Az Apokrif szerkesztősége már a folyóirat megalapításakor egyik legfontosabb elhatározásának tartotta, hogy csökkenti az olvasók és a szerzők közti szakadékot, ezért szervezünk azóta is rendületlenül különböző formában megrendezett (elsősorban felolvasásokra épülő) közönségtalálkozókat.
(A közönségtalálkozókról szóló további bejegyzések a Közönségtalálkozók rovat lapján olvashatók.)
Várható időpontok:
Apokrif lapbemutató: 2014. tavasz
2014. április 21., 18:00, Roham
Idén lépett hetedik évfolyamába az Apokrif.
S ezt mivel is lehetne méltóbban megünnepelni, mint a hetedik évfolyamot elindító tavaszi lapszám bemutatójával? Ugye, mi is így gondoltuk.
Az esten felolvasnak: Bezsenyi Tamás, Bödecs László, Gerőcs Péter, Kabai Lóránt, MIzsur Dániel.
Zenél: Varga Máté, egyszálgitárral.
A belépés, mint mindig, ezúttal is ingyenes.
*
Korábbi Apokrif estek:
Az első Apokrif estnek a Merlin Színház adott otthont, a Songwriters’ Klub sorozat keretében, 2008. november 11-én.
2008. november 11. – Merlin Színház
házigazda: Fráter Zoltán
vendégek: Hidvégi Katalin, az első lapszám illusztrátora, Nyerges Gábor Ádám, Stolcz Ádám, Tarcsay Zoltán, Török Sándor Mátyás, az Apokrif szerzői
zene: Bárki Jardin (a Monkey Jardin zenekar jazztriója), csámisi!
web: Songwriters’ Klub
Az est teljes videofelvétele itt érhető el.
*
A második Apokrif est az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzata által szervezett mikulásnapi ünnepség egyik műsorszámaként jött létre, a házigazda és a felolvasó szerzők névsora megegyezik a fentivel.
2008. december 10. – ELTE BTK
felolvasó szerzők: Nyerges Gábor Ádám, Stolcz Ádám, Tarcsay Zoltán, Török Sándor Mátyás
zene: –
web: –
2009. február 22. – Inverzium Tea & Coffee
felolvasó szerzők: Evellei Kata, Györe Bori, Nyerges Gábor Ádám, Tarcsay Zoltán, Török Sándor Mátyás
zene: nyerges.gábor.ádám. (egyszálgitárral)
hangfelvétel:
Első rész (50:53, mp3; 96 kbps; mono; 34,9 MB)
Második rész (44:20; mp3; 96 kbps; mono; 30,5 MB)
2009. március 13. – Art Katakomba
felolvasó szerzők:Nyerges Gábor Ádám, Stolcz Ádám, Tarcsay Zoltán, Török Sándor Mátyás
zene: –
web: Fiatal Költők Tere
képek: a Fiatal Költők Tere oldalán
2009. március 22. – Inverzium Tea & Coffee
felolvasó szerzők: Aradi Réka (művét felolvasta: Bakonyi Balázs), Kántás Balázs (műveit felolvasta: Nyerges Gábor Ádám), Smid Róbert, Stolcz Ádám, Zólyomi Kristóf
zene:Monkey Jardin
web: –
képek és videók: itt
hangfelvétel:
1. Aradi Réka novelláját felolvassa Bakonyi Balázs
4. Kántás Balázs verseit felolvassa Nyerges Gábor Ádám
