Karácsony előtt megjelenik az Apokrif idei utolsó lapszáma, amelynek élén folyóiratunk rendszeres és most fájóan hiányzó szerzőjére, a nemrég elhunyt Kabai Lórántra … (tovább…)
Szerző: apokrifonline
Feketemosó: A költő entert nyom, és elfogadja a cookie-kat
„Lehet, hogy ezt a lírai ént keresi a költő. Mert bizonytalan. Fél, hogy esetleg kiderül, költészete referenciális, mint az állat.”
– Nagy Dániel írja a Feketemosót.
Feketemosó: Ötvennégy másodperc
„villanyórát leolvasták, a népszámláló megszámolt.”
– G. Szabó Sarolta írja a Feketemosót.
Feketemosó: Egy félig nyílt kapu
„Az árnyék tövében leültünk, a beton még meleg volt, / a kutya közénk feküdt, fejét a fénybe lógatta, és befelé bámult.”
– Veréb Árnika írja a Feketemosót.
Feketemosó: Tesz-Vesz Városban nem lázasodnak be a lázadók
„Legtöbbünk a gyengébb tulajdonságú autókat selejtezte ki. Rönó Kliók. Szviftek. Szomorú,
fogkrémzöld Fiat Pandák. Így determinálva lett: habár most már volt mivel játszania, biztos
vesztes lesz.”
– Nagy Dániel írja a Feketemosót.
Feketemosó: Egy perc húsz másodperc
„Azokhoz, akiknek nincsenek megfelelő szavaik, és akik akkor is elbújtak, mikor nem keresték
őket.”
– G. Szabó Sarolta írja a Feketemosót.
Farkas B. Szabina: A térdnél könnyebben szakad (online megjelenés)
„A ziherájsztű díszítéssel napokat töltöttünk, egyre jobb és jobb lett a kabim, amit anyám minden felháborodása ellenére megvett nekem a turkálóban. Most pedig ráfestettünk egy nagy A betűt. Gyorsabban vert a szívem, amikor csak ránéztem. Ha éppen vajért kellett a boltba menni, akkor is a vállamra vetettem, mert éreztem, hogy a menőség egyszerűen kiemel ebből a falusi, töppedt levegőjű mocsárból.”
„Majomkézben majomfegyver, a majmoké a világ” – Az ötödik pecsétről
Már a film elején felfedezhetnénk rögtön két buktatót, de azért lassan a testtel.
Feketemosó: Fehér kezek
„Madarakról olvasok, hogyan védi őket néhány józan mezei ember, / aki még és már nem hisz a vegyszerben”
– Veréb Árnika írja a Feketemosót.
Feketemosó: Fölvenni a keresztet
„Ha megvallom, hogy ismerem ezt a bennünk is lakozó, de rajtunk kívül is jelenlevő alakot, aki magához hív, azzal azt is mondom, én is rendelkezem az identitásával, én is olyan lehetek, olyanná lehetnék, mint ő, vállalom a sorsközösséget.”
– Bödecs László írja a Feketemosót.
