Paul Busson: A driád (online megjelenés)

– Egy látogatás a férfiosztályon túl sok nyugtalanságot szülne, nagyságos asszony. Sajnos csak a folyosón vezethetem önt keresztül – mondta mosolyogva az elmegyógyintézet igazgatója.

– Úgyis eléggé elfáradtunk – felelte Eva asszony. – Nem is maradnánk tovább. Egészen sápadt vagy, Lizzie!

– Ó, én… – sóhajtott a kisasszony, majd elmosolyodott. – A szabadba vágyom.

Az igazgató ment elöl, végig a piros kővel burkolt hosszú folyosókon. A fehér vászoninges őrök meghajoltak; egy félig nyitott ajtó mögül vízcsobogás szűrődött ki. És egy mind tisztábban hallható, tompa üvöltés:

– Uh! Uh! Uah!

Lizzie megrémült.

– Mi ez? – kérdezte, és elfogta az ismeretlen iránti kíváncsiság, amikor megálltak a vaskos ajtó előtt, amely mögül szabályos időközönként hallatszottak a szörnyű kiáltások.

– Súlyos eset, nagyságos asszony – súgta oda az igazgató. – Ez itt a dühöngő. Szegény fickó elég rosszul van sajnos. Ranuschow asszony sokat tesz érte, így gondosabb ellátásban is részesül.

– Tehát ismered ezt a fiatalembert? – fordult Lizzie az odébb álló barátnőjéhez.

– Ő bizony a falumból való, Ranuschowból!

A pszichiáter kinyitotta a kis kémlelőnyílást, és bepillantott a cellába – rögtön utána a szőke Lizzie, toporogva. A párnázott falú, törtfehér színű terembe egy mennyezeti nyíláson keresztül gyenge fény szűrődött be. A padlón szörnyű rángások közepette vonaglott egy fiatal fiú – világosszőke, lányos vonásokkal −, oly fiatal. Eltorzult szája habzott, sovány teste időről időre megrándult, s eközben végtagjai meg-megroppantak:

– Uh! Uh!

Lizzie, félholtan a rémülettől, szinte végigrohant a folyosón. Eva, kissé sápadtan, köszönetet mondott az orvosnak, aki a földbirtokos Ranuschow asszonyt gálánsan a kocsiba segítette. A lovak megindultak, a vaskapu kinyílt, és ott húzódott előttük a világoszöld síkság Bjelkie sötét erdeivel a háttérben. Délnyugat felől, Ranuschow hegyes templomtornya fölött szürkésbarna felhőkkel vihar fenyegetett.

– Ez szörnyűséges volt – mondta Lizzie. – De azért nagyon érdekes! Ezek a szegény asszonyok, meg persze az a szerencsétlen a cellában. Most már tudom, milyen is odabent. Az én uramnak persze sosem jutna eszébe, hogy ilyesmit mutasson nekem!

Eva idegesen felnevetett, és megsimogatta szőke barátnője finom kezét.

– Látod, drágám, én minden tőlem telhetőt megteszek, hogy szórakoztassalak. Ranuschow szörnyű hely. Amikor te majd elszöksz tőlem, egészen biztosan valami butaságot fogok csinálni!

– Gustav írt egyáltalán?

– Talán! Minden érkező levelet bedobok egy fiókba, akkor olvasom el őket, amikor esik, és nincs jobb dolgom. Vélhetően még mindig Nápolyban van, tengeri állatkákat tesz spirituszba. Nem szabad megzavarni a szórakozásában.

– Milyen jó dolgod van!


Az utolsó zápor sisteregve zúdult a kastélyra. A nyitott ablakokon keresztül friss és nedves szellő áramlott be.

A fiatal hölgyek egy széles, sötétpiros díványon lustálkodtak. Eva kioldotta vékony hálóköntösét, és világoszöld bonbont eszegetett egy ezüstdobozból. Mokka, gyömbérlikőr, ámbra, importfa és kínai lakk illata terjengett. Zöld lombkoronák susogtak az ablakok előtt, zöldes fény vetült a lélegző keblekre, Lizzie szőke és Eva barna hajára. A kényeztetéstől elbódultan, a nikotintól és a fűszeres esszenciáktól kábultan élvezték az esteli órát zárt ajtók mögött. Fejük fölött Stuck A bűn című festménye függött, melyen egy női alak kék fényben áll, kéjsóvár felső ajakkal és hívogató-hízelgő szemekkel.

– Szeretnél egyszer fürdeni velem a szabadban, éjszaka? – kérdezte Eva.

– Olyat lehet?

– Ó, hát persze. Amikor kellemes az idő. Szeretem azt a helyet, meg akarom mutatni neked. Fenséges élményben volt ott részem.

– Neked? Meséld el! Kérlek!

