Amikor kiszökik az ezüstszál, / ugrani fogok, / és ha eljön a földet érés, / végre szemmagasságban leszek. – Veréb Árnika írja a Feketemosót.
I.
Íme a kar, hogy emeljen,
és én magam felett lássam a dolgokat,
úgy, ahogy csak alulról lehet látni.
Íme az ezüstszálú félelmem az izom vörös rostjaiban.
Nagyon sötét lett,
amikor kiszökött az ezüstszál
és összetört az üveg,
————————.
Egyesével raktam ki újra,
összevarrtam a széleket,
megmaradtak a hasadások,
de az ujjam alatt sima volt a bőr.
II.
Íme a kar, hogy felemeljen,
és én úgy láthassam a dolgokat,
ahogy csak felülről lehet látni.
Az ezüstszálat beleszövik minden testbe,
a nénék nem tudják átfesteni, de a vörös szálak
vastagabbak, és ez a kar olyan vörös,
mint a nap.
Amikor kiszökik az ezüstszál,
ugrani fogok,
és ha eljön a földet érés,
végre szemmagasságban leszek.