Fülöp Dorottya: Csongi (online megjelenés)

1. Fejes

Abban még egyetértés volt, hogy nézzük meg az erdei várromot, amit – mint kiderült –, Tündérlaknak neveznek, és készítsünk róla fényképeket a fotópályázatra. A többiek néhány ócska viccét leszámítva egész jó hangulatban haladtunk a turistaútvonal mentén. Persze, muszáj volt engedni, hogy König menjen elöl az ösvényen, mert mint mondta, ő a vezéregyéniség közöttünk, ami attól, hogy nem feltétlen igaz, még nem okozott tulajdonképpeni kárt. A térképet viszont valóban hiba volt Csongira bízni, mert állandóan álmodozik és semmire sem figyel oda.

A turistajelek követése közben remek alkalmam nyílt az erdei élővilág tanulmányozására. Szajkók repültek el fölöttünk, a szajkó pedig igen különleges madár, képes utánozni más madarak hangját, például károgni is tud, mint egy varjú, s végtelenül izgalmas rájönni arra, hogy esetleg nem is egy olyan madár hangját halljuk, amire először gondoltunk, hanem éppen egy szajkóét. Persze, az ilyen dolgok nem túlzottan érdekelték a fiúkat, de szerencsére sikerült egy elég szép felvételt készítenem repülés közben erről a madárról. Fotóztam még légyölő galócát is, amit egyébként közkeletűen összekevernek a gyilkos galócával, holott a légyölő galóca fogyasztása inkább csak rosszullétet okoz. Nem szeretném elterelni a szót, de az erdők élővilága mindig is ámulatba ejtett.

Egyébként a fiúkkal nem volt semmi probléma egészen addig, amíg nem kezdtek eltünedezni a turistajelek, és oda nem értünk az útkereszteződéshez. Ott pihentünk egy kicsit, ettünk néhány szendvicset, és megkértük Csongit, hogy vegye elő a térképet. Nekem már akkor rossz előérzetem volt, amikor láttam, hogy Csongi nagyon hosszasan kotorászik a hátizsákjában, és jó volt a megérzésem, mert egyszer csak bejelentette, hogy nem találja. Ottó erre dührohamot kapott, kitépte Csongi kezéből a hátizsákot, és minden holmiját kidobálta belőle. Csonginak nyilván ez nem tetszett, majdnem össze is verekedtek ezen, de König szétválasztotta őket, és azt javasolta, hogy forduljunk vissza. Csongi dühösen összepakolta a széthajigált dolgait, és elindult a bal oldali ösvényen – határozottan emlékszem, hogy a bal oldali ösvényen. Meg akarta nézni, hogy arrafelé van-e valamilyen jel, ami a várrom irányába mutat. Legalább egy órán át vártunk rá, de nem jött vissza. Nagyon rossz érzés fogott el engem, így elindultunk mi is utána, és nem is tudom, mennyi időt kóvályogtunk az erdőben. Azt hiszem, körbe-körbe mentünk, mert visszaértünk az útkereszteződéshez, ahol még mindig ott hevert egy Csongi táskájából kihajított pulóver. Sötétedni kezdett, szóval úgy egyeztünk meg, hogy visszaindulunk, ne érjen ott minket az éjszaka, mert se a várromot, se Csongit nem találtuk meg, és erről szólnunk kellett valakinek.

2. Ottó

Most őszinte leszek, nem emlékszem annyira az útra, csak arra, hogy Fejes egyfolytában zagyvált valamit a szajkókról, és mindig meg kellett állnunk miatta, mert állandóan egy-egy növényt vagy állatot fotózott. Mellesleg egy rohadt fotó miatt úgy meglökött, hogy a túracipőmmel – amit egyébként nem kis pénzen vásároltam –, beleléptem egy pocsolyába, és csupa sár lett. Meg amúgy is utálom az erdőt fástól, madarastól, gombástól, mindenestül, csak azért mentem bele ebbe az egészbe, hogy nyerjük meg a pályázatot, hiszen iszonyat nagy az első helyezettnek járó díj. Abban még egyetértés volt, hogy nézzük meg az erdei várromot, és készítsünk róla képeket, és ezeket küldjük be a pályázatra.

