A vándorló irodalom megpihen

A Vándorló Írólabor április 8-án Budapestre érkezett, és a Magyar Műhely Galériában tartotta meg első évadának záróestjét. A SZIFONline szerkesztői (Pinczési Botond, Vass Norbert és Veréb Árnika) négy városba látogatott el az elmúlt évben (Debrecen, Győr, Szabadka és Szeged), hogy összesen tíz szerzővel dolgozzanak együtt egy kreatív műhely keretén belül.

Az est bő egy órája alatt a szerzők hármas blokkokban olvasták fel azon verseiket, melyeket a szerkesztőkkel együtt egy közös, szövegolvasatú műhelymunka során hoztak létre.

Az első szekción, Pinczési Botond vezetésével Tóth Anna, Soós Brigitta és Majláth Ákos versei hangzottak el. A felolvasók jellemzően olyan írással foglalkozó fiatalok, akik nemrég kezdték a publikálást, vagy épp első kötetükön dolgoznak. Elsőként Tóth Anna verseit hallhattuk, aki még a jelenlévők között is egészen friss húsnak számít, elmondása szerint ez volt élete első nyilvános felolvasó estje, így minden szempontból fontos esemény volt számára ez az est. A szövegeihez köthetően, Pinczési Botond a versek képszerűségét, valamint költői hangjának kiforrottságát emelte ki. az erős képszerűség egyfajta képzetszerűségbe vonja az olvasót, így szövegeinek ihletőjeként talán nem is a szöveg talaján kell maradni, hanem olyan médiumok irányába érdemes indulni, mint a film vagy a kép.

A versláncot másodikként Majláth Ákos folytatta, aki a mese és a líra műfaját érzi magához a legközelebb. Pinczési rámutatott a verseit elemi szinten meghatározó gyermekkori élményekre, melyek túlmutatnak a nosztalgiázó szövegeken, és inkább a gyermekként való gondolkodást próbálják meg színre vinni. Majláth elmondása szerint ez alapvetően már csak abból is ered, hogy gyerekpszichológiával foglalkozik, így munkatársainak életkora körülbelül 8 év. Mindig is izgalmasnak találta a gyermeki gondolkodásmódot, és azt, mennyivel erősebbek, és fogékonyabbak a humorra, mint mi, akik már elfáradtunk az úton. A ki anya? ki vagyok én? mind-mind olyan kérdések, melyek a gyerekkorból erednek, de életünk végéig elkísérnek minket.

Az első szekciót Soós Brigitta zárta, aki mind hangjában, mind témaválasztásában talán a legjobban eltér a három felolvasó közül. Szövegeit alapvetően határozza meg a szegénység és a kitaszítottság létélménye. Ehhez köthetően több fontos kérdés is elhangzott, például az, hogy van-e konkrét célja a szerzőnek ezekkel a versekkel, tekinthetjük-e egyfajta segítségnyújtásnak/hangadásnak, részük-e ezek a versek egy nagyobb koncepciónak. Ezek közül talán mindegyik igaz egy kicsit, és mégsem – válaszolta Brigitta, hiszen ez egyben a saját hangadása is, melyben rögzíti a látottakat, így koncepciójának része nemcsak a periférián élők reprezentációja, hanem egy kollektívabb tudatállapot, a kiszolgáltatottság általános létélményének színrevitele.

Fotó: Hepp Ildikó

A második szekciót Veréb Árnika vezette, a felolvasók személyében pedig Szabó Gergely, Nádasdi Gyöngy Évát és Szabó Réka Dorottyát köszönthettük.

Szabó Gergely publikációs szempontból már egészen hosszú utat tudhat maga mögött, előtte pedig új kötetének megjelenése áll, melynek szerkesztője Sütő Csaba András, a fülszöveget pedig Nádasdy Ádám írta. Az esten egy hosszabb szöveget olvasott fel, melynek terjedelme egyébként őt magát is meglepte, hiszen nem ez mondható a megszokottnak. Árnika kérdése a szabadvers nyelvi formájában található belső szabályrendszerre vonatkozott, mégpedig arra, hogy Szabó milyen szabályok alapján épít fel egy ilyen terjedelmű verset. A szerzőnek ezzel kapcsolatban a szókapcsolatok jelentik a versek alappillérét, melyeket a szerző az őt körülvevő világból merít. Egy-egy ilyen szókapcsolat megszületése sokszor az egész vers megalkotódását is magában hordozza, melynek során a szöveg szinte összerakja magát.

Nádasdy Gyöngy Éva versei a gondolatritmust illetően kötődnek az előző versekhez, viszont világukat nagyon erőteljesen átjárja a mitikusság – emelte ki Árnika. Ennek a mitikusságnak az érdekessége, hogy egyszerre ismerős és ismeretlen mitológiával machinál, mintha a versek törekvése egy új mitológia megalkotása is lenne egybe. Nádasdy osztotta ezt az észrevételt, valóban szándéka egy új, saját mitológia létrehozása, melynek egésze még berendezésre vár. Példaképeiként Ladik Katalint, valamint Orbán Ottót említette meg, akik nemcsak versnyelvükkel, de szerkesztésmódjukkal is nagy hatással voltak rá.

