Feketemosó: Kék Hotel 3. – Az utazók

Feketemosó logó

Freyburg kisasszony egy év és tizenegy hónap boldogtalanság után csempeszínű kabátban, tengerkék kötött sapkában, gurulós bőröndjével elindult, hogy megtalálja a boldogságot, ami minden jel szerint a Déli pályaudvarról indult – Szalay Álmos írja a Feketemosót.

Szalay Álmos

Freyburg kisasszony útnak indul

Dodi Freyburg egy év és tizenegy hónap boldogtalanság után útra kelt, hogy megtalálja a boldogságot. Nem úgy, mint egy gyerek, aki elhiszi még a csodákat, és varázscsigaházat keres a tenger partján, nem. Ő inkább futárnak érezte magát vagy küldöncnek: tudta célját, és tudta, merre tart. 

Tél volt. Fürdőszobai csempére emlékeztető kabátban, tengerkék kötött sapkában indult útnak dideregve, mellette gurult gurulós bőröndje. Még berakott egy mosást, még elmosogatott egy ragadós kávéspoharat, még zúgott a mosógép, villogott a konyhai lámpa, a sarokban meglátta egy poloska tavalyi tetemét, a kutya áldozatául esett függöny csüngő végét, a talpa alatt megérezte egy morzsa tüskéjét, és – elege lett. Csak negyedórája ment a mosás (hátra volt még ötven perc), de bőröndje már majdnem megtelt. 

Általában nem szerette a havazást. Ám mivel úgy érezte, éppen fojtó és halálos szorításból szabadul, sose szívta be ilyen boldogan a csípős hideget. Hát ilyen illata van a szabadságnak? – gondolta, mint egy tisztességes huszadik századi forradalmár. Egyre csak szívta magába a levegőt, egészen addig, míg enyhe delíriumot nem érzett. Tudta, ha így folytatja, el fog ájulni, ami bizarr lépés lenne új élete kapujában.

Céltudatos, huszonöt éves nő volt, azokban az időkben csekély önbizalommal. Emiatt gyakran azon kapta magát, hogy belesajdul a szíve: nem egészen ott van, ahol lennie lenne jó, és nem éppen azt teszi, amit igazán tenni szeretne. Legfőképpen nem azzal, akivel lenni s tenni lenne jó. A dolgok azonban nem sokkal ezelőtt gyökeresen megváltoztak, mert Dodi Freyburg úgy döntött, útra kel, és mivel ő sem tudhatja, meddig tart a neki kiszabott idő, meg nem áll, míg nem érzi, hogy itt, pontosan itt lesz jó.

Úgy döntött, első útja a pályaudvarra viszi. Mivel az Északi pályaudvart már nagyon régen bezárták, vagy talán nem is volt soha, sőt, eszébe sem jutott, választhatott a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvar közül. A Keleti pályaudvart nem szerette, mert túl közel volt előző életéhez, s ez sajnos igaz volt a Nyugati pályaudvarra is. Ha onnan indult volna tovább, az éppen annyit érne, gondolta, mintha direkt otthagyta volna a sálját vagy a tacskós kávéspoharát abban a bizonyos előszobában. 

A Déli azonban más volt − előző élete előtti életének közelében volt. Mikor egy éve igazán rosszra fordultak a dolgok, titokban sokszor vágyódott vissza abba a régi, ma már egyenesen múzeumi darabnak tetsző, legjobb barátnőjével megosztott zsúfolt és kaotikus hegyvidéki albérletbe. 

Egy éve vágyódott vissza a múltjába. A párja, a társa, akit egykor „szerelmemnek” szólított, „macinak” meg efféle csacsiságoknak, egyre többször csak egyszobás bérleményük konyhájában tett-vett. Barkácsolt, szöszmötölt, olvasott, ki tudja, mit művelt odakint. Amint az elmúlt két év legtöbb estéjén, ott feküdt minden tekintetben hideg lakásuk pamlagján, egyedül, egyetlen érintés vagy szerelmes szó nélkül, belemerengett régebbi életeibe, és sodró lendületű kirándulásokat tett bennük. Régi, diákkori munkahelyekhez reppent vissza, férfiakhoz, akik később nem kellettek neki, vagy akiknek ő nem kellett, barátokhoz, akikkel hány suhancos nyári éjszakát ázott és táncolt végig legurult sörök, fröccsök és aperolspritzek dohányfüstös kusza gubancában. 

Velük, az egész régi társulattal, szobákkal, férfiakkal, barátokkal, munkahelyekkel töltött hosszú estékhez menekült vissza. Még az éveken át tartó reménytelen párkeresés is olyan szépnek és meghatóan kamaszosnak tűnt (pedig akkor is sírt, nem is keveset) ott a hideg szobában heverészve, a melegség legkisebb szikrája nélkül, bugyuta műsorokra vetve mosolytalan tekintetét, újra és újra álomba merülve a nem követett cselekményen. 

