Az árnyék tövében leültünk, a beton még meleg volt, / a kutya közénk feküdt, fejét a fénybe lógatta, és befelé bámult. – Veréb Árnika írja a Feketemosót.
A dalszelídítők nyári éjszakákon gyűltek össze egy házakkal közrefogott kertben,
jámbor hold alatt, amikor idegen kísértetek úsznak a folyón.
Nem tudtuk, hogy kutyát a kertbe bevinni nem lehet
sem most, sem csendes estéken. A kapuban álltunk meg,
egyik íves szárnyát behúzták,
a másikat kitárták az emberek előtt, onnan sütött rombusz alakban a lámpafény.
Az árnyék tövében leültünk, a beton még meleg volt,
a kutya közénk feküdt, fejét a fénybe lógatta, és befelé bámult.
Zenét leírni nem lehet.
[lefelé szaladó víz]
(mohos kövek lassan elgördülnek)
<ki tudja, mi ez>
{de megmozdul valami a szegycsont mögött}
Emberek jöttek ki a kertből, hogy más emberekkel beszéljenek,
parancsoljanak, csacsogjanak vagy elmenjenek máshová,
így meg úgy, nem hallak,
mi meg nem győztük csitítani a kutyát,
aki énekelt.
Veréb Árnika (1995, Veresegyház) az ELTE BTK doktorandusza és a SZIFONline szerkesztője, első kötete régiek címmel 2020-ban jelent meg. Esztergomban él.
Apokrif Online 