Feketemosó logó

Feketemosó: A férfi, aki megállította a futó vizet (részlet a Holdvándor című készülő regényből)

„A kék arcú király időközben meghalt, nagy városokat, köves utakat, kecses vízvezetékeket és égbetörő templomokat hagyott maga után és az emberek, akiknek már mind kerítés feszült a homlokán, jó szívvel emlékeztek róla. Helyére másik király ült, akinek a hatalomtól ugyanúgy elkékült az arca, mint egykor az első királyé.”
– Veréb Árnika írja a Feketemosót.

Feketemosó logó

Feketemosó: Ami nincs a kezünkben

„Folyamatosan úgy érzem, hogy nincs eredménye annak, amit teszek, hogy csak nem akar véget érni, szinte csak estékre korlátozódik a nyugalom, egy-egy lopott óra a semmiben, amikor nem kell görcsösen gondolkozni, hogy ez vagy az hogy is lesz, mit tudok tenni még, mi a tervem, mennyibe fog kerülni, mikor lesz rá időm.”
– Bödecs László írja a Feketemosót.

Farkas B. Szabina: A térdnél könnyebben szakad (online megjelenés)

„A ziherájsztű díszítéssel napokat töltöttünk, egyre jobb és jobb lett a kabim, amit anyám minden felháborodása ellenére megvett nekem a turkálóban. Most pedig ráfestettünk egy nagy A betűt. Gyorsabban vert a szívem, amikor csak ránéztem. Ha éppen vajért kellett a boltba menni, akkor is a vállamra vetettem, mert éreztem, hogy a menőség egyszerűen kiemel ebből a falusi, töppedt levegőjű mocsárból.”