2009. április 19. – Inverzium Tea&Coffee
házigazda: Fráter Zoltán
felolvasó szerzők: Fehér Renátó, Nyerges Gábor Ádám, Palágyi László, Stolcz Ádám, Tarcsay Zoltán, Török Sándor Mátyás
zene: nyerges.gábor.ádám. (egyszálgitárral)
web: –
képek és hangfelvételek: itt
2009. április 21. – ELTE BTK Bölcsész Napok
felolvasó szerzők: Evellei Kata, Nyerges Gábor Ádám, Smid Róbert, Stolcz Ádám, Tarcsay Zoltán, Török Sándor Mátyás
zene: nyerges.gábor.ádám (egyszálgitárral)
web: –
2009. április 28. – ELTE Összművészeti Fesztivál
felolvasó szerzők: Nyerges Gábor Ádám, Stolcz Ádám, Takács Nándor, Tarcsay Zoltán, Török Sándor Mátyás
zene: Várhidi Adrián (egyszálgitárral)
web: http://hali.elte.hu/node/565 , illetve: http://www.youtube.com/watch?v=cPTaLaMAWUc
2009. augusztus 3. – Programkert, Fiatal Költők Tere
felolvasó szerzők: Nyerges Gábor Ádám, Tarcsay Zoltán, Török Sándor Mátyás
zene: –
web: http://programkert.prae.hu , illetve: http://fiatalkoltok.co.cc
2009. szeptember 22. – ELTE BTK, Szerkesztőségi nyílt nap
felolvasó szerzők: Németh Tamás, Nyerges Gábor Ádám, Stolcz Ádám, Tarcsay Zoltán, Török Sándor Mátyás
zene: –
web: https://apokrifonline.wordpress.com
2009. október 2. – ArtKatakomba, Fiatal Költők Tere, Muszájkatullusz/Lesbia est
felolvasó szerzők: Evellei Kata, Nyerges Gábor Ádám, Stolcz Ádám, Török Sándor Mátyás
zene: –
web: http://programkert.prae.hu , illetve: http://fiatalkoltok.co.cc
2009. november 18. – Szabad az Á, Apokrif prózaest
házigazda: Tarcsay Zoltán
felolvasó szerzők: Urbán Natália, Németh Tamás, Radnóty Zoltán, Tarcsay Zoltán, Vass Norbert
zene: Autumn Square
web: Szabad az Á
2009. november 25. – Szabad az Á, Beszámított veszteség könyvbemutató – I.
házigazda: Fráter Zoltán
felolvasó szerzők: Fehér Renátó, Stolcz Ádám, Török Sándor Mátyás
zene: nyerges.gábor.ádám és Solt Dávid
web: Szabad az Á
*
2009. december 2. – Szabad az Á, Beszámított veszteség könyvbemutató – II.
házigazda: Fráter Zoltán
felolvasó szerzők: Evellei Kata, Nyerges Gábor Ádám
zene: Sweety Creamy
web: Szabad az Á
*
2009. december 7. – ELTE BTK Mikulás buli
felolvasó szerzők: Nyerges Gábor Ádám, Radnóty Zoltán, Stolcz Ádám, Tamás Péter, Tarcsay Zoltán Török Sándor Mátyás
zene: –
web: –
2009. december 9. – Szabad az Á, Beszámított veszteség könyvbemutató – III.
házigazda: Fráter Zoltán
felolvasó szerzők: Kántás Balázs (műveit felolvasta: Kőműves Csilla és Márkus Rita), Palágyi László
zene: Feelter
web: Szabad az Á
2009. december 16. – Szabad az Á, Beszámított veszteség könyvbemutató – IV.
