„Igen, aztán vénségünkre úgy fogunk kinézni, mint Mick Jagger, függetlenül attól, hogy nők vagyunk-e vagy férfiak”
– Taródi Luca írja a Feketemosót.
Szerző: apokrifonline
Sosem voltunk és sosem leszünk normálisak
A 14. Ördögkatlan fesztivált ajánlja Nagy Éva.
Feketemosó: Szamarak ideje
„Azok meg nekiesnek, azonnal kibontják a falat, mert a jó szaki röntgen szemeivel már kívülről látja, hogy nem volt megfelelő a cső lejtése az elmúlt tizenöt évben, de most már jó lesz, mondják, zubog majd rajta lefelé a szar, mint a Niagara. És úgy is lesz. Zubog. Csak szivárog is mellette.”
– Fodor Balázs írja a Feketemosót.
Előzetes: Apokrif – 2021/2
Az Apokrif 2021 nyári számának előzetese.
Néha nemcsak sakkozni, hanem libikókázni is gondolatban kell
Tárlat: Molnár Judit Lilla – Tervezett véletlen, Budapest Galéria – A művésszel Takáts Fábián beszélgetett
Mohácsi Árpád: Párizsi befutó (könyvajánló)
„Apja a sötétben is Sanyikámnak szólította, ebből tudta, hogy valójában az apja nem is vele van, hanem azzal a másikkal, aki már nem lehet itt, és aki legyőzhetetlen volt a maga trükkjével, hogy olyan hirtelen meghalt, éppen akkor, amikor annyira szerették.”
– részlet Mohácsi Árpád hamarosan megjelenő, Párizsi befutó c. regényéből.
FISZ-tábor 2021
A budapesti Gólyában augusztus 12–14. között Dániel András, Enyedi Ildikó, Szüts Miklós, Vojnich Erzsébet és Wilhelm Droste lesznek a 2021-es FISZ-tábor vendégei.
Feketemosó: Telihold
„miért jobb a rakéta az ágyúnál, miért nem szerencsés döglött kutyákat kidobálni az űrhajó ajtaján, és hogy milyen mázlisták Verne hősei, akik csak azért juthattak haza, mert elszámolták magukat” – Dénes Gergő írja a Feketemosót.
Feketemosó: hatásvadászcímhelye
„new york belvárosában például van egy gótikus templom / hajdanán még drogrehabilitációs programok zajlottak benne és bulik” – Szabó Dárió írja a Feketemosót.
Kabai Lóránt új verseskötete már előrendelhető
Az idei, 2021. szeptember 2-től 5-ig tervezett Ünnepi Könyvhétre jelenik meg Kabai Lóránt új verseskötete (az első a Joshua Könyveknél), … (tovább…)
