Az Apokrif irodalmi folyóirat és a Fiatal Írók Szövetsége közös könyvsorozata, az Apokrif Könyvek (sorozatszerkesztők: Fráter Zoltán és Nyerges Gábor Ádám) keretében 2015 óta jelennek meg a folyóirat szerzőinek (zömében első) kötetei. Az évente kiírt pályázaton a folyóirat szerzői indulhatnak, s a két szerkesztőség közös szakmai döntése alapján születik eredmény. (Az aktuális évi pályázati kiírás itt olvasható.) Az indulása óta a kritika és a közönség körében is sikernek örvendő sorozatban eddig az alábbi művek jelentek meg.
Az Apokrif Könyvek kiadványai megvásárolhatók országszerte a Libri boltjaiban, illetve a Bookline-on keresztül, valamint az Írók Boltjában, akár a webshopon keresztül is, az alább mellékelt linkeken. (További információkért érdemes felkeresni egyes köteteink Facebook-oldalait, valamint az Apokrif Könyvek Facebook-felületét).
Sajátos kvázi hagyományféleképp jelennek meg évről évre az aktuális Apokrif-kötetes, valamint egy-két további, adott évben friss kötettel jelentkező Apokrif-szerző műveiről írt paródiák Nyerges Gábor Ádám tollából, melyek közül a 2015–2017 között írtak az Apokrif Online-on olvashatók, 2018-tól pedig az Irodalmi Szemle Online felületén.
2022
K. Varga Bence: Repedések könyve (elbeszélések)
Nyugtalan vonulás egy minket egyre inkább bekerítő és behálózó világban, melyről nem igazán akarunk tudomást venni. A térbeli koordináták: kukásautó, vasútállomás, szennyvíztelep, viskó, kocsma, kórház, temető. A szereplők: társadalmon kívülre szorult-szorított, vergődő lények, saját világukba zárva – a szerzőt leginkább az ő tudat-világuk bemutatása érdekli. K. Varga Bence elbeszéléseit olvasva nemcsak arról lesz jóval pontosabb képünk, mit jelent, ha valaki a magyar társadalom perifériáján él, hanem arról is, hogy a periférián élőktől mekkora erőfeszítést, micsoda energiákat követel a legegyszerűbbnek tűnő napi cselekvés is. A lelki-tudati folyamatokat előtérbe helyező írói látásmód teszi figyelemreméltóvá a Repedések könyvét.
Barnás Ferenc
Körtesi Márton: Öngyújtótöltés – avagy a szisszenéstől a lángig
Komoly és koravén – első belenézésre ez a két szó jut eszembe Körtesi Márton költészetéről. Aztán, jobban belemélyedve, már látszik, hogy játékos és ironikus. Semmi sem szent neki, kivéve magát a költészetet. A mai ember kétkedését, töprengéseit, bizonytalanságát önti bele hibátlan, klasszikus formákba, a rímet, ritmust, szótagszámot betartva. Van szonett, disztichon, haiku, minden. Izgalmas feszültség keletkezik ezáltal, hiszen a tartalom – mely néhol egyenesen illetlen! – úgy van bezárva az illedelmes formákba, mint a macska a sporttáskába: érezni, ahogy mozog. Körtesi a természetet mint embert írja le, máskor meg az embert mint természeti jelenséget. Néha kegyetlen, néha megható és szeretetteljes, és mindig őszinte. Nem könnyű így jót írni: hát neki sikerült!
Nádasdy Ádám
Taródi Luca: Egyszer végre fiatalok leszünk (versek)
Az első köteteket a szerzők legkésőbb a harmadik kötet után elkezdik szégyellni. Szinte mindig. Taródi Luca nem fogja.
Az ő rendkívül gondosan szerkesztett első verseskötete a Meggymag című izgalmas verssel indul. A különös, lebegő hangulatú, szorongató kérdéseket felvillantó sorok mélyén ott sötétlik a fiatal költő erős szerzői karaktere. Ezen a pályát indító, kiérlelt anyagon világosan átdereng, milyen is ez a karakter: hol üdítően, szemtelenül groteszk, mint például A ponty című versben, hol balladisztikus, mint a Költözésben, de mindvégig, mindenütt szomorú. Nem kamaszosan letargikus, hanem bölcsen, költőhöz méltóan, belátóan szomorú.