házigazda: Fráter Zoltán
felolvasó szerzők: Smid Róbert és Tarcsay Zoltán
zene: Torma Gábor
web: Szabad az Á
2010. január 27. – Szabad az Á, Hetedik szám, lapbemutató
házigazda: Nyerges Gábor Ádám és Tarcsay Zoltán
felolvasó szerzők: Sós Dóra, Torma Mária, Braun Barna és Tamás Péter
zene: Zafírteknős
web: Szabad az Á
2010. február 24. – Szabad az Á, Nyafogrif farsang
házigazda: Fráter Zoltán
felolvasó szerzők: Torma Mária, Nyerges Gábor Ádám, Tarcsay Zoltán, Török Sándor Mátyás, Vass Norbert
zene: Torma Gábor
web: Szabad az Á
képek az estről: itt
2010. március 5. – ArtKatakomba, Fiatal Költők Tere, (V)iszonyok est
felolvasó szerzők: Torma Mária, Braun Barna, Radnóty Zoltán, Tamás Péter
zene: –
web: Fkt
képek az estről: hamarosan
2010. március 31. – Szabad az Á, FÉLig Apokrif-est
házigazda: Fráter Zoltán
felolvasó szerzők: Evellei Kata, Kemény Lili (FÉL), Mihályi Réka (FÉL), B. Horváth László (FÉL), Fehér Renátó, Palágyi László, Radnóty Zoltán, Váczi Lajos (FÉL)
zene: Feelter
web: Szabad az Á
2010. április 12. – Takáts Gyula Emlékház, Költészet napi felolvasódélután
házigazda: Káplán Géza
felolvasó szerzők: Nyerges Gábor Ádám, Tarcsay Zoltán, Török Sándor Mátyás, Vass Norbert
zene: –
képek a felolvasásról: itt
2010. április 22. – Könyvtár klub, Bölcsész Napok, 2010
felolvasó szerzők: Sós Dóra, Nyerges Gábor Ádám, Tarcsay Zoltán (Apokrif), Gucsa Magdolna, Wéber Anikó, Fehér Renátó, Szilvay Máté (Körhinta kör), Machó Zsófia, Mechiat Zina, Braun Barna (FÉL)
zene: –
web: Bölcsész Napok 2010
2010. április 28. – Szabad az Á
házigazda: Fráter Zoltán
felolvasó szerzők: Torma Mária, Nyerges Gábor Ádám, Stolcz Ádám, Tamás Péter
zene: Palágyi László egyszálgitárral
web: Szabad az Á
2010. május 27. – Szabad az Á, Határon innen (könyvbemutató)
házigazda: Tamás Péter
beszélgetett és első kötetéből felolvasott: Palágyi László
zene: Hauptricht Tamás
web: Szabad az Á
2010. június 5. – Vörösmarty tér, 81. Ünnepi Könyvhét (dedikálás)
Nyerges Gábor Ádám dedikálta Helyi érzéstelenítés című kötetét
képek: itt
web: Az Ünnepi Könyvhét hivatalos oldala
2010. június 6. – Vörösmarty tér, 81. Ünnepi Könyvhét (dedikálás)
Palágyi László dedikálta Határon innen című kötetét
web: Az Ünnepi Könyvhét hivatalos oldala
2010. szeptember 28. – Szabad az Á, “Évadnyitó” Apokrif-est
házigazda:Fráter Zoltán
felolvasó szerzők:Evellei Kata, Nyerges Gábor Ádám, Radnóty Zoltán, Tamás Péter, Vass Norbert
zene: Tóth Eszter Anna és Várhidi Adrián Attila
web: Szabad az Á
2010. október 7. – Fogasház, Helyi érzéstelenítés – könyvbemutató
házigazda:Vincze Ferenc
felolvasó szerző: Nyerges Gábor Ádám
2010. október 13. – Kultea, Szó-köz-játék
házigazda:Marton Mária
felolvasó szerzők:Evellei Kata, Nyerges Gábor Ádám, Palágyi László, Török Sándor Mátyás
web: Kultea
2010. október 26. – Szabad az Á, 2010. ősz – lapbemutató
házigazda:Nyerges Gábor Ádám
felolvasó szerzők:Evellei Kata (versét felolvasta: Nyerges Gábor Ádám), Sós Dóra, Torma Mária, Braun Barna, Csordás László, Necz Dániel, Németh Tamás, Stolcz Ádám (felvételről), Tamás Péter, Tarcsay Zoltán (felvételről), Török Sándor Mátyás
zene: Záhonyi Enikő és Darvas Kristóf
web: Szabad az Á
2010. november 18. – ELTE-BTK, II. Apokrif “Nyílt nap”
házigazda:Fráter Zoltán
felolvasó szerzők: Torma Mária, Braun Barna, Fehér Renátó, Németh Tamás, Nyerges Gábor Ádám, Palágyi László, Tamás Péter, Török Sándor Mátyás
2010. november 23. – Szabad az Á, Sorköz I.
