Feketemosó: Egy perc ötvenhét másodperc

– Inkább együnk egy pizzát.
– Én nem adok ki annyit egy szelet pizzáért.
– Nyilván.
– Oké.
– G. Szabó Sarolta írja a Feketemosót.

Róza és Péter a kocsma előtt álltak. Látták, ahogy egy férfi odament az ajtónál álldogáló nőhöz. A nő nem sokkal később meglökte a férfit, idegesen elindult, mire a férfi utánaeredt. A nő beült egy taxiba, a férfi egy ideig nézett utána, majd a telefonját kezdte nyomkodni. Hangosan beszélt valakivel, bocsánatot kért valamiért, majd letette a telefont, és befordult a sarkon.

Róza Péterre nézett:

– De te láttad, hogy mit csinált? Hogy konkrétan mit csinált? Én csak a kezét láttam, de abból kiindulva szerintem ez egyáltalán nem oké. És meglepődnék, ha szerinted oké lenne.

– Én is csak a kezét láttam, de nem hiszem, hogy más történt volna. Mármint más, mint amit kinézek belőle.

– Csak mert köszönőviszonyban vagytok? Azt sem tudod, a barátnője-e az a lány.

– Nyilván az.

– De épp az a lényeg, hogy az-e, mert ez mindenhogy nagyon gáz, de ha a barátnője, akkor… Akkor nem tudom, beszélni kéne vele.

– Kivel?

– Nem tudom! Mindegy, úgysem vagytok barátok.

– Te most tulajdonképpen rá haragszol, rám, vagy a barátnőjét vagy azt a valakijét, aki vele van, őt sajnálod? Nem értem, mi történik.

– Inkább együnk egy pizzát.

– Én nem adok ki annyit egy szelet pizzáért.

– Nyilván.

– Oké.

A szél lassan elállt. A lány az idegességtől megizzadt, most kezdte csak érezni, mennyire átfújt a kabátján a szél. Vacogott. Péter a lány másik oldalára állt, hogy Rózát ne érje annyira a szél, ha újra rákezdene.

– Kéred a zsebem? – Péter a lányra nézett.

– Nem, köszi.

– Ezt az estét egyáltalán nem így terveztem.

– Én sem, de most nem fogok bocsánatot kérni, nagyon fárasztó mindig hibásnak érezni magam.

– Nem vagy hibás semmiben. Majd megszokom. Ha iszol, mindig veszekszel. Imádod, vagyis imádnád, de én nem megyek bele. Múltkor azt mondtad, ez az egész –

– Nehogy még egyszer kimondd, hogy hiszti.

– Ez az egész kiakadás, ez a mostani is, nem rólam szól. Mégis nekem mondod.

– Mert megbízom benned. Vagyis szeretnék.

– Ezt ne most, légyszi. Csak sétáljunk haza. Holnap beszélgessünk.

– Furán fejezed ki, hogy szeretsz. Hogy érdekel, hogy miért csinálom ezt.

– Ha elmondod, akkor hozzá tudok szólni. Figyelj, Róza, fáradt vagyok, te is az vagy, meg ittál is –

– És akkor nyilván csak hülyeségeket beszélek.

– Nem ezt mondtam.

– Tényleg inkább csöndben maradok.

Két sarokra a lakástól a szél új erőre kapott, esni kezdett.

A lakásban meleg volt, a fűtést bekapcsolva hagyták. Róza rögtön levetkőzött, meztelenül ment be a fürdőbe, beállt a zuhany alá. Péter fogat, arcot mosott. Átöltözött pizsamába, bement a szobába. Róza sokáig fürdött, négy különböző krémet kent a bőrére, kifésülte és befonta a haját. Azt ígérte, este még felhívja a nővérét, de iszonyú fáradtságot érzett minden tagjában. Péter aludt, mikor a lány belépett a szobába. Róza sokáig nézte az alvó férfit, megpróbálta elképzelni, hogy holnap mindent megbeszélnek.