Dravecz Luca: Szubrutin (online megjelenés)

A férfit nézed. Egyik táskából a másikba pakol, iratokat, pénztárcát, kulcsokat. Közben nem néz rád, dúdol, (azt a dalt a dokuból, amit még nyáron a Cosa Nostráról néztetek a Művészben) nem ignorálni akar, egyszerűen nem zavarod a jelenléteddel, a reggel az övé, ez mindig is így volt. Az ágy mellett hagyott egy kávét, most azt szürcsölöd, de már a kanapén, egy földről felkapott ingben, mert a káoszban nem találtad az este levedlett fehérneműd. Ez állandó, a káosz. Nincs elmosogatva, a szobakonyhában minden felületet ruhákból és könyvekből kialakított halmok fednek. Kialakított igen, ezek módszeresen meg vannak tervezve, te is tudod. Hogy az állandó változó, ami ma reggel te vagy, érezze, hogy nincs helye, mocorognia kelljen. Mint mikor vastag téli bakancsban lecsúszik a zokni, de nincs idő megállni kiigazítani. Mocsok van és bűz. Már nem zavar, szórakoztat. Nyaralni jársz a dekadenciájába; élvezed, hogy kiszabadulhatsz a kispolgári életedből, amelyért a szüleid annyit dolgoztak, és most büszkék rád, hogy helytállsz benne. A lakásodban, ahol fehérre meszeltek a falak, mindig van tej a hűtőben, vágott virág az asztalon, és semmi sem vízköves. Ecet. Erre külön figyelmet fordítasz, anyád gyakran emlékeztet rá.

Pár hete vett egy ékszerteknőst, amit most nyers májjal etet, annak a szaga terjeng. Próbáltad elmagyarázni neki, hogy talán hüllőtápot kéne vennie. Persze nem hallgatott rád, most őt is zavarja a szag, de sosem vallaná be, inkább szellőztet. Normális emberek felöltözéskor az alsóneművel kezdenek, gatya, zokni, trikó, nadrág, végül az ing. Ő most is kabátban, sapkában meztelen seggel áll az ablak mellett, ahogy szokott. Futkos a hideg a hátadon, ahogy elnézed. Helyette is fázol, hogy neki ne kelljen. Így tartjátok a titkos rendszeretek egyensúlyát, ezzel a ki nem mondott negyedik főtétellel.

– Van cukor a felső polcon.

Úgy tesz, mintha nem tudná, hogyan iszod a kávéd. Pedig évek óta összejártok, általában két-három havonta, ahogy az évszakok váltakoznak. Szeretted. De egy ideje már szubrutinná alakultatok. Következmények nélküli félrebaszás két unalom közt. Leszámítva azt a szemölcsöt, amit ősz végén kaptál el tőle, és hetekig savas oldattal kellett ecsetelned. Kéjsarc, állapítottad meg keserűen. Reggel soha nem beszéltek az előző estéről, nincs csók, sem érintés. Ilyenkor újra régi barátok vagytok, akik munka előtt összefutottak egy kávéra. Ez a reggel dolog, ez valahogy túl intim, valódi. Pirkad, mindenki siet. Nem lehetne megegyezni, hogy türelemmel megvárjuk egymást, és elnézzük a havonta pár alkalommal előforduló fél óra késéseket, amíg mindenki megszabadul lézengő szeretőitől?

Na, most végre zoknit és nadrágot vesz. Jó. Kihúzhatod a lábad a hétköznapok maradványai alól, nélküled is működik már az energiamegmaradás. Észreveszed, hogy a lábkörmeidről lepattogott a lakk, és a szőr is vastag fekete bokrokban nő mindenhol. Nem baj, ez is a komfortjához tartozik, hogy ilyenekkel nem kell foglalkoznod. Például, ha mással vagy, és szex után kimész pisilni, mindig behúzod a hasad, próbálsz kecsesen lépdelni. Nála visszafelé még egy sört is hozol, és már lóg a cigi a szádból. Nem mintha nem akarnál tetszeni neki, nagyon is élvezed, hogy tetszel neki, egyszerűen tiszteled annyira, hogy önmagad add. Lehet, tényleg ez vagy, ez a szőrös, néha alpári entitás, aki szereti a káoszt.

A terasz felé bólint, kimehettek, már minden a helyére került. Ez fontos, a rendszer. Káoszban él és rendszerben gondolkodik. Valószínűleg ezért nem működött soha; ti, abban a bizonyos másik minőségben, amiről következetesen nem beszéltek. Mert ő rólad is rendszerekben gondolkodott, te meg sosem illettél egyikbe sem, legfeljebb így, szubrutinként. Ciklikusan fellépő kivétel. Szemben ül veled a balkonon, a híreket olvassa a telefonján, tudod, mert ilyenkor mindig más szögben áll a szemöldöke. Te egy párkányon felejtett keresztrejtvény maradékát töltöd. Ezt mondjuk kimondottan utálod benne, amint kijön a megoldás, abbahagyja a fejtést, hiába maradt még üresen nyolc-tíz rubrika. Észreveszel egy ismerős szót.

Dravecz Luca vagyok, 23 éves. Jelenleg Budapesten élek, és az ELTE Bölcsészettudományi karának hallgatója vagyok. Egészen kistinédzser korom óta írok hosszabb-rövidebb szövegeket, főként prózát, de csak nemrégiben uralkodott el rajtam annyira a közlésvágy, hogy komolyabban kezdjek foglalkozni az írással. Leginkább emberi kapcsolatokról, azon belül is a férfi–nő kapcsolatokról írok.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s