házigazda:Tamás Péter
felolvasó szerzők: Fehér Renátó, Vass Norbert
zene: Palágyi László (egyszálgitár)
web: Szabad az Á
képek: itt
2010. december 3. – Gazdátlan ház (Fiatal Költők Tere), Szatyor Bár
felolvasó szerzők: Evellei Kata, Sós Dóra, Török Sándor Mátyás, Vass Norbert
web: FKT, Szatyor Bár
2010. december 21. – Szabad az Á, Apokrif évzáró és lapbemutató (2010. tél)
házigazda:Fráter Zoltán
felolvasó szerzők:Berényi Csaba, Evellei Kata, Hajba Gergő, Kántás Balázs, Nyerges Gábor Ádám, Tarcsay Zoltán és Török Sándor Mátyás
zene: Intuíció duó (Bencsik Gergely és Hajba Gergő, Beck Olivérrel kiegészülve)
web: Szabad az Á
2011. január 25. – Szabad az Á, Apokrif évnyitó
házigazda:Fráter Zoltán
felolvasó szerzők: Németh Tamás, Torma Mária és Török Sándor Mátyás
zene: nyerges.gábor.ádám. (felvételről)
web: Szabad az Á
képek: hamarosan
2011. február 22. – Szabad az Á, Apokrif-farsang
házigazda:Fráter Zoltán
felolvasó szerzők: Nyerges Gábor Ádám, Tarcsay Zoltán, Torma Mária, Vass Norbert
zene: Molnár Fábián
web: Szabad az Á
képek: itt
2011. március 29. – Szabad az Á, 2011. tavasz, lapbemutató
házigazda:Tarcsay Zoltán
felolvasó szerzők: Áfra János, Fehér Renátó, Takács Máriusz, Takács Nándor, Tinkó Máté
zene: Dinnyés Attila
web: Szabad az Á
képek: itt
2011. április 11. – ELTE Nagytétényi úti Kollégium, költészet napja
házigazda: Vizkeleti László
felolvasó szerzők: Fehér Renátó, Nyerges Gábor Ádám, Palágyi László, Sós Dóra, Torma Mária
zene:
web: Nagytétényi úti Kollégium
képek:
2011. április 6. – Szabad az Á, Sorköz II.
házigazda: Tamás Péter
felolvasó szerzők: Evellei Kata, Torma Mária
zene: Zile Arn
web: Szabad az Á
képek:
2011. május 4. – Könyvtár Klub, Bölcsész Napok 2011
házigazda: Fráter Zoltán
felolvasó szerzők: Evellei Kata, Nyerges Gábor Ádám, Sós Dóra (Apokrif), Braun Barna, Körtesi Márton, Mihályi Réka (FÉL), Fehér Renátó, Szilvay Máté (Körhinta Kör)
web: Bölcsész Napok
2011. május 31. – Szabad az Á, Apokrif szezonzáró, 2011
házigazda: Fráter Zoltán
felolvasó szerzők: Nyerges Gábor Ádám, Radnóty Zoltán, Tarcsay Zoltán, Tinkó Máté
web: Szabad az Á
2011. június 3. – Vörösmarty tér, 82. Ünnepi Könyvhét (dedikálás)
Nyerges Gábor Ádám dedikálta Helyi érzéstelenítés című kötetét
web: Az Ünnepi Könyvhét hivatalos oldala
2011. augusztus 23. – Szigliget, JAK-tábor, Bemutatkozik az Apokrif folyóirat
házigazda: Hercsel Adél, Fehér Renátó
felolvasó szerzők: Evellei Kata, Torma Mária, Nyerges Gábor Ádám, Tarcsay Zoltán
web: József Attila Kör
2011. szeptember 26. – Csendes, Apokrif szezonnyitó
házigazda: Fráter Zoltán
felolvasó szerzők: Áfra János, Evellei Kata, Nagypál István, Nyerges Gábor Ádám, Palágyi László, Török Sándor Mátyás
web: –
képek: itt
2011. október 24. – Csendes, Sorköz III.
