Feketemosó: A KANAPÉN ÜLVE A DOLGOK GYAKRAN VÉGÉRVÉNYESNEK TŰNNEK

Vajon az elfojtások mentén lehet-e kiépíteni / járdát és kerékpárutat közvilágítással – Fodor Balázs írja a Feketemosót.

Vajon az elfojtások mentén lehet-e kiépíteni
járdát és kerékpárutat közvilágítással,
egy ismerős mederben zubogó patakká szelídíteni,
ahol biztonságban futhatok esténként,
komfortosabbá téve magam számára
az érzést, mikor a hatalomnak kiszolgáltatva
tűröm, hogy a kultúra, melyet lélegzem (orron be, szájon ki),
szúrni kezdi az oldalam.

Mintha apnoéból ébrednék: a gyerekem
a Maslow-piramisról kérdez, próbálom elmagyarázni neki,
hogy munkát végezni és egy Borsik Miklós verset olvasni a Literán,
hol helyezkedik el a képletben.
Borsik azt mondja, minél több Tolnai Ottó verset olvas,
annál kevesebb ideje jut ételt kiszállítani.
Tolnai ’63-ban arról írt, hogy minél hosszabb a vers,
annál többet fizetnek érte.

A megélhetésem és a mentális egészségem
egyaránt attól függ, hogy saját fontosságom
tudatában tetszelegve, sikerül-e a művelődési ház
fenntartójával azonosan értelmeznünk a szükséglethierarchiát.
Közelegnek a kultúra napi rendezvények,
ott kezdődnek, ahol egy vers befejeződött.
„Ott kezdődik a vers, ahol véget ér a Fiumei út,
és ahol a vers kezdődik, ott elfogy a szállítási díj.”

Minden nap újabb döntéskényszer.
Csillagködként tágul bennem az egzisztenciális szorongás.
Eszmélni kezd a proton, és a múltjára gondol.
Kiben járt előttem? Belátom, felelősnek érzem magam
egy örökéletűnek tűnő részecske korábbi személyiségeiért.
Mert nem a kultúra a hibás, ha a művelődés zsíros
szájjal csámcsog, és elfelejti a borravalót.

Kivételesen elégedettséggel tölt el a saját mulandóságom.

Forrás: Litera, első közlés Borsik Miklós: Tolnai Ottó kiveszi a zsebemből a pénzt
https://litera.hu/irodalom/elso-kozles/borsik-miklos-tolnai-otto-kiveszi-a-zsebembol-a-penzt.html