„Persze, a kérdés ettől még kérdés marad: mennyire vagyok elfuserált, hímsoviniszta, esetleg komfortfeminista, ha »B«-t egy amúgy szeretni való, tehetséges faszkalapnak látom, aki éppen megfelelő szaggal, kedéllyel és cipőmérettel rendelkezik.”
– Torma Mária írja a Feketemosót.
Címke: Torma Mária
Feketemosó: Bébilépés – Mezítláb a Parlamentben 17.
„Apám persze nem volna büszke rám, ha pontosan tudná, miben áll az álommeló, de elmondhatom társaságban, hogy »könyvekkel foglalkozom«”
– Torma Mária írja a Feketemosót.
Feketemosó: Vékony jég – Mezítláb a Parlamentben 16.
„Töltök. Nem az első vitánk, de érdekesen csitul el. Tüntetőleg otthonosan viselkedik. Nagyvonalúan átlépek a korábbi hazugságán. Hazudott róla vagy átprogramozta az estét, kár a találgatásért, eleget torzsalkodtam mára, most ernyedt jó kedvem lett. Iszunk és csendkirályt játszunk. Édes péntek este.”
– Torma Mária írja a Feketemosót.
Feketemosó: Kevesebb pofa – Mezítláb a Parlamentben 15.
„Maga elé képzeli az illatos kicsi nőt, aki persze se nem kicsi, sem pedig illatos, de ha az ember hirtelen ötlettől vezérelve szórakozást keres, a fantázia sokat segít a motiváció felkeltésén. Két vagy három hete találkoztak utoljára, megfelelő távolság a randevúk között, hogy a nőnek ne legyenek illúziói, de a »nőknek« – részben az egész – mindig is voltak és lesznek illúziói.”
– Torma Mária írja a Feketemosót.
Feketemosó: Bűz van, babám – Mezítláb a Parlamentben 14.
„A diplomaosztón láttam utoljára Editet. A tolókocsi kereke elakadt a kátyús betonon, Kátyi káromkodásai visszhangzottak a Gólyavár előterében. Agyvérzéséből már nem épült föl. Ághi Edit ugyanazon a nyáron halt meg, mint apám. Az ember megérzi az időt, ha az oktatóit kezdi temetni.”
– Torma Mária írja a Feketemosót.
Feketemosó: Itt a farkas – Mezítláb a Parlamentben 13.
„Nyilván erről beszélt, mikor majdnem faképnél akartam hagyni a tetves parlamenti irodájában. Nincs konstans kapcsolat, csak ezek az együtt töltött idők.”
– Torma Mária írja a Feketemosót.
Feketemosó: Nincs vége – Mezítláb a Parlamentben 12.
„Avatatlan szemmel talán rajtam se látni, hogy tegnap a nyár esti szellőnél engem is több fújt.” – Torma Mária írja a Feketemosót.
Feketemosó: Kacsamesék – Mezítláb a Parlamentben 11.
„Utálom a témát. Az áldozati szerepet, a szűkölő tapintatot, amit kivált. Ahogy sorra kérdezik, kim maradt: »És anyukád?«, »Van testvéred?«, »Senkid?«. Bélrák. Petefészekrák. Baleset. Kész a sorminta.”
– Torma Mária írja a Feketemosót.
Feketemosó: Kis Fátra – Mezítláb a Parlamentben 10.
„Ezen kívül elmondhatom, hogy bal oldalon hordom a heréim, már ha számíthatok még rájuk, és holnaptól nem a zsebedben kell keresnem őket, ha vakarózni támadna kedvem” – Torma Mária írja a Feketemosót.
Feketemosó: Sörszag – Mezítláb a Parlamentben 9.
„Gépelni kezdem, kitörlöm. Átgondolom, minimálisan mennyi idő alatt tudnék elkészülni. Egy másik képernyőn toporog most Viszi Magda feje mellett az a három hülye pont, remélem, nem kevésbé idegesítő módon.” – Torma Mária írja a Feketemosót.