Feketemosó: Felnőttek

Feketemosó logó

Néztem a kéken derengő kijelzőt, és a saját írásaimra gondoltam. Azok közt sincs kiemelkedő, talán nem is lesz. Mégis csinálom. Hirtelen erős késztetést éreztem rá, hogy bevágjam a mobilt a folyóba. De aztán eszembe jutott, hogy nem az enyém. – Dénes Gergő írja a Feketemosót.

Nem volt megtervezve, csak így alakult. Épp elnyúltam a kanapén, hogy megemésszem a kínaiból rendelt kajámat, amikor rezegni kezdett a mobilom. Máté hívott. Neki és még néhány régi havernak véletlenül egyszerre szabadult fel a délutánja; kérdezte, hogy nincs-e kedvem meginni velük valamit. Alig bírtam visszafojtani egy hirtelen feltörő böffenést. Hónapok óta arról panaszkodtam mindenkinek, hogy milyen nehezen tűröm a bezártságot, de abban a pillanatban szinte leküzdhetetlenül vonzottak a kanapé párnái. Persze tudtam, hogy nem mondhatok nemet.

Három utcányira az albérlettől van egy terecske. Magas épületek övezik, csupán a nyugati szélén áll egy-két alacsonyabb ház. Kizárólag délután süt be a nap, és akkor is mindössze egy kis részre, a keleti sarokba. Nem meglepő, hogy pár éve pont azon a helyen nyílt egy teraszos bár; oda beszéltük meg a találkozót.

Öten voltunk. Máté és Dóri még a gimiben jöttek össze; nemrégiben vettek ki közös lakást. Velük szemben Balázs vigyorgott. Neki is alakulóban volt valami komolyabb kapcsolata, ezúttal mégsem a barátnőjét, hanem a húgát, Zitát hozta magával. A lányt amúgy csak akkor ismertem fel, amikor a bátyja bemutatta nekem; azelőtt talán ha egyszer találkoztunk, és az is jó régen volt. Mivel én érkeztem utoljára, már az összes széket elfoglalták, úgy kellett kérnem egyet a mellettünk lévő, sokkal nagyobb asztaltársaságtól. Fiatalabbak voltak, mint mi, harsányak és felszabadultak. Az érettségiszezon végét ünnepelték.

– A faterom szerint most már megérdemeljük a citromos sört! – röhögött az egyikük, aztán kikért egy kör vodkaszódát.

– Én tényleg szeretem a citromos sört – jegyzete meg Zita, és csakugyan azt rendelt, mikor a pincér ránk is sort kerített.

A többiek valami olcsó világost kértek, nekem viszont a napokban jött meg az ösztöndíjam, ráadásul anyuék is átutalták már a szokott összeget, szóval úgy gondoltam, hogy megérdemlek végre egy rendes kraft ipát. Néhány éve persze még én is csak radlereket ittam, de az egyetemen megtanultam, hogy a sör szerethető. Ami először csupán keserű, hígsárga lé volt, minden kóstolással egyre többet mutatott magából. Alkalomról alkalomra finomodott az ízlésem, és kezdett jólesni, hogy értő módon válogathattam a YouTube-on megismert megannyi fajta közt. Mintha ettől egy kicsit komolyabban vettek volna.

– Nem fogsz így megfázni? – kérdezte Dóri, miközben a rövidujjú pólómra bökött. – Hűvösek még az esték, ne mászkálj dzseki nélkül.

Csak legyintettem rá, és hátradőlve, felszegett fejjel mutattam, mennyire élvezem a napsütést, amely épp az asztalunkra esett. Dóri megvonta a vállát, másra terelte a szót. A cégnél, ahol HR-esként dolgozik, hirtelen nagyon sok lett a munka, az utóbbi napokban rengeteget kellett túlóráznia. Azt mondta, örül, hogy erre a délutánra el tudott szabadulni. Máté gyengéden a barátnője kézfejére helyezte a sajátját, és bólintott. Neki is sűrű hete volt. A munkahelye megnyert valami tendert, úgyhogy most gőzerővel fejlesztenek. Egy kezdő mérnöknek duplaannyit kell teljesítenie, mint annak, aki már bedolgozta magát, szóval tényleg nagy szerencse, hogy összejött ez a találka.

