Makó Ágnes: Kipattannánk (online megjelenés)

Még télikabátban vacogok reggelente,
de már világosban vár a délután.
A mandulafa kapkodva virágzik,
a fagyos föld felenged, saras láppá válik.

Az első napsugarak
felfedik az igazságot,
az eltűnő hó és jégdarabok alól
előkerül a hetek óta megbújó
ázott kutyaszar, redbullos doboz,
falevelek felismerhetetlen masszája,
a csatornanyílás mellett cigicsikkek.

A nyitott ablakon engedem
beömleni a napot,
a cinkék és rigók teli torokból
kikiabált énekét.
Húzz a területemről, seggfej,
vagy kivájom a szemed!
A szajkó macskanyávogására
barátcinegék menekülnek,
a szajkó csak röhög.

Kipattannánk a szobából,
mint a rügyek,
de nem aludtunk
téli álmot,
fáradt szemmel körülnézünk.

A meleg fény rávilágít
a lámpabúráról lógó pókhálóra,
a vécé mögötti senkiföldjére,
a por és vízkő alkotta kemény mocsokrétegre.
Feltűnnek a kihízott, bolyhos, hónaljban lyukas ruhák,
a harminchét hete megválaszolatlan üzenet
a csörögni hagyott telefon
fülembe ragadt hangja.