házigazda: Tamás Péter
vendégek: Braun Barna, Tinkó Máté
közreműködtek: Barna Zsombor és Bognár László (Proton Produkció)
web: –
képek: itt
2011. november 9. – Kalicka Bistro, Apokrif folyóiratbemutat(koz)ó a Kalickában
beszélgettek: Balogh Endre, Erdei Tamás, Fráter Zoltán, Nyerges Gábor Ádám, Tarcsay Zoltán, Torma Mária
felolvastak: Fehér Renátó, Tarcsay Zoltán, Torma Mária, Török Sándor Mátyás
web: Kalicka Bistro
képek és tudósítás: itt
2011. november 11. – Vízraktér, Apokrif a Vízraktérben
felolvasók: Nyerges Gábor Ádám, Tamás Péter, Tinkó Máté
web: Vízraktér
2011. november 28. – Csendes, 2011. ősz, lapbemutató
házigazda: Fráter Zoltán
felolvasók: Evellei Kata, Kapelner Zsolt, Kerber Balázs, Vass Nobert
zene: Palágyi László
web: –
2011. december 19. – Csendes, Foglalás négy személyre
felolvasók: Fehér Renátó, Nyerges Gábor Ádám, Tinkó Máté
zene: Palágyi László
web: –
2012. február 14. – Roham, “Szeress úgy is, ha rossz vagyok” – Apokrif Valentin-nap
házigazda: Torma Mária
felolvasók: Braun Barna, Evellei Kata, Nyerges Gábor Ádám, Sós Dóra, Tarcsay Zoltán, Tinkó Máté, Vass Norbert
zene:
web: Roham
2012. február 27. – Könyvtár Klub, IV. Apokrif-farsang
házigazda: Fráter Zoltán
felolvasók: Braun Barna, Evellei Kata, Nyerges Gábor Ádám, Sós Dóra, Torma Mária, Vass Norbert
zene: The Jupiter Kids
web: Könyvtár Klub
2012. március 6. – Debreceni Egyetem, A LÉK Irodalmi Kör vendége az Apokrif Irodalmi Folyóirat
házigazda: Barna Péter
A lapot bemutatták: Erdei Tamás, Torma Mária és veress dani szerkesztők
Felolvasók: Evellei Kata, Tinkó Máté, Torma Mária, Vass Norbert
web: Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományi Intézet/könyvtár
tudósítás: Bevezetés a fiatal pesti irodalmi életbe (Kulter.hu), Fiatalok a könyvtárban (Prae.hu)
2012. március 26. – Roham Bár, lapbemutató (2012. tavasz)
házigazda: Nyerges Gábor Ádám
kerekasztal-beszélgetés: Pethő Anita, Hoványi Márton, Lengyel Imre Zsolt, Szolcsányi Ákos
felolvasók: Lukács Flóra, Mizsur Dániel, Palágyi László, Szabolcsi Gergely, Szalay Álmos, Tamás Péter
web: Roham
tudósítás: Világfájdalomra semmi ok (Prae.hu); Bölcsész világfájdalom (FÉL Online)
2012. május 5. – ELTE Bolyai Szakkollégium, XVII. Bolyai Konferencia
házigazda: Steinhauser Vanda
felolvasó szerzők: Evellei Kata, Tinkó Máté, Vass Norbert
web: Bolyai Konferencia
2012. május 8. – Könyvtár Klub, Bölcsész Napok 2012
házigazda: Vaderna Gábor
felolvasó szerzők: Braun Barna, Fehér Renátó, Kapelner Zsolt, Katona Ágota, Kerber Balázs, Mihályi Réka, Evellei Kata, Sós Dóra, Nyerges Gábor Ádám
web: Könyvtár Klub
2012. júlus 19. – Visegrád, I. Nemzetközi FISZ-tábor, Bemutatkozik az Apokrif folyóirat
házigazda: Németh Dorka
felolvasó szerzők: Evellei Kata, Torma Mária
2012. június 8. – Liszt Ferenc tér, 83. Ünnepi Könyvhét (dedikálás)
Nyerges Gábor Ádám dedikálta Számvetésforgó című kötetét
web: Az Ünnepi Könyvhét hivatalos oldala
2012. szeptember 12. – Roham Bár, lapbemutató (2012. nyár)
házigazda: Nyerges Gábor Ádám
felolvasók: Borda Réka, Evellei Kata, Falvai Mátyás, Gál Soma, Sós Dóra
zene: Csordás Zita és Novai Gábor a Zomboriból
web: Roham
tudósítás: Nagy Roham, kis Roham, Apokrif (FÉL Online); Zuhant magába, a társaság meg belé (Prae.hu); Évadnyitó az Apokrifnál (Irodalmi Jelen); Bemutatták az Apokrif folyóirat nyári számát (Tiszatájonline); Apokrif a Rohamban (ELTEonline); Apokrif nyara (Campusonline)
2012. október 15. – ELTE Nagytétényi úti Kollégium, Kultúrnap
felolvasók: Evellei Kata, Palágyi László, Szalay Álmos, Tamás Péter, Tinkó Máté
2012. október 25. – Roham Bár, Számvetésforgó könyvbemutató
házigazda: Tarcsay Zoltán
a szerzővel beszélget: Margócsy István
felolvas: a könyv szerzője, Nyerges Gábor Ádám
Az est második felében került bemutatásra a MambooMatzschkák Kollektíva Melléütések című versperformansza, melyet Mihók Nóra Zsófia válogatott és rendezett a kötet verseiből.
