került meghirdetésre. A kolléganő a Sefag erdészét és egy őzet ejtett el aznap hajnalban. Még hogy a zárt férfitársaságok privilégiuma ne terjedne ki nőkre.

Nem sokat ittak a vacsorához, és Gábor, amilyen hamar még sértés nélkül távozhatott, visszavonult. Rákövetkező napon ugyan az ímél egyenesen neki jött, de a megfogalmazás úgy szólt, mintha sokaknak egyszerre küldték volna ki: Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun megyékben át kell vágni pár szalagot a helyi erőnek számító egykori háziorvos Árpásdival. Hat kisebb helyszín, Árpásdi mellé még csatlakoznak, de ami egyeseknek privilégium, másnak penitencia: itt-ott beszéd, szántó- vagy gulyásfőzőverseny, rétesfesztivál. Árnyékban 36 fok, indulás hajnalban. Az előrejelzések szerint a népszavazáson való részvételi szándék nem éri el az érvényesség küszöbét. Érthető a csalódottság.

A busz még nem ér a fővárosba, mikor Magdát hívja. A vonal kicsöng, Magda azonnal kinyomja.

„Gyászmisén vagyok” – jön az sms.

„Délután valamikor?”

„Kettő után, talán”

Maga elé képzeli az illatos kicsi nőt, aki persze se nem kicsi, sem pedig illatos, de ha az ember hirtelen ötlettől vezérelve szórakozást keres, a fantázia sokat segít a motiváció felkeltésén. Két vagy három hete találkoztak utoljára, megfelelő távolság a randevúk között, hogy a nőnek ne legyenek illúziói, de a „nőknek” – részben az egész – mindig is voltak és lesznek illúziói. Ezért Asztagh úgy dönt, kettőig már nem viteti magát haza, inkább beszámol Hidinek, hogy megcselekedte, amit megkövetelt…

István persze nem elérhető. Ismételt próbálkozásra a berekedt titkárnőhöz kapcsol a vonal. Ebédel, mondja izgatottan, de Asztagh majd hivatali időben legyen szíves. Asztagh megismétli a nevét, de hallhatóan semmi hatás. A titkárnő kivár, és valamivel tagoltabban szól bele: nem tudom adni. Mintha egy ebéd bármikor is akadály lett volna.

Negyedóra sem kell, hogy landoljon az újabb ímél Asztagh magánfiókjában: hajnalban Dobozival repül a németekhez. Éppen Dobozival. Mennyire kell még összesaraznia magát, a fene se tudja.

„Több kuli” – cseng vissza Hidi javaslata, mikor türelmet erőltetve magára kikeresi Dobozi számát.