Mi más dolga lehet egy pályakezdőnek, mint hogy szomorú legyen? Hogy összegezze és lezárja mindazt, amit eddig maga mögött hagyott? A hangpróbálgatást, a felkészülést, a gyerekkort? Mi más feladata lehet, mint hogy beépítse és újragondolja mindazt, amit a hagyományból felszívott és beépített saját eszköztárába?
Minden kétség, szorongás, megfigyelt és rögzített tapasztalat jó talaj ehhez a poétikai építkezéshez.
„Konzerválom minden örömöm, hétköznapi bajom” – írja a Forr a víz című versben. Méghozzá nem is akárhogyan konzerválja: ezekből a finoman és pontosan rögzített képekből biztonsággal tovább lehet majd építkezni.
A meggymag kikel, árnyékot adó fává terebélyesedik.
Ebben nyugodtan bízhatunk.
Tóth Krisztina
Paródia: Kavicsok
Stolcz Ádám: Transz (versek)
Stolcz Ádám második kötetét olvasni olyan élmény, mintha egy tűzre dobott laptop memóriájából kimentett filmet próbálnánk megnyitni. Amit látunk, sérült, vibrál, akadozik, mégis újra és újra lenyűgöz. Van egy történet, amibe bepillantunk, egy beszélő, akibe belelátunk: mint az örvény, olyanok, főleg, amikor visszanéznek belénk.
Stolcz Ádám második könyve talán nem is verseskötet, de a pokol egyik sajátos szegletének leírása, ahol muszáj beszélni, mielőtt a csönd átvenné a szót. Ahol az árnyékboksz minden ütése reccsenve fekete márványba talál, és nincsen, egyszerűen csak nincsen vége. Ha néha találunk is összhangot, csak annyit, amennyire a földre ejtett, maréknyi evőeszköz csengése egy pillanatra váratlanul kiadhat egy szűkített kvartot, kis szeptimet. Élesen, tisztán, emlékezetesen.
Messziről szólnak ezek a szövegek, bár az, hogy ez a távolság befelé vagy kifelé keresendő-e, az egyértelmű jelek ellenére sem eldönthető. Van, ennyi bizonyos. Egy monológgyűjtő, aki nem szereti a saját hangját. Egy kereső, aki mindig csak a keresést találja meg újra. Egy kivándorló, aki leginkább a saját bőrében idegen.
A jelek szerint ilyesmik kellenek egy jó verseskötethez.
Simon Márton
Paródia: Én vagyok a költő
Tarcsay Zoltán: A befejezhetetlen (regény)
Hogy kicsoda, micsoda a címszereplő, az a bizonyos „befejezhetetlen”? Ezt bizony a könyv többi szereplője is szívesen tudná: Földes Máté, a kissé lúzer, de amúgy rokonszenves bölcsész, Palánky Simon, a könyveit dédelgető antikvárius, Márk és Bence, a hűtlen barátok, Éva (fekete hajú), Zsófi (szőke), sőt még a rejtélyes Tanár úr is, akihez Máté elvileg a doktori disszertációját írja, de gyakorlatilag mégsem. Lesz aztán a „befejezhetetlen” kereséséből, kutatásából, nyomozásából fordulatos zűrzavar, elhangzanak pompás, mulatságos halandzsák, a cselekmény pedig mindinkább feszegeti a valóságreferenciák és a látomások közti határvonalat. Végül, ahogy a szereplők, úgy az olvasók sem találkozhatnak a „befejezhetetlennel”, amely talán egy (vagy több) régi (vagy új) rejtélyes (vagy banális) szöveg. Viszont megtudják, mi fán terem „a szöveg öröme”.
Tarcsay Zoltán sokoldalú alkotó. Költőként és műfordítóként már ismertté vált. Ez itt az első regénye.