– Miért is ne? – súgta Eva, és ujjai közé vette kedves barátnője selyemfinom aranyhaját. – Picike tó, kerek, tükörsima és fekete, mint az obszidián, és az erdő legmélye rejti. Hatalmas, sötét tiszafák és szürke fűzfák veszik körül. Partja vastag mohával és seprővirággal párnázott, vize hideg s tiszta, alját finom homok borítja. A régi időkben egy erdei istennőt imádtak ott. Az adamiták is a parton ünnepelhették misztériumaikat. Akkor fedeztem fel, amikor egyszer belovagoltam az egész erdőt. Fékezhetetlen kedvem támadt, hogy megfürödjek benne a hold fényénél. Gustav valahol a tengeren volt, garnélarákra és lándzsahalra vadászott…

Egy szikrázó júliusi éjjelen aztán kimentem oda. Ezüstös illat terjengett az erdő fölött. Éjszakai madarak csiripeltek. A bozót meg-megzörrent az állatok párzásától. Duruzsoló, csábító hangok mindenütt. Levetkőztem; a ruháimat elrejtettem. Ha csak szétdobálom őket, tönkreteszik az álmomat. Aztán sokáig meztelenül feküdtem a seprővirágok között, és a denevéreket néztem, ahogy cirpelve kergetőznek, majd párosával beleszédülnek a mohába. Akkor bementem a fagyos, kristálytiszta vízbe, mert egészen felhevültem. Ó, de jólesett!

A világos holdfényben hirtelen megláttam egy alakot, a fák között állt. Egy fiatal fiú volt, tágra nyílt szemekkel, dermedten, megbabonázva nézett.

– Eva!!

– Egyáltalán nem ijedtem meg. Teljes nyugalomban kisétáltam a vízből, és eltűntem egy nagy fűzfa odvában. Akkor a fiatalember néhány bizonytalan lépést tett felém. Aztán bizony letérdelt, és karjait az égnek emelte. Ó, nagyon csinos fiú volt, én kicsi Lizzie-m, és amikor láttam, hogy a tó driádjának tart, istennőnek, akkor szörnyen megörültem.

– Valóban azt hitte?

– De kedvesem! Egy tizenhat éves ifjú, aki csak parasztasszonyokat ismer, és aki gyermekkorától csak sellő- és szellemtörténeteket hall? Egy tó, melyről nem szívesen, hanem csak félénken suttogva beszélnek az emberek? Meg egy hófehér, mezítelen nő az erdő közepén? Lizzie, én magam is elhittem. Napokig mintha kettős életet éltem volna.

– Mily pompás! Milyen csodálatos!

– Nagyon szép volt, olyan szép! Éjről éjre a kecses kísértet. Imádkozott hozzám az a fiú, szilárdan hitt bennem. Karjai olyan finomak s rózsásak voltak, mint egy leányé, amikor felfénylettek a fák közül. Rábírtam, hogy levetkőzzön. Ezernyi édes mesével szórakoztattam a tó korallbarlangjairól, a gyöngyházzátonyokról és a csillogó királyhalakról, akik aranykoronát viselhetnek. Beszéltem neki a szőrös zubbonyú koboldokról, a mohamanókról és a szitakötőszárnyú virágtündérekről. Elmondtam neki, hogy az az öreg, odvas fűzfa, ahol a fülemülék fészkelnek, annyira kötődik hozzám, hogy eltűnnék és meghalnék, ha kivágnák.

Megválogattam azokat az éjszakákat, amikor megjelenek neki, és amikor a hold felkúszik a fenyőfák fölé. Nappal nem közelíthette meg a fűzfát, egyszer mégis azzal lepett meg, hogy virágkoszorúkkal díszítette fel. Megtanítottam őt a szerelemre, a sóvárgásra, csókra tanítottam félénk, lágy kölyökszáját, lángba borítottam a testét. Nappal a tanító fia volt, kopott zakójú gimnazista, ezüstöskék holdfényes éjszakákon azonban tündérherceg. Ó, Lizzie, édes volt, életem legszebb élménye!

– Ah! És aztán?

– Aztán? Egy nap arra járt az erdészem, meglátta az odvas fát, és úgy határozott, legyen belőle pompás tűzifa. Én persze mit sem tudtam erről, nem gondoltam erre az eshetőségre. Máskülönben sosem történhetett volna meg! Szegény fiú viszont meghallotta a tervet, szíve megdermedt a félelemtől, és az erdőbe futott a tóhoz. Ott állt két favágó, már élesítették a fejszéiket. Dadogva kérlelte őket, könyörgött halálfélelmében. Azok kinevették, miközben hüvelykujjukkal ellenőrizték baltáik élét. Némán végigmérte őket, majd annak, aki az első csapást mérte, széthasította a fejét.

– Szörnyű! És mi lett…?

– Hiszen te is láttad!

– Láttam?!

– Őt, a tündérherceget, ott, a dühöngőben!

Erre mindkét hölgy felzokogott. Eva égető könnyei nagy cseppekben hullottak Lizzie vállára.

A vörös ködbe burkolódzó erdő fölött felszállt a zavaros fényű hold.

Pallós Áron fordítása

Pallós Áron (1998, Budapest) szabad bölcsészet (germanisztika) alapszakon végzett a Károli Gáspár Református Egyetemen, jelenleg ugyanitt német nyelv, irodalom és kultúra mesterszakon tanul. Jelentek meg művei többek közt a félonline.hu-n, az Apokrif Online-on és a Nincs online folyóiratban, emellett fordításokat és recenziókat is publikált.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s