– És te mi jót csinálsz? – fordult hozzám Zita.

– Semmit – válaszoltam. – Készülök a vizsgákra.

– Ja, én is – nyögött fel Balázs. – Azt hittem, mostanra már rutinos leszek, de a jogi kar még mindig irtó nagy szopás. És most nem elég, ha éppen csak átmegyek, mert az idei eredményektől függ, hogy melyik irodához vesznek fel jövőre bojtárnak.

Máté és Dóri együttérzően hümmögtek.

– Folyton erről nyavalyog – súgta nekem Zita. – Ősszel tiszta ideg voltam, milyen durva lesz a vizsgaidőszak, de aztán kiderült, hogy nem olyan gáz.

– Miért, te mit tanulsz? – kérdeztem.

– Irodalmat – felelte. – Tudom, nem valami komoly, de engem tényleg érdekel. És még dolgozni is lehet mellette.

Balázs gúnyosan elvigyorodott.

Szerencsére épp kihozták a söröket. Az üvegre csapódó pára elhomályosította a poharakat, mégis könnyen kitaláltam, melyik az enyém. Szűretlen, mustársárga ale, krémes habbal a tetején. Az első korty üdítően szénsavas volt, a komló keserűségét kellemesen tompította a koriander. Elégedetten csettintettem a nyelvemmel; a többiek furcsán pislogtak a savanyú lagerjeik mögül.

Reméltem, hogy témát váltunk, de Balázs csak nem engedett:

– Na jó – mondta –, tudjuk, milyenek ezek a bölcsészvizsgák. Biztos csomó időd van. Mivel töltöd el?

– Hogyhogy mivel? – tártam szét a karom kissé ingerülten. – Már vagy fél éve szobafogságban vagyok. Mint majdnem mindenki.

– Sok mindent lehet csinálni a négy fal között is – vetette közbe Dóri, és Mátéra kacsintott.

Összeszorítottam a szám; egy darabig hallgattunk.

– Hát – szólaltam meg újra –, ami azt illeti, egy ideig úgy terveztem, hogy megtanulok házi sört főzni. De kiderült, hogy rengeteg pacsmagolással jár, szóval a múltkori kenyérsütés után inkább nem vállaltam be.

– Aha – bólogattak.

A nap lejjebb ereszkedett. Még nem tűnt el teljesen a tetők mögött, de már csak egy szűk sávban világította meg a teraszt. Árnyékba kerültem. Akárcsak a mellettem ülő Zita. A lány hófehér karja szinte azonnal libabőrös lett, gyorsan magára is húzta a tavaszi kabátját. Engem épp akkor kezdett melegíteni a sör. A többiek tovább beszélgettek, de nem nagyon figyeltem rájuk. Már nem kellett hunyorognom; ha felnéztem, láthattam a szürkéskék eget és az azt kettéhasító magányos kondenzcsíkot. Azelőtt nem is vettem észre, milyen kevés mostanában a repülő.

– Na és hogy haladsz az írással? – zökkentett vissza a társalgásba Máté kérdése.

Mielőtt még válaszolhattam volna, Zita lelkesen megragadta a karom:

– Te írsz? – mosolygott rám.

– Bizony – felelte Máté helyettem. – Valami kalandregényt, igaz?

– Azt félbehagytam – mondtam. – Nehéz bármi izgalmasat kitalálni, ha az emberrel nem történik semmi. De talán lesz valami más. Eszembe jutott egy karakter. Egy szerzetes, aki remeteségbe vonul…

– Akkor értem! – röhögött fel Balázs. – Ezért nem csinálsz semmit. Anyagot gyűjtesz, bazmeg.

Mindenki nevetett, kivéve Zitát meg engem. A poharak lassan kiürültek, és az utolsó napsugár is visszahúzódott az épületek mögé. Egyre inkább akadozott a beszélgetés. Zita felvetette, hogy ihatnánk még egy kört, de Máté és Dóri, arra hivatkozva, hogy másnap korán kelnek, inkább elbúcsúztak. Balázs azt mondta, hogy ő meg hazamegy tanulni; végül kettesben maradtam a húgával.