Márton László
Paródia: A fonalgyár
2019
Halmi Tibor: Utolsó csatlakozás (versek)
Mint egy vidám körmenet, amit a Monarchiában elharapódzott Zarathustra-járvány továbbterjedéséért tartanak, úgy kígyóznak Halmi Tibor versei. Kéz a kézben vonulnak okkultisták, márkik, professzorok, inkvizítorok, magiszterek, irodai gyakornokok és sörösdobozt szorongató fiatalok. Persze a tömeg szentképek helyett Nietzsche portréját emeli a magasba, a mester tömött bajszán pedig hátsó lábait dörzsölgetve egy légy készülődik. És én még azt hittem, hogy már nem lehet érvényes allegóriát írni. Halmi Tibor bebizonyította, hogy megoldható, csak elég muníció kell hozzá. Ezek a versek a komolyság & szabadság olyan kombinációjával közelítenek önmagukhoz és hozzánk, ami több mint üdítő. A legjobb pillanatokban már felszabadító.
Sirokai Mátyás
Paródia: Schopenhauer és a Zalahús
Vass Norbert: Indiáncseresznye (novellák)
Egy kisváros és környéke, kilencvenes évek. Egészen szürreális élményekben lehetett része azoknak, akik valami véletlen folytán akkoriban éppen itt éltek. Néhány kilométerrel arrébb javában zajlott a balkáni háború. Amerika is házhoz jött, a kisváros lakói pedig megpróbáltak felnőni a feladathoz.
Vass Norbert kötete ambiciózus és hiánypótló vállalkozás, a rendszerváltás utáni időszak, a kilencvenes évek békaperspektívából megírt krónikája. A szerző önéletrajzi elemekből összegyúrt felnövekedéstörténetében jó érzékkel kerüli a múltba révedés csapdáját. Nem nosztalgiázik könnybe lábadt szemmel, úgy tekint vissza az ártatlanság elvesztésére, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Hiszen végeredményben az. A novellákban életre kelnek a mi barátaink is, akikkel együtt lógtunk az akkor még egyáltalán nem EU-konform játszótereken, a salakos focipályákon vagy épp az uszoda termálvízzel feltöltött 25 méteres medencéjében.
Vass hiteles és meggyőző magánmitológiát épít a korszak tűpontos – és szinte már mániákusan részletező – megidézésével, tömör és lendületes, de sosem túl hangosan csattanó mikrosztorikkal, a kilencvenes évek (pop)kultúrájának és tárgyi emlékeinek mantrázásával, mindennel, ami ahhoz kell, hogy elhiggyük neki: ez nemcsak mese volt, hanem az életünk.
Szerencsések vagyunk, hogy valaki nem felejtette el, milyen volt felnőni egy vidéki kisvárosban a kilencvenes évek Magyarországán. Akik pedig nem éltek akkor és ott, ebből a kötetből megtudhatják, milyen a posztkommunista gyerekkor, a kontrás BMX-ek, a másolt VHS-ek és a Turbo rágó romantikája. No meg fény derül a Mortal Kombat billentyűkombinációira is. És hogy mindeközben remekül szórakozunk, az már csak a hab a tortán. Vass izgalmas, erős sodrású nyelvet talált, és láthatólag nagy élvezettel sztorizik egy tőlünk fénysebességgel távolodó korszakról.
Hogy valaki ilyen hitelesen tudjon írni a kiskamaszokról, ahhoz muszáj kicsit gyereknek maradni. Bízzunk benne, hogy a kötet szerzője még sokáig nem fog felnőni.
