Feketemosó: Hobbiszakács

Újabb szeletet vág le, ujjai közé csippenti, magához int és mint a rab állatot, megetet. Csendben tűröm, mi mást tehetnék. – Masszi Bálint írja a Feketemosót.

Embert nem láttam még így állni egy darab döglött állat felett. A nyers hús a forró serpenyőhöz ér, orrlyukai kitágulnak, ajkai elválnak egymástól, pupilláin vágy és őrület remeg. A főzés romantikus – fejtegeti – persze, hogy az. De nem abban a szakácskönyves, receptgyűjteményes, facebook-posztos, szirupos, nyálas, felső-középosztályi értelemben, ahogy általában értik – a háttérben fűszerek pirulnak a sercegő zsiradékon, az ipari elszívót mélyillatú füstfelhő teszi próbára, míg forgat egyet a szép darab hátszínen – a főzés úgy romantikus, ahogy a természet, háborítatlanul, vadul, kegyetlenül, véresen. Az igazi ízekhez koncentrált energia kell. Erőszak.

A hús pihen, a pult mellett állok. Indulnék már. A fehér borítékot igyekszem diszkréten, a ráírt összeggel lefelé átcsúsztatni, egy oldalpillantással nyugtázza a mozdulatot. Anyám kézírása, sok nulla, vessző, kötőjel. A csend zavartan lebeg az óriási gázsütők között – feketére égett fűszerek, ételdarabok, emberi bőr. Ősi istenek szaga.

Ráérősen mozdítja a hússzeletet, minden oldalnak egyenlő figyelmet szentel. Só- és borskéreg izzik, közben bekapcsolja az egyik sütőt. Hónapok óta nem ettem húst. Nem merem megkérdezni, hogy jutott hozzá. Mindenhez hozzájut.

Dr. Böszörményi Albert, nyugalmazott rendőr dandártábornok. Ha kérdezik – kacsintott rám, mikor először találkoztunk, még a háború előtt – hobbiszakács.

Ezt kóstold meg – a késhegyen kínált húsdarab omlós, füstös, fűszeres. Jól tettétek, hogy hozzám jöttetek. Olyan ez az ország, mint az életlen kés – kezd neki a szokásos fejtegetései egyikének, kéretlenül – az ember csak nyomja, préseli, húzza-vonja, de nem történik semmi. Sokat kér, keveset ad. Legfeljebb cafatok, ha jutnak. Újabb szeletet vág le, ujjai közé csippenti, magához int és mint a rab állatot, megetet. Csendben tűröm, mi mást tehetnék. Én az vagyok a rendszernek, mint tisztességgel megfent kés a szakácsnak. Eszköz és erő. Saját súlyától vág. Nem érdekli sem törvény, sem szokás, sem morál. Csak hasít. A steak egyre fogy, az ízek fekete miséjén újra és újra oltár elé járulok. Bólogatok, csámcsogok. A nyálam kitartóan bontja le a fehérjeláncokat, a nedves falatok gombócot szorítanak a torkomba. Még az előzőt sem nyeltem le, már jön a következő. Vágás, intés, tömés. Hiába hátrálok, visszatart, magához húz. Híg húslé folyik szét a vágódeszkán.