Feketemosó: Egy perc húsz másodperc

Azokhoz, akiknek nincsenek megfelelő szavaik, és akik akkor is elbújtak, mikor nem keresték
őket. – G. Szabó Sarolta írja a Feketemosót.

Csomó minden csomó mindent tartalmazhat.
Bizonyos dolgok bizonyos dolgokat nyomokban tartalmazhatnak.

Nézem a laptopom képernyőjén az aktuális kiadói munkámat, kortárs török regényt
szerkesztek. Túl sok benne a pszichopata, amúgy jó. A kurzor az Elfogadás ikont nyomogatja
kérlelhetetlenül. Nem tudok belekötni a fordítóba, ő sem belém. Korrektúra üzemmód –
legnagyobb virtuális összhang.

Tízévesen nem ismerem még Budapestet. Emeletes házban lakunk, a kertben kutya ugat,
általában ősz van. A betonra krétával rajzolunk, a sapkánk minden évben elveszítjük. A portás
az iskolában mindig mérges.

Húszévesen pontosan tudom, mikor mire érek rá. Az agyam máskülönben kikapcsol: ha olyan
dologra kell figyelnem, ami nem érdekel, elveszítem a kontrollt, nem figyelek többé. A
legfontosabb kérdés: mi az első dolog, ami az embereknek eszükbe jut rólam.

Harmincévesen fontos, hol hogyan érzem magam. Először vagyok olyan helyen, ahol
semmire nem kell felelnem.
Legyen minden nagyon összetett, látszódjon sokszor nagyon egyszerűnek.
Türelmesnek kell lenni a nehéz reggelekhez szokottakhoz és a mindig későn kelőkhöz.
Azokhoz, akiknek nincsenek megfelelő szavaik, és akik akkor is elbújtak, mikor nem keresték
őket.

Bízni egy testben –
a saját testemben vagyok.
Én vagyok –
hogy nő vagyok.