Még a faluban adtak egy térképet, hogy vigyük magunkkal, mert térerő nincs, a turistajelzések pedig egy idő után bizonytalanok. Én nem is tudtam, hogy Csongi hozza a térképet, azt hittem Fejesnél van, s Fejes bármilyen idegesítő is legyen, a térképre jobban tudott volna vigyázni, mint Csongi. Az útkereszteződésnél mindez ki is derült, merthogy Csongi természetesen tényleg elvesztette a térképet.

König nagyon kiborult, ordított Csongival, majdnem el is verte, én kellett szétválasszam valahogy őket. Persze, megértem Königet, mert én is drágállom a nevezési díjat, amit erre a pályázatra költöttünk, s nyilván ennek a várnak a fotóival elég esélyesek lettünk volna. Csongi ideges lett, levette a pulóverét és felakasztotta egy fa ágára. Azt mondta, melege meg elege is van, és hogy mindenki nyugodjon le, ő elindul és megnézi, hogy a jobb oldali ösvény mentén vannak-e még turistajelzések – várjuk meg ott, az útkereszteződésnél. Ekkor elindult a jobb oldali ösvényen – határozottan emlékszem, hogy a jobb oldali ösvényen. Vártuk egy ideig, aztán gyanús lett, hogy nem jött vissza, és elindultunk mi is utána. Hülyeség volt eleve, hogy egyedül ment, de azt mondta, épp megnézi, mi van a kanyar mögött, és jön is vissza. Csongi nyomát nem találtuk, de megsínylettük a túrát. A felsőmet kihasította egy ág, König bokája feldagadt. Csoda, hogy a sötétben visszataláltunk.

3. König

Én kifejezetten szeretem a várakat, úgyhogy először jó ötletnek tűnt a túra. Egész az útkereszteződésig viccelődtünk, beszélgettünk, de így visszagondolva Csongi már akkor is furcsán viselkedett, mintha nem is lenne köztünk, végig szótlan volt, szerintem szerelmi bánata van.

Én mentem elöl, mert tapasztalt túrázó vagyok, s egészen a veszekedésig jól vezettem mindent és összefogtam a csapatot. Az útkereszteződésnél pihentünk egyet, aztán amikor tovább akartunk indulni, kiderült, hogy Csongi elhagyta a térképet. Nagy veszekedés lett, mindenki kiabált mindenkivel – a végére Ottó még Fejest is meg akarta verni, amiért véletlen meglökte korábban, és miatta belelépett a sárba az új cipőjével –, szóval indokolatlanul nagy volt a kavarodás. Én szerettem volna rendet teremteni ebben a káoszban, de nem sikerült. Aztán valaki azt mondta Csonginak, hogy ő mindig mindent tönkretesz, és az lett volna a legjobb, ha őt nem vesszük be a csapatba, vagy ha legalább a romhoz nem jön velünk. Csongi erre nagyon mérges lett, kihajigált mindent a táskájából, hogy hátha mégis meglesz a térkép, de sajnos nem került elő. Azt mondta, hogy le kell nyugodnia, ne szóljunk hozzá, mindjárt visszajön, de nem akar senkivel sem beszélni legalább tíz percig. Ő mindig is ilyen érzékeny volt, szóval nem is gondoltunk semmi rosszra, amikor láttuk, hogy eltűnik a fák között.

Hogy merre indult, nehéz felidézni, nem is az ösvényen ment, hanem letért róla – erre határozottan emlékszem. Vártuk egy ideig, de nem jött vissza. Fejest valami rettegés fogta el az éjszakától, úgyhogy elindultunk mi is, hogy megtaláljuk. Végig Csongi nevét kiabáltuk, de választ sosem kaptunk. Ez az erdő olyan, mint egy labirintus, órákon át körbe-körbe jártunk, s hiába könyörögtem vagy parancsoltam a többieknek, hogy jöjjünk vissza a faluba, nem hallgattak rám, és csak sötétedéskor indultunk el végre. Ki tudja, hol van most Csongi. Látom, máris éjfél van, remélem, nem esett semmi baja.

Fülöp Dorottya 1997-ben született Erdőszentgyörgyön. Jelenleg az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója. Novellákat, tanulmányokat és kritikákat ír. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s