„a kijárt csapás tisztásra vezet, / ott szaladnak ígéreteink.”
– Bödecs László írja a Feketemosót.

„Érkezésed, mint a királyoké, / terített asztal és végtelen ünnep”
– Bödecs László írja a Feketemosót.

„Olyan nagyon tele van veletek a fejem, aztán alig bírok mondani valamit nektek.”
– Bödecs László írja a Feketemosót.

„Folyamatosan úgy érzem, hogy nincs eredménye annak, amit teszek, hogy csak nem akar véget érni, szinte csak estékre korlátozódik a nyugalom, egy-egy lopott óra a semmiben, amikor nem kell görcsösen gondolkozni, hogy ez vagy az hogy is lesz, mit tudok tenni még, mi a tervem, mennyibe fog kerülni, mikor lesz rá időm.”
– Bödecs László írja a Feketemosót.

„Ha megvallom, hogy ismerem ezt a bennünk is lakozó, de rajtunk kívül is jelenlevő alakot, aki magához hív, azzal azt is mondom, én is rendelkezem az identitásával, én is olyan lehetek, olyanná lehetnék, mint ő, vállalom a sorsközösséget.”
– Bödecs László írja a Feketemosót.

„De az én szívem mindig olyan volt, mint a nyáját vigyázó pásztor, sosem mondott le azokról, akiket valaha is őrzött, sosem fordult el az erdők, barlangok, szakadékok felől, hátha ott bujkál a sötétben, ami elkóborolt.” – Bödecs László írja a Feketemosót.

„Milyen csodálatosak a színeid, Uram. Egy pár éve beszéltem félálomban, nem emlékszem rá, de Anna elmondta, kijelentettem, hogy »össze akarom gyűjteni az összes színt az égben«.”
– Bödecs László írja a Feketemosót.

„Valami nagyon megváltozott bennem. Szelídebb lettem, és megtanultam az elengedést, letettem a kardot, úgy mondom az imáimban, elhagytam a túlzott akarást, egy kicsit megtanultam hagyni.”
– Bödecs László írja a Feketemosót.