Bontás alatt – Könyvheti netnapló 2019 (5.)

2019-ben folytatjuk népszerű sorozatunkat: könyvheti (fél)szubjektív netnaplóink sorát. A 90. Ünnepi Könyvhét ötödik napjáról B. Kiss Mátyás írását közöljük.

A Könyvhét utolsó napjáról írni hálátlan feladat. Hétfőn programok már csak alig-alig vannak, a közönség is megcsappant a hétvége forgalmához képest. Naplót írni ilyenkor már nem nagyon van miről, de azért egy-két érdekes könyvre még most is le lehet csapni. A standok egy része már ki sem nyitott, és ami még nyitva áll, már ott is pakolják el az árut. Legalábbis így volt ez, mire megérkeztem a Duna-korzóra, délután három óra körül. Nem is olyan egyszerű dolog minimalizálni a giccset az éppen bezáró standok leírásában. Pedig a valóság egészen másként festett: nem sok elérzékenyülésre maradt alkalmam harminc fokos hőségben, miközben a sokadik körbesétálás alatt próbáltam kerülgetni a nehéz ládákat emelő, könyveket begyűjtő kiadói munkatársakat és segítőiket.  Mondjuk ki nyugodtan: hétfőn már az egész Könyvhét bontás alatt áll. Szinte adódik a szónoki kérdés: „Ennyi maradt a Könyvhétből?“ És már jöhetne is a szirupos ömlengés, a szomorkodás és a sic transit gloria mundi – de hát mondom, nem lenne benne egy csepp igazság sem. 

A Könyvhét mégiscsak többet érdemel egy ilyen csöpögős érzelgésnél, különösen az idei Könyvhét, ami igencsak formabontó módon sikerült. Először is ott volt a helyszínváltás: a szokásos Vörösmarty tér helyett ezúttal a Duna-korzón állították fel a standokat. Nem is lehetett úgy körbe-körbe sétálni, mint a szokásos helyszínen, csak előre-hátra, ami negatívumként is értékelhető. Mégis úgy gondolom – és ezzel a véleményemmel minden bizonnyal kisebbségben maradok –, hogy a Duna-korzó nem volt rosszabb a Vörösmarty térnél, éppen ellenkezőleg. Ahogy Szarka Károly megjegyezte: vannak, akik így gondolják, de ők nem kiadónál dolgoznak. Abban persze, hogy az egyes standoknak a tavalyihoz képest kevésbé volt erős a forgalma, közrejátszhatott a színpadtól való távolság, ahogy a rekkenő hőség, a napokon át tartó hőhullám hatása is. Persze én könnyen beszélek, nem dolgozom kiadónál, úgyhogy nyugodtan bekiabálhatom a partvonalról, hogy nekem a Duna-korzó tetszett jobban. Ahogy azt is megtehettem, hogy csak délután, a legforróbb órák elmúltával merészkedjek ki a csatatérre – összehasonlíthatatlanul nehezebb dolga volt azoknak, akik egész nap a pultnál állták a sarat. Abban az egy tekintetben objektíve is szerencsésebb hely lehetett a Duna-korzó, hogy a betonnal körülbástyázott Vörösmarty-téren még inkább rekkenő lehetett az, ami a korzón is éppen eléggé rekkent.

Idén sajnos lemaradtam a Könyvhét csütörtöki napjáról, így a tűzoltózenekarról és a nyitóbeszédekről is, ezért a 90. Ünnepi Könyvhét ünnepi részéről lecsúsztam. A Könyvhéttel párhuzamosan futó Margó rendezvényeire sem jutottam el, de hát egyszerre két helyen lenni a történelemben utoljára Püthagorasznak sikerült. A pénteki nap már jobban sikerült, délután öt körül csatlakoztam Gyalai Zsófiához, aki éppen az Apokrif Online aznapi netnaplójához gyűjtött anyagot. Ahogy őt is, engem is egészen lenyűgözött a színes forgatag. Tavaly óta már el is felejtettem, hogy ennyire sokrétű és izgalmas a magyar kiadók és az olvasók világa. Üdítő volt látni a magyar könyvpiac változatosságát, sokszínűségét és rétegzettségét, de még inkább azt, hogy mennyi embert érdekel ez a sok szép könyv. Természetesen nem bírtam magammal, mindjárt be is szereztem két új, a maga nemében hiánypótló tanulmánykötetet a Napvilág Kiadó standjánál, és még két régebbi könyvet is az újak mellé egy másik standnál (bűn lett volna otthagyni őket, mikor darabját ötszáz forintért  árulták). 

Igaza volt Bödecs Lászlónak, mikor azt írta: „Van a papírban valami függőséget okozó adalék.“ Így jártam én is: csak sétálgattam a Könyvhéten, bolyongtam a pavilonok között, és nem bírtam ki, hogy ne gyűjtsek be még néhány darabot. De hát könyvet vásárolni jó befektetés! Már csak azon aggódom, hogy mikor lesz időm ezt a sok szép, új darabot mind végigolvasni! Persze megint jöhetne a menetrendszerű érzelgés az új könyvek illatáról, de vannak ennél fontosabb dolgok is – például az olvasás.

Így telt hát a péntek és a szombat: sétálgatni a forgatagban és lecsapni a legjobb darabokra. Végignézni a jó könyveket és a rossz könyveket, a magas irodalmat és a limonádét, az érdekes és az érdektelen könyveket, a szimpatikus és az antipatikus filozófusok, közgazdászok és társaik munkáit. És persze újra és újra rácsodálkozni arra, hogy milyen sok kiadónak milyen sokféle könyve sorakozott fel ezen a rövid kis sávon.

A legotthonosabban mégis a FISZ standjánál éreztem magam. Bödecs Lászlónak, sok más egyéb mellett, abban is igaza volt, hogy a FISZ-standjánál idén is, ahogy mindig, jó volt a hangulat. Jól esett látni, hogy mennyi érdeklődő nézegette a kiadványokat, s ha már ott voltam, természetesen én is bevásároltam. A FISZ legjobban fogyó könyveinek versenyében között előkelő helyen szerepel az Indiáncseresznye, Vass Norbert kötete, ami már a könyvheti dedikálás előtt (!) majdnem elfogyott.

 A pultban Kiss A. Kriszta és Konkoly Dániel derekasan állta a sarat. Ahogy megtudtam tőlük, a vasárnap déli felhőszakadást szerencsésen átvészelték, a könyvek sem áztak el. Ha már itt tartunk, a tavalyi Könyvhéten is éppen vasárnap szakadt le az ég (lásd Tinkó Máté remek beszámolóját). Véletlen lenne? Nem hinném. Milyen erők dolgoznak a háttérben?!

De még ennél is nagyobb rejtély a FISZ plakátjának sorsa, melyet időközben elloptak a bódé oldaláról. Sőt, még ennél nagyobb bűncselekményekről is tudomást szereztem: kiderült, hogy könyveket is lopnak – bizony, ez is lehet a FISZ népszerűségének egyik mutatója.

Persze, a Könyvhét sem tarthat örökké, egyszer minden véget ér. Lehetne szomorkodni, de minek?! Inkább örülni kell annak, hogy hányféle kis és nagy kiadó, hányféle műfaj és réteg jelent meg a Duna-korzón, és mutatta meg magát, idén is. És persze örülni kell a zsákmánynak, a begyűjtött könyveknek. Itt az idő a csereértéket ténylegesen használati értékre váltani – vagyis elolvasni a megszerzett könyveket, birtokba venni a szellemi termelés eszközeit. Mert ideje van a Könyvhétnek és ideje van az olvasásnak is.

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s