A második szekciót Szabó Réka Dorottya zárta. Szövegeinek elbeszélőjére jellemző egy konkrét, intim elbeszélő, aki mégis nagyon univerzális, esszenciális módon képes megszólalni, mutatott rá Árnika. Kiemelte továbbá, hogy egyes részek talán túl filozofikusak lennének önmagukban, viszont Szabó olyan bravúrosan váltakoztatja ezt a hétköznapi helyzetekkel, hogy egy kiegyensúlyozott egészt kapunk. A környezetvédelmi nézőpont szintén nagy hangsúlyt kap ebben a költészetben, tekinthetjük ezt egyfajta missziónak? – kérdezett rá Árnika. Szabó, elmondása szerint talán nem is maga a gondolat érik meg benne elsőként, hanem a környezeti hatások érnek meg benne, melynek során a szűkből egy idő után tágas tér válik, melybe minden hétköznapi és filozófiai érzet megfér egymás mellett, míg a környezetvédelmet jelentős részének érzi az életének, ez mégsem programként, hanem hétköznapi létélményként kerül a verseibe.

Fotó: Hepp Ildikó

Vass Norbert vezetésével kezdődött meg végül a harmadik szekció, melyre rendhagyó módon, egyesével szólította a felolvasó költőket. Elsőként Papp Gréta lépett a színre, akinek verseit Vass morzsaversekként jellemezte. Ez a kifejezés nemcsak a szövegek terjedelmére vonatkozik, hanem tematikájára is, hiszen ezek a versek nevezhetőek akár olyan örökség verseknek, melyekben 5-6 sorba sűrűsödnek azok a pillanatok, melyeket tudattalanul átveszünk a felmenőinktől. Papp kiemelte ezek közül a közös családi evéseket, vagy a templomba járást, melyeket még nagyszüleivel élt át. Ezeket az élményeket, szabályokat, vagy éppen emlékeket próbálja átgondolni és újraértékelni úgy verseiben, mint ahogyan készülő kötetében is, mely a Lepecsételt szoba munkacímet viseli.

A harmadik szekció középső felolvasója, a szabadkai Antalovics Péter nemcsak életkorával számít rangidősnek, hanem kiadott köteteinek számával is. Verseinek mozgatórugójaként Vass a színes, karneváli hangulatot emelte ki, azt, hogy szinte érezzük az ízeket, látjuk a színeket, miközben erősen ritmusos, szinte már skandálás-szerűen pörögnek a sorok. Antalovics számára a forma nagyon fontos a versírás során, mellyel keretbe foglal egy olyan létélményt, mint amikor az ember szinte kívülről látja magát, és tőle kívülállóként tapasztalja meg újra és újra azt a hangulatot, ami aztán magával ragadja egy-egy vers megírása előtt. Ez a testen kívüliség új kötetének témája szempontjából is meghatározó. Az idő, és a kötetek haladtával egyre tudatosabban próbálja kialakítani költői programját, mely jelenleg az ember test, lélek, szellem hármasának fő irányaiba mennek el, ezeken belül a társadalom, a szerelem, a test és egy olyan belső gondolati tér témájával, amelyben egyedül vagyunk önmagunkkal.

Az est utolsó felolvasója Schneider Éva volt, aki tematikai sokszínűségben nem maradt le a mezőnytől, sőt, egy versén belül olvashatunk Alizról és a maghasadásról – Schneider egy olyan nagyvárosi fantasy világot tárt elénk, melynek hangzása akár egy népdal recitálása is lehetne. Ennek mentén tette fel Vass a kérdését, hogy hol talál rá ezekre a témákra, milyen hatások buzdítják versírásra. Schneider elmondása szerint, életében fontos szerepet tölt be a családfakutatás, nemcsak személyes felmenői szintjén, hanem univerzálisan. Verseiben sokféle témát gyúr össze, ilyenek még az előbb említetten kívül a női sorsok, vagy éppen a természettudományos, műszaki témák, melyek foglalkozásához köthetőek. Témái, Vass megállapítása alapján, inkább a próza műfajához kapcsolódnának, ám Schneider mégis inkább a líra talaján maradt, és sűrítette szövegeit olyan dallamos, sűrű versekké, mint ahogyan a hangok kapcsolódnak egymáshoz a zenében.

A Vándorló Írólabor első évada számomra egy olyan ígéretet is magában hordoz, mely feltételezi egy következő évad eljövetelét is, hiszen Magyarországon és környékén még rengeteg felfedezésre és véleményezésre váró költő várja, hogy szövege értő vélemények kereszttüzébe kerüljön.

Taródi Luca (1995, Budapest) költő, kritikus, alkalmanként prózaíró. Szereti az összehasonlító irodalmat, Nietzschét, az extrém sportokat és a hideg uborkalevest. Tavaly kezdett el dolgozni első verseskötetén. Telkiben nőtt fel, jelenleg a fővárosban él.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s