Fodor Balázs: Nemlétezők számbavétele (online megjelenés)

A vidék kijelölte a határait.
Nem törődik a város
öncélú falaival.

*

Átlépni a testek nebuláiból
a lapraszerelt bűntudattal
berendezett szorongásokba.

Ülni sötét szobákban,
kapcsolgatni az olvasólámpát,
ami kettémetszi a teret

és megkétszerezi a sötétséget.
Várni, hogy elmúljon az idővel
együtt, vagy otthonosabb legyen

a sehová sem tartó részecskék
családokba kényelmesedése.
Megtanítani a kölcsönhatást

élni, ahogy a tömbházak,
az örökkévalóság
meggyőződésével.

*

Nézd ezt a vidéket!
Volt itt egy város
valamikor,

amit egy városra
építettek.

Nézd ezt a medret.
Mintha hiba lenne,
hogy valamikor

a várost kettészelte
egy folyó benne.

Nézd ezt a tájat!
A vakondok féreg-
lyukat ásnak

az egymásra rakódott
városok között,

és ezeken a fákon
fénysebesség ízű
gyümölcsöt

eszik minden lárva.

*

Noha még a városból sem
szívesen mozdulsz ki,
nem igazán vagy jelen sem.

Inkább csak a nehézkedés,
ami nap mint nap formát biztosít,
akár az üledéknek.

De egyszersmind távozol is,
mint a víz belőle.
Elszivárogsz

apránként egy nagyobb
víztömeg felé.
Felszívódsz a tájban,

fejeden fóliasapkával,
a fénysebesség ízével
a szádban.

*

Amott a repce sárgája éget.
Amott zúg az őszi búza zöldje.
Amott a zsíros fekete földet
fosztogatják varjak, rókák, őzek.

Amott a szőlők hadoszlopait
támadó gerilla seregélyek.
Amott meg a kerítéspóznákon
őrködve az ölyvek egerésznek.

Amott a szénabála hengerek,
és kiszabott kukoricatábla
tájba rajzolt geometriája.

Amott a hagyásfák, gyümölcsösök
és amikből koporsót ácsolnak,
hogy ételt adó földbe kárhozhass.

*

Nézd,
hogy sarjad egy köztársaság.

Mennyei.

Bármennyire is
nem úgy tűnik.

Öröktől fogva
evolválódik.

Minden sejtjében ébredés.

A kétéltűek gén-
manipulációról beszélnek.
Persze a halak is szót emelnek.

Pártokba szerveződnek
a gólyák, a darvak, a gémek,
az általános erőszak mellett.

Ez egy sarjadó köztársaság,
a vitának itt helye,
az ostobaságnak
evolúciós jelentősége van.

És következményei.

*

Belőled fejlődik
a búza reggel.
Ujjaid közül délután
magok peregnek.

Esténként belőled nő
a szappanfavirágú
vadgesztenye.

Dereka körül hajlik a tér.

Törzsében,
mint tóba dobott kő,
gyűrűket kelt az elmúlt idő,

és hosszában megreped,
mikor
bántalmazássá
szervesülnek az elemek.

*

Nézni, hogy úszik el
egy zacskó vízben evickélő hal
a folyóba dobva.

Így lehet lekésni a történelmet.

A hely és a sebesség relációjában
nem látszik ki dobta.
Lába nyomában lomha hullámok.

*

Amott
a féreglyukak
mikroszkópjaiban
a nemlétezők számbavételét
végzi egy isten.