Totth Benedek
Paródia: Pörk
2018
Norman Jope: Gólyák és rétesek (versek, fordította: Tarcsay Zoltán)
Mi lenne, ha azt mondanám, hogy több mint húsz év alatt több mint harmincszor látogatott ide egy jeles angol költő, s egyszerre idegen és otthonossá váló tekintetét egy Bristolba költözött, nála majd’ harminc évvel fiatalabb magyar pályatársa szinkronizálná értő, érző módon, épp nekünk? Bele akarnánk-e nézi ebbe a realitásában groteszk, de groteszkségében oly reális tükörbe? Akarnánk-e látni magunkat „rejtett kamerás” felvételeken, kinyúlt, pecsétes pizsamában, mackónadrágban, mondjuk az orrunkat piszkálva? Ha nemet is hazudnánk, tudnánk jól: naná.
Norman Jope olyan lüktető, zsibongó lírát teremt e pillanatképek mozaikjaiból, mely nem szépít és nem torzít, nem zeng odát, s nem is katasztrófaturizmust művel. Utcákat, tájakat pásztáz, s épp azt figyeli, amit mi, kényelmes itteniek elszalasztunk: épületeken, tárgyakon az itt élők nyomát őrző, apró jeleket, járókelők arckifejezéseit, emlékhelyeinken múltak és jelenek örökös egyszerre történését. E gólyák és rétesek mentén olvasott világ identitásának háromdimenziós domborzati térképét, hegy- és víz-(és kávéház- és könyvesbolt- és piac- és lakótelep-)rajzát. Röntgenfelvételünket, mely, ha nem útikönyv gyanánt, hanem Hans Castorp módjára vesszük kezünkbe, akár madame Chauchat áttetsző teste is lehet.
Nyerges Gábor Ádám
Paródia: Zalai áhitat
2017
Mizsur Dániel: Karc (versek)
Örvény. Befelé lejtő, homályos körmondatok kapkodnak a lábad felé. Erősödnek, majd megragadnak, és már visznek is, ahova csak akarnak. Mizsur Dániel első kötete mint egy jó birtokbor: a legjobb alapanyagokból áll össze, nem ez a zászlóvivő, viszont cselesen itatja magát. Még egy kortyot, na még egy kortyot. Aztán valahogy átveszi az irányítást, és működni kezd, befelé hajt, lefelé húz, egy sötét nyelvi világba, ahol sem éles kiszögellés, se karakteres tereptárgyak. Csak a belső parancs, hogy hagyni kell. Amikor leérsz, és körülnézel, bámulatosan jól működő szerkezetet látsz odalent. Megjelenik egy egyszerű fénysáv, vízi cirkusz kezdődik, színes, mozog, él. Fölfele nézel: a szárazföld és annak városa egyszerre ígéret és kétségtelen jövő — keményen meg kell dolgozni érte. A szemünk előtt lassan felépülő hős célba vesz egy új világot. Indulás előtt, az első lépések alatt leírja a helyzetét. Ez a leírás maga a verseskötet, aminek felénél a szenvtelen állapotrögzítést legyőzi a bizsergő várakozás. Mintha már most tudná ez a hős: később kíváncsi lesz a mai énjére, megérzéseire, félelmeire. Remek kezdőcsomag egy város bevételéhez — ígéretes pályakezdet.
Szálinger Balázs
Paródia: Ennyi
Csillik Kristóf: Hüllők időszaka (versek)
Valójában az írás nem sokban különbözik a hányástól.
Főleg a versírás.
Az egészséges ember elfogyasztja az eseményt, megemészti, felszívódik benne, amire szüksége van, a salak pedig kiürül a hagyományos úton. De a krónikus poézisben szenvedő hősünk gyomra visszadobja a megemésztett tartalmat.
A Majomkirály sámándobjával a hányástócsa fölé ül – és veri. És énekel. Megidéz embereket, helyeket, élményeket. Isteneket, szörnyeket, császárt, csavargót, filozófust,Bírót, Petrit, Emmát, Zsófit, Kingát, Vikit, Emesét, de inkább mégis Andreát, legtöbbször pedig saját magát. (Milyen fajdiverzitás van itt az útszélén!) Körbeforgatja őket, majd visszaűzi a tócsába. Nekünk szól a szeánsz, hiszen ő már ismer mindenkit. Neki mindenki a barátja. Ő mindig igazat mond, akkor is, ha hazudik. Azért hazudik, hogy igazat mondjon. A Majomkirály nincs ott sehol, így lehet ott mindenhol. Az egész világ az otthona.