Néhány perc múlva szedelőzködni kezdtek a végzős gimnazisták is. Nem akartunk egyedül ülni a teraszon, ezért úgy döntöttünk, hogy sétálunk egyet. Pont arra indultunk, amerre a gimis csapat. Igyekeztünk minél lassabban haladni, hogy lemaradjunk tőlük, de a szűkös, visszhangos utcában még így is olyan volt, mintha egyenesen a fülünkbe kurjongattak volna. Szó nélkül lépkedtünk egymás mellett. A sör hatása múlóban volt, mégsem fáztam. Éreztem Zita bőrének melegét, többször is összeért a vállunk.

– Bocs a bátyám miatt – mondta a lány, mikor egy kereszteződésben végre elvált az utunk a gimisekétől. – Néha olyan bunkó tud lenni.

– Nem számít – vontam meg a vállam.

Megint hallgattunk egy sort; az utcai lámpák akkor kapcsolódtak fel.

– Viszont ha tényleg sok a szabadidőd, és szeretnél kezdeni vele valamit, akkor talán eljöhetnél a kávézóba, ahol dolgozom – nézett rám Zita egy kicsivel később. – Újra beindult az élet, de nem mindenki jött vissza. Ha akarod, szívesen megkérdezem, hogy felvennének-e.

Nem válaszoltam.

– Nagyon fancy hely – folytatta felvillanyozva. – Tök jó a kávé, van egy kis olvasókuckó, és képzeld, még irodalmi esteket is szoktunk rendezni. Jó munka, csak néhány óra naponta, és ha épp nincs új vendég, engedik, hogy tanuljak vagy verset írjak közben.

– Verseket írsz? – kérdeztem.

– Igen, de félek, hogy eléggé bénák. – Halvány pír jelent meg az arcán, miközben elővette a mobilját. – Elolvasol párat?

Bólintottam, és átvettem a telefont. Amíg olvastam, kiértünk a Dunához; Zita javasolta, hogy sétáljunk fel a Szabadság hídra. A víz tompán morajlott alattunk, a hajók sötét ablakokkal vesztegeltek a rakpartok mentén. Mikor elértük a híd közepét, nekidőltünk a zöld korlátnak, és belebámultunk a hűvös szélbe.

A versek valóban gyengék voltak, a legjobb is csak középszerű. Néztem a kéken derengő kijelzőt, és a saját írásaimra gondoltam. Azok közt sincs kiemelkedő, talán nem is lesz. Mégis csinálom. Hirtelen erős késztetést éreztem rá, hogy bevágjam a mobilt a folyóba. De aztán eszembe jutott, hogy nem az enyém.

– Szerinted elküldjem őket valamelyik irodalmi lapnak? – Zita szemében aranysárgán tükröződött a Vár díszkivilágítása.

Nem szóltam semmit, csak visszaadtam neki a telefonját. Összehúzta magán a kabátot, és azt mondta, jobb, ha megyünk, hideg van már. Némán ballagtunk le a hídról, be az utcák négyzetrácsos rendszerébe. A lány egy-két méterrel előttem haladt; rájöttem, hogy tényleg hiba volt dzseki nélkül elindulni.

Negyedórányi séta után egy aluljáróhoz értünk. Zita biccentett, hogy innentől metróval megy tovább. Nem tudtam, mit tegyek, hogy megöleljem-e, hogy adjak-e puszit az arcára. Egyszerre emeltük egymás felé a karjainkat, és aztán egyszerre is ejtettük le őket. Végül csak sután integettünk. Már indulóban voltam, amikor hirtelen utánam szólt, hogy azért még rákérdez arra az állásra a kávézóban. Visszafordultam, de addigra eltűnt. Egyedül maradtam az utcán. Valami kapart a torkomban.

– Remek – mondtam magamnak –, sikerült megfáznom.

Dénes Gergő vagyok, 1998-ban születtem, s azóta a Vértes lábánál fekvő Oroszlány városában élek. Alapfokú diplomámat 2020-ban szereztem meg az ELTE BTK-n, melynek jelenleg is hallgatója vagyok – filozófia mesterszakon. Gimnazista korom óta írok hosszabb-rövidebb prózákat, publikálni viszont csak nem olyan régen kezdtem. Eddigi novelláimat a kolozsvári Helikon folyóirat közölte. 

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s