Feketemosó: Határozatlansági tényező

Egy kiöregedett játékos jutalma, / még utoljára beleállni egy-két kevésbé sikerült lövésbe. – Fodor Balázs írja a Feketemosót.

Az első meccstől kezdve
meglepetés volt a hollandok játéka.
Még szimpatikus is lett volna,
ha nem épp minket mosnak le a pályáról.
Úgy viselkedett kezükben a labda,
akár egy elektron,
aminek vagy a helyét ismerjük
vagy a sebességét,
de egyszerre mindkettőt sosem.

Mintha a késztetést akarnám rajtakapni
a születése pillanatában,
a félidő végén nyúltam volna a telefonért,
de a tökéletesen tiszta, villanásnyi inger ellenére,
hogy hívjalak, megbeszélni a történteket,
a kezem megállt félúton,
akár egy bemutatott passznál,
amit senki nem hisz el egy fantáziátlan lövés előtt.

Egy héttel korábban még együtt néztük volna,
a dohányzóasztalra tett lábbal,
ahogy az esélytelenek nyugalmával parádézó holland válogatott,
roppant elegánsan,
az összes ismert trükköt bemutatja az EB-n,
bármilyen ellenféllel szemben.

Közben a járvány miatt már naponta
új tartalékosokat neveztek be a csapatok,
de a hollandoknál még kapusedzőnek is pályára kellett lépnie.
Egy kiöregedett játékos jutalma,
még utoljára beleállni egy-két kevésbé sikerült lövésbe.

Felveszem a telefont, tárcsázok,
de ez is csak egy újabb bemutatott passz,
senki nem mozdul rá,
tanácstalan forgolódás a labdával,
míg teljesen le nem kopik a vax,
technikai hiba.

A második csoportkörre ők is elfáradtak, kiestek,
az egyenes kieséses szakaszban pedig
már minden kínai, minden cunder
áramütésszerű ígéret volt arra,
hogy elkapjam, ahogy mondod:
Gyors, mint az ördög.