Feketemosó: Egy perc ötvenhét másodperc

Feketemosó logó

– Inkább együnk egy pizzát.
– Én nem adok ki annyit egy szelet pizzáért.
– Nyilván.
– Oké.
– G. Szabó Sarolta írja a Feketemosót.

Róza és Péter a kocsma előtt álltak. Látták, ahogy egy férfi odament az ajtónál álldogáló nőhöz. A nő nem sokkal később meglökte a férfit, idegesen elindult, mire a férfi utánaeredt. A nő beült egy taxiba, a férfi egy ideig nézett utána, majd a telefonját kezdte nyomkodni. Hangosan beszélt valakivel, bocsánatot kért valamiért, majd letette a telefont, és befordult a sarkon.

Róza Péterre nézett:

– De te láttad, hogy mit csinált? Hogy konkrétan mit csinált? Én csak a kezét láttam, de abból kiindulva szerintem ez egyáltalán nem oké. És meglepődnék, ha szerinted oké lenne.

– Én is csak a kezét láttam, de nem hiszem, hogy más történt volna. Mármint más, mint amit kinézek belőle.

– Csak mert köszönőviszonyban vagytok? Azt sem tudod, a barátnője-e az a lány.

– Nyilván az.

– De épp az a lényeg, hogy az-e, mert ez mindenhogy nagyon gáz, de ha a barátnője, akkor… Akkor nem tudom, beszélni kéne vele.

– Kivel?

– Nem tudom! Mindegy, úgysem vagytok barátok.

– Te most tulajdonképpen rá haragszol, rám, vagy a barátnőjét vagy azt a valakijét, aki vele van, őt sajnálod? Nem értem, mi történik.

– Inkább együnk egy pizzát.

– Én nem adok ki annyit egy szelet pizzáért.

– Nyilván.

– Oké.

A szél lassan elállt. A lány az idegességtől megizzadt, most kezdte csak érezni, mennyire átfújt a kabátján a szél. Vacogott. Péter a lány másik oldalára állt, hogy Rózát ne érje annyira a szél, ha újra rákezdene.

– Kéred a zsebem? – Péter a lányra nézett.

– Nem, köszi.

– Ezt az estét egyáltalán nem így terveztem.

– Én sem, de most nem fogok bocsánatot kérni, nagyon fárasztó mindig hibásnak érezni magam.

– Nem vagy hibás semmiben. Majd megszokom. Ha iszol, mindig veszekszel. Imádod, vagyis imádnád, de én nem megyek bele. Múltkor azt mondtad, ez az egész –

– Nehogy még egyszer kimondd, hogy hiszti.

– Ez az egész kiakadás, ez a mostani is, nem rólam szól. Mégis nekem mondod.

– Mert megbízom benned. Vagyis szeretnék.

– Ezt ne most, légyszi. Csak sétáljunk haza. Holnap beszélgessünk.

– Furán fejezed ki, hogy szeretsz. Hogy érdekel, hogy miért csinálom ezt.

– Ha elmondod, akkor hozzá tudok szólni. Figyelj, Róza, fáradt vagyok, te is az vagy, meg ittál is –

– És akkor nyilván csak hülyeségeket beszélek.

– Nem ezt mondtam.

– Tényleg inkább csöndben maradok.

Két sarokra a lakástól a szél új erőre kapott, esni kezdett.

A lakásban meleg volt, a fűtést bekapcsolva hagyták. Róza rögtön levetkőzött, meztelenül ment be a fürdőbe, beállt a zuhany alá. Péter fogat, arcot mosott. Átöltözött pizsamába, bement a szobába. Róza sokáig fürdött, négy különböző krémet kent a bőrére, kifésülte és befonta a haját. Azt ígérte, este még felhívja a nővérét, de iszonyú fáradtságot érzett minden tagjában. Péter aludt, mikor a lány belépett a szobába. Róza sokáig nézte az alvó férfit, megpróbálta elképzelni, hogy holnap mindent megbeszélnek.

G. Szabó Sarolta (1992, Budapest) irodalmár, szerkesztő, kulturális újságíró. Az ELTE Bölcsészettudományi Kar mesterszakán Karinthy Ferenc korai prózáját és a huszadik század második felének magyar irodalompolitikáját kutatta. Falfirka nevű irodalmi programsorozatával az olvasást népszerűsíti.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s