De most! De most Dodi Freyburgot már a 105-ös busz viszi magával, és már majdnem a Deák téren jár, ahonnan a metró kötelességtudóan elviszi őt a Déliig. El sem hitte! El sem hitte, hogy tényleg megtörténik! Hogy most tényleg elmegy! A mosásból – ránézett telefonja órájára kárörvendőn − maradhatott még vagy harminc perc. Teregessen ki, aki akar. Dodi úgy érezte, nem, nem csak egyszerűen elment abból a lakásból. 

Ő felröppent! 

És a felröppent Dodi Freyburg nem akart többé a múlton töprengeni. Elég volt. Egyelőre legyen elég ennyi:

Freyburg kisasszony egy év és tizenegy hónap boldogtalanság után csempeszínű kabátban, tengerkék kötött sapkában, gurulós bőröndjével elindult, hogy megtalálja a boldogságot, ami minden jel szerint a Déli pályaudvarról indult.

(ciao)

Ilyet nem lehet: felszállni egy vonatra, menni az estében vagy az éjszakában, vagy a fagyos hajnalban, csak úgy, valamerre. A fagyos hajnalban az ember lánya egyébként is legfeljebb hazafelé tart. Főleg péntek este, ami most is volt, éppen egy klubból vagy valami belvárosi random iszogatásból, ahol a telefonról magyar alter szól, mulatós vagy ’80-90-es retró, és képtelenség nem csókolózni valakivel éjjel kettőig bezárólag, közben mindenki mindenkit belájkol, s az éjszakai busz felé lépkedve rezgő gyomorral rájössz, gondolta, hogy egy kicsit megint szerelmes vagy, pedig megfogadtad, hogy soha többé. Erre valók a fagyos hajnalok.

Dodi Freyburg azonban mégiscsak felszállt arra a sötét, mégis szimpatikus színű vonatra, ami legközelebb a Kosciuszkó Tádé utcához állt. Körülötte egyetlen villany sem égett, csak egy fatábla állt az elektromos kijelző helyén. Erre szép, kalligrafikus igénnyel rajzolt krétaszámokkal a következő felirat volt elhelyezve: Indulás: tizenkét perc múlva. Dodi elgondolkozott rajta, vajon mennyi ideje lehet már kiírva ez a sor a vonat elé? Talán csak egy múzeum része, valami vasúttörténeti múzeum része lehet, és ő meg jó hülye volt, hogy pont erre a vonatra szállt fel. Le kéne szállnia minél előbb, hogy valami értelmes helyre is eljusson.

Beült a 6-os számot viselő fülkébe. Kellemes gyanta és levendula illatot érzett, valahonnan mintha némi fény is derengett volna a hibátlan bőrülésekre. Gurulós bőröndjét befordította a lába mellé, s az végig őrizte őt. Nagyon késő van, töprengett Dodi, kibámulva az ablakon, a pályaudvar sürgő közönségét figyelve, akik messze elkerülték a peront, melyen a vonatja állt. Vajon jönnek még mások is? Egyedül utazik majd az egész szerelvényen? Vagy esetleg vannak még rajta kívül mások is? Valami azt súgta, nincs senki rajta kívül, egyetlen kabinban, egyetlen ülésen se. 

Legalábbis nem láthatóak

A hang nagyon tisztán szólalt meg a háta mögül, a folyosóról. Dodi Freyburg kipillantott: a falakon szecessziós rézkarokon gyertyát formázó lámpák sorakoztak, amiket nem vett észre, mikor felszállt percekkel korábban. A lámpákból fény pislákolt. Elnézett a folyosó végére, de nem látott senkit. Talán valamelyik fülkéből szólalt meg valaki?

Vannak itt mások is, tele van az egész vonat!

Elindult a fülkék során, de…

Csak nem látod őket.

…egy lélek se volt a pislákoló fülkékben.

Dodi Freyburg ettől a pillanattól fogva felelős volt azért, ami később történt vele. Ebben a pillanatban még kiszállhatott volna, még foghatta volna gurulós bőröndjét, és elhagyhatta volna a fedélzetet, és átszállhatott volna a kazincbarcikai vonatra is. Ha nem vesztette el valóságészlelését Freyburg kisasszony, éreznie kellett, hogy valami más helyen van, mint amire számított. 

De Dodi Freyburg nem szállt le a vonatról. Úgy döntött, hogy minden, ami éppen vele történik, roppant érdekes, ezért aztán fent maradt a nulladik vágány szerelvényén, és a menekülésre szánható legutolsó pillanat, mint egy olasz hóhányó a robogójával, elhúzott: ciao − és szemére tolta a napszemüvegét.

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s