zene: Ötösalá zenekar
web: Roham
tudósítás: Nyergest – avagy hogy kell énül fecsegni (FÉL Online)
videók:
2012. november 15. – Roham Bár, lapbemutató (2012. ősz)
házigazda: Fráter Zoltán
felolvasók: Borda Réka, Kapelner Zsolt, Nyéki Gábor, Rozsi Viktor Márk, Tarcsay Zoltán
zene: Molnár Fábián
tudósítás: “Ha nekem időm lenne” (FÉL Online)
web: Roham
2012. december 7. – ELTE-BTK, Téli szüret
házigazda: Fráter Zoltán
felolvasók: Evellei Kata, Murányi Sándor Olivér, Nyerges Gábor Ádám
video: Prae.hu, youtube
2012. december 10. – Roham bár, Spiritusz fesztivál II.
házigazda: Nyerges Gábor Ádám
felolvasók: Lukács Flóra, Torma Mária, Bognár Péter, Gál Soma
web: Roham
2013. február 14. – Roham Bár, Nagyon szerelmes lányok / nagyon rendes srácok
házigazda: Fráter Zoltán
felolvasók: Evellei Kata, Sós Dóra, Nyerges Gábor Ádám, Tinkó Máté
tudósítás: Egy nagyon rendetlen est (FÉL Online)
Szerelmes lányok és rendes srácok (Kultúrbázis)
“Diszfunkcionális szerelem rendel” (Irodalmi Jelen)
web: Roham
2013. március 13. – Roham Bár, Márciusi laza fiak
házigazda: Reichert Gábor
felolvasók: Biró Krisztián, Kerber Balázs, Palágyi László, Szabó Márton István
zene: Hó Márton
tudósítás: Márciusi laza fiak (Kultúrbázis)
Márciusi Laza Fiak (Campusonline)
Márciusi “laza fiak” – tavaszköszöntés Apokrif módon (Irodalmi Jelen)
Apokrif öttanúk – laza fiak felolvasóest (Prae.hu)
web: Roham
2013. március 23. – ELTE Bolyai Szakkollégium, XVIII. Bolyai Konferencia
felolvasó szerzők: Sós Dóra, Tamás Péter, Tinkó Máté
web: Bolyai Konferencia
2013. április 11. – Roham bár, A költészet lapja – egy költészetnapi este az Apokrif szerzőivel
házigazda: Reichert Gábor
felolvasók: Borda Réka, Evellei Kata, Sós Dóra, Nyerges Gábor Ádám, Tarcsay Zoltán, Tinkó Máté
2013. április 30. – Roham bár – Idyllium versperformansz
18:30 – 18:50: Pódiumbeszélgetés az előadás stábjával és szerzőivel
Az Apokrif szerkesztője, Torma Mária kérdezi az előadást összeállító és rendező Mihók Nóra Zsófiát, Solymos Tamás színészt, Varga Tamást, az Ötösalá zenekar gitáros/énekesét, valamint az összeállításban szereplő szerzők közül Evellei Katát, Sós Dórát és Nyerges Gábor Ádámot a munkafolyamat, illetve ennek végeredménye kapcsán szerzett élményeikről, benyomásaikról
18:50 – 19:00: Az előadás ősbemutatójához készült 10 versflyer bemutatása, valamint a próbák során készült, rövid, beharangozó werkfilm levetítése
19:00 – 19:10: szünet
19:15 – 20:15: Idyllium versperformansz (ősbemutató)
20:15 – 20:45: Ötösalá koncert
Tudósítás:
Murzsa Tímea: Idyllium versperformansz (Apokrif Online)
Csufor Lilla: Felolvasás és koncert között (Kortárs Online)
Videó:
Pódiumbeszélgetés:
Idyllium:
2013. augusztus 14. – A Magyar Írószövetség 41. Tokaji Írótábora, Bemutatkozik az Apokrif folyóirat
FISZ-Apokrif közös est
Felolvasók a FISZtől: Horváth Veronika, Korpa Tamás, Novák Zsüliet
Valamint az Apokriftól: Gál Soma, Palágyi László, Torma Mária
Zene: Palágyi László, egyszálgitárral
Házigazda: Szentmártoni János
2013. szeptember 25. – H13, Apokrif házavató
Felolvasók: Fehér Renátó, Halmi Tibor és Kötter Tamás, Papp Sándor Zsigmond (novellarészletét felolvasta: Erős Zoltán)
Az est második részében: Evellei Kata Álombunker című kötetének bemutatója.
