Masszi Bálint: Nyakkendő (online megjelenés)

És a nyakkendő végigsimított a pörköltszafton, lágyan, mint szerető keze a meztelen bőrön, aztán egy pillanatra megállt a levegőben, és zsírcseppektől kísérve visszahullt viselője világos ingére. Kata megigézve bámulta a lilás selyemdarabot, rajta a vörösbe hajló pöttyökkel, amik lassan megfolyva átvándoroltak az igazgató úr ingére, és mennyiségük okán sejtette, hogy hamarosan az övére és a nadrágjára is át fognak, ahogy továbbra is sűrűn gesztikulálva oktatta ki őt az ügyintézésről, ami bezzeg az ő idejében nem tartott ennyi ideig, de Kata ezt csak távoli, elmosódott zajként hallotta, mert a pörköltszaftos ruhadarab csak nem akart megnyugodni – most mit van kerülgetni – az igazgató úr péniszén, ahol ültében nyugodnia kellett volna, legalábbis a végének, mert a többi része felfeküdt a férfi hordó hasára, hogy aztán megtekeredjen a nyaka körül, mintha egy kipukkanni készülő lufit szorítottak volna el vele, mert hát olyan volt most a feje, nagy, vörös, szülinapi léggömb, épphogy csak el nem repül, gondolta Kata, aztán az is átvillant az agyán, hogy nem vág elég bűnbánó arcot, hanem már majdnem nevetett, ilyen helyzetekben pedig nem szabad nevetni, akármilyen nyakkendővég is himbálódzik az ember főnökének ölében, még akkor sem, ha az éppen szafttól csöpög, sőt, talán akkor tilos a leginkább. Pedig nehéz volt megállni, mert lassan elképzelte, kibontakozott előtte, ott, a sarokiroda szárazra légkondicionált levegőjében, ahogy az igazgató úr az aznapi munka végeztével elégedetten szedelőzködni kezd, elcsomagolja a maradék ételt az asztaláról, mert nem rendelt pörkölt volt, hanem házi, látszott a gondos csomagoláson, a Tupperware doboz is egészen újnak tűnt, a róla nemtörődöm módon lefejtett műanyagfólia egy gombócba összegyűrve lapult mellette, pedig ezt valaki bebugyolálta ebbe a fóliába, gondolta Kata, és valaki szalvétát is adott mellé, mert ez nem az irodai konyhából való szalvéta, az biztos, aranyos szegélye van és madármintás – ez drága szalvéta, és most már ezen nevetett majdnem, hogy létezik egyáltalán ilyen kategória, hogy drága szalvéta, amikor ez is csak úgy jár, mint a nem drága szalvéták, meg persze a nyakkendő, hogy húslé csöpög róla mindenfelé – szóval ezt az ételt valaki összekészítette, eltette, mielőtt ez a méretes ember itt előtte alkotóelemeire cincálta volna az egészet, és nem tudott nem arra gondolni, hogy ugyanez a valaki fogja elmosogatni a sebtében összenyalábolt műanyag dobozt is kora este, mert még ma el kell mosogatni, különben beleköt a zsírszag, és ugyanez a valaki fogja szóvá tenni, amit ő most nem tehet szóvá, hogy mégis miért csöpög, Ede, az új nyakkendőd a szafttól, nézd meg, még a nadrágod is olyan lett. Mert így hívták az igazgató urat, Edének, aminél igazgatóurasabb nevet Kata nem tudott elképzelni, és akkor beugrott neki a csúfolódó mondóka az általános iskolából, hogy „Ede, Ede, löttyedt here”, amivel bizony ő is csúfolta a szegény Bártfai Edét, és szégyen-nem szégyen, de ezen annyira kellett nevetnie, hogy már harapdálta a saját száját, és könny szökött a szemébe. Közben persze azt is tudta, hogy igazgatóúr-Ede majd nem fog tudni mit mondani erre az otthoni számonkérésre, mert nem fog rá emlékezni, hogy mégis mikor juthatott a nyakkendő egyáltalán a pörkölt közelébe, hiszen azt az asztalánál ülve ette meg – erre fog emlékezni, meg arra, hogy az idióta titkárnőjét kellett leordítania már megint, nem normális dolog, hogy nem lehet elintézni valamit időre, de hogy a nyakkendő meg a pörköltszaft hogyan keresztezték egymás útját, az teljesen rejtve marad előtte, nem is fog rémleni sem már neki, ahogy felpattan és áthajol az asztal felett, hogy kicsit megsimogassa a titkárnője arcát, teljesen kitörli a memóriájából a mozdulatsort, ahogy még nyújtózkodik is, hogy zsíros kezével végigsimíthassa a mereven maga elé bámuló, falfehér lány bőrét, hogy ne sírjon már, annyira nem nagy dolog, majd ő megoldja, meg egyébként is, semmi az egész, nem kell így megbántódni, ilyen szexi egy lányt, aztán bőg itt. Nem fogja tudni felidézni, hogy ezt a szót használta: szexi. Erre csak Kata fog emlékezni. Ahogy az érintésre és a pörköltszaftos nyakkendőre is.

Masszi Bálint

Masszi Bálint jogász, Budapesten él. Fiatal kora óta ír verseket, novellákat, cikkeket, amelyek számos helyen megjelentek, legutóbb a Qubit online lap esszéversenyének győztes írását olvashattuk tőle szélesebb körben. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s