„Azért emelkedünk fel, hogy jól lássunk, / mindig a magasból, a szem az idegen mozgást keresi, / a saját keringéstől eltérő rezzenést, / más állatok figyelemtől és megfontolástól szaggatott csapásait.”
– Veréb Árnika írja a Feketmosót.

„szürke gyomrú fájdalmakról beszéltünk, / és én éreztem, ez itt a határ”
– Veréb Árnika írja a Feketemosót.

„Jobb lesz, ha / visszakerül, hidd el, majd később lesz jobb, csak hagyd, / ne dolgozzon a tested a másik teste ellen.”
– Veréb Árnika írja a Feketemosót.

„Amikor kiszökik az ezüstszál, / ugrani fogok, / és ha eljön a földet érés, / végre szemmagasságban leszek.”
– Veréb Árnika írja a Feketemosót.

Óriási volt, Éliás tudta, hogy a medvék nagyok, de egészen biztos volt benne, hogy nem ennyire. A teste körül mintha fénylett volna a levegő. Felemelte lomha fejét a nyomról, és belenézett Éliás szemébe. A fiú nagyot lélegzett, elnyitotta a száját, a levegő fehér bodrokban gomolygott az arca körül. És állta a medve tekintetét. – Veréb Árnika írja a Feketemosót.

„Hagyjatok hát ledőlni ide, / az erőszakból lett anyák / és az erőszakból lett magányosak közé.”
– Veréb Árnika írja a Feketemosót.

„Egész kis konvoj indult meg célirányosan az Oslóba tartó repülőgépre, így a fiúnak nem volt nehéz dolga megtalálni a helyes irányt. Remélte, hogyha leszáll a gépről, érezni fogja a külföld szagát, de a repülőtér pontosan olyannak tűnt, mint amelyikről elindult.”
– Veréb Árnika írja a Feketemosót.

„A vággyal ellentétben a félelem kényelmetlen és szorító, mintha az egész test egyetlen, néma hús volna csak, amely belülről ráng és forr.”
– Veréb Árnika írja a Feketemosót.