Bevezette: Fráter Zoltán
A szerzővel beszélgetett: Margócsy István
Házigazda: Fráter Zoltán
Zene: Palágyi László, egyszálgitárral.
Tudósítás:
Szarka Károly: Bunkerból ki, pincéből fel (FÉL Online)
B. Kiss Mátyás: Apokrif Házavató (Kultúrbázis)
Videó:
első rész:
második rész:
2013. szeptember 28. – Jurányi, szerk.éj Online Kulturális Szerkesztőségek Éjszakája
Apokrif Online: Publikál, beszámol, közvetít – bemutatkozó összeállítás
Bemutatkozik az Apokrif folyóirat online szerkesztősége: a képzőművészeti, a színházkritikai és a versrovat (Mihók Nóra Zsófia, Barkóczi Flóra, Sós Dóra).
Felolvasók: Biró Krisztián és Szendi Nóra
Az Idyllium versperformansz videódokumentációja kíséri a műsort, ahol Tarcsay Zoltán, Evellei Kata, Stolcz Ádám, Radnóty Zoltán és Sós Dóra verseit dolgozta fel a MambooMatzschkák Kollektíva
2013. október 16. – H13, Lapbemutató (2013. ősz)
házigazda: Nyerges Gábor Ádám
felolvasók: Áfra János, Gál Soma, Juhász Tibor, Mizsur Dániel, Pál Dániel Levente
zene: Tosics Dávid
2013. november 6. – Roham, Sorköz #4: Kötetlenül
házigazda: Tamás Péter
felolvasók: Torma Mária, Gál Soma, Szalay Álmos
web: Roham
2013. november 27. – H13, Sziránó könyvbemutató
Szerzőnk és szerkesztőnk első kisregényét mutatja be novemberi estjén az Apokrif stábja a H13-ban.
A könyvet Fráter Zoltán vezeti be, a szerzővel Reichert Gábor beszélget.
A műből a szerző mellett Solymos Tamás színész olvas fel részleteket.
Zenél: az Ötösalá.
Juhász Barbara: Az önironikus materialista (FÉL Online)
video:
2013. december 4. – H13, Metszéspontok I.: az Apokrif és a Forrás közös estje
Az est házigazdája: Mészáros Márton
beszélgetőpartnerei: Fráter Zoltán (Apokrif), Füzi László (Forrás)
műveikből felolvasnak: Buda Ferenc, Evellei Kata, Pintér Lajos, Torma Mária
2014. március 19. – H13, Nagymosás (Feketemosó est #1)
felolvasók: Evellei Kata, Fehér Renátó, Sós Dóra, Szendi Nóra, Tinkó Máté
zene: Palágyi László
tudósítás:
Bába Tibor: Szóban a személyesről (FÉL Online)
2014. március 26. – Ajtósi Dürer sori Kollégium, Apokrif @ Ajtósi #1
felolvasók: Evellei Kata, Bödecs László, Fehér Renátó, Gál Soma, Tinkó Máté