Godó
2016
Stolcz Ádám: Becsapódás (versek)
Stolcz Ádám verseivel először videóüzenetben találkoztam, korunk műfaja. Robbanékony alkatnak tűnt, aki mondja bele egyenesen az arcunkba. Szakítólíra, be- és kirobbanó; hatékonyan sulykolt érvekkel alátámasztva, miért nem létezhet a beszélő és partnere közös fedél alatt („Én vagyok a férfi… / aki kitöri a nyakad, / ha a fejedet elcsavarja”). Pofonok és rúgások, gyermeki elgyöngülések, s a jó öreg spleen: „Tátogok és rosszkedvembe / belefeketednek az utcai macskák”. Netán egyfajta üvöltésterápia ez? Szóbeli agresszió? Azért csinálja, hogy a végén bocsánatot kérhessen az egészért? Lehet-e újdonságot hozni a problémahalmozó, párkapcsolati lírába? („De én, az álmatlanság, / rajtad tartom a tagolt légy-szemem, / ezt a beépített diszkógömböt.”) Ez a kataklizmaköltészet a maszkulin erőbeszéd paródiája? Is? Érdemes-e bevetni másik csatatéren? Netán túsztárgyalásra is alkalmas? S hogyan fogadják majd gender-szempontból a kedves nőtársak? És mit jelent Stolcz versbeszéde a társadalomra nézve, provokatív simogatást vagy finom fenyegetést? Ezekre a kérdésekre te találd meg a választ, olvasó.
Térey János
Paródia: Én egy szelíd ember vagyok
2015
Szendi Nóra: Zárványok (regény)
Szendi Nóra hősnője, Irén zárványnak, pontosabban zárványban rekedt lénynek tekinti magát. Ahogyan hol csetlik-botlik, hol pedig száguld és repül a regény belső terében, a létezés újabb zárványai bukkannak fel: egyszemélyes csoportok, párosult magányok. Ha az olvasó a zárványok áttetsző kristályfala mögé tekint, egy fiatal nő négy férfihoz fűződő kapcsolatát kísérheti figyelemmel. Közülük hárman mai férfiak a mai Budapesten, a negyedik pedig Berzsenyi Dániel, a klasszikus költő. Fanyar humor, színpompás fantázia, eleven ritmusú nyelv és a megírás merész kíméletlensége teszi Szendi Nóra első regényének írói világát figyelemre és emlékezetre méltóvá.
Márton László
Bödecs László: Semmi zsoltár (versek)
Egy jó első kötet leszámol a hagyománnyal. Egy jó első kötet nem számol le a hagyománnyal. Egy jó első kötetben már felismerhető a költő későbbi hangja. Egy jó első kötetben még egyáltalán nem muszáj, hogy felismerhető legyen a költő későbbi hangja. Egy jó első kötetben ott nyüzsög József Attila, Pilinszky, Petri, Homérosz, James Joyce. Egy jó első kötet olyan, mint egy blog: itt és most játszódik, saját sztorikkal, privát szerelmekkel, trendiséggel, humorral: tele meglepetéssel az ifjú olvasóknak. Egy jó első kötetben ott van egy nagyszabású költészet lehetősége. Bödecs László Semmi zsoltárja egy jó első kötet.
Kemény István
Paródia: Egészen olyan itt
Juhász Tibor: Ez nem az a környék (versek)
Nem az a szörnyű, hogy kiderül, hanem az, hogy mindannyiunk számára ki fog derülni: a Kassai út felszínes mámora, a Kitartó állandó vendégei, a városra hulló nyálcsíkok Juhász Tibor sorai stigmaként égnek a helyre. Rajzolják kör- és határvonalait. Hogy végül kíméletlen pontossággal tudatosuljon bennünk a felismerés, amit a költő bemutatkozó kötete már tud: ez nem az a környék!
Mizser Attila
Paródia: Túlzás
Apokrif Online 
2 Comments