Szerényi Tamás versei (online megjelenés)

Közös megegyezéssel

Jól felfogott érdeke mindannyiunknak,
hallom és hallod, ahogy visszhangzik,
összekulcsolt kéz, keresztbe vetett láb,
én vizet kérek, neked hányingered van,
udvariasan és halkan beszélgetünk, és
közben nem nézünk egymás szemébe.

Te mondod ki először, amit én
már hamarabb megfogalmazok,
és a keresetlevelet már együtt
nyújtjuk be, a kettő között
egy örökkévalóság telik el.

Még egy tejnek is van
szavatossági ideje,
meglehetősen rövid,
pedig abban
molekuláris szinten
kapcsolódnak egymáshoz
a szerves vegyületek,
akkor egy házasságnak
hogyne lenne, amit már
csak a papír tart össze,
egy kölcsönösen aláírt okirat,
ami nem bír kötelező érvénnyel.

Egymásra mutogatunk,
pedig tejesen szükségszerű,
nem mi tehetünk róla,
senki sem hibás,
legfeljebb felelős,
ez történik, ha
a törődés belehajszol
egy elhibázott konstrukcióba,
fellebbezésnek helye nincs,
az egymásrautaltság
osztatlan közös tulajdon.

Az eljárás végeztével
nincs lehetőség hazavinni
épen maradt ingóságokat,
csak szilánkok maradtak,
azok is túl mélyen,
a felszámolás teljes,
a megadott helyrajzi
számon előfizető
többé nem
található.

Meggyes

Nyár közepén, a legnagyobb kánikulában
minden évben kijártunk meggyet szedni.
Júliusban volt szezonja a fürtösnek, ami
ott mifelénk, Szabolcsban termett, nem
messze a kísérleti teleptől, ahol annak
idején létrehozták. Az Erzsébet kertbe
jártunk, a dűlőút mellett volt egy árva
parcella nagyanyám nevén.

Élt a szomszédban egy házaspár,
kedvesek voltak, velem legalábbis,
én voltam a legkisebb, talán ezért.
Szikár birkapásztorok a város szélén,
a juhokat reggel kihajtották,
este meg vissza a karámba,
és néha keresztülhajtották őket
a meggyesen, végig a fák alatt.
Bégettek és kolompoltak,
apró birkapatanyomok
és birkaszar maradt utánuk.

Minek hajtják ide? –
bosszankodott anyám.
Legalább nem lesz gazos –
mondta apám, aki elfogadta
vagy inkább csak beletörődött,
mintha így lenne, aki vigyázza a földet.

Mindig szóltak, ha valaki lopta a meggyet,
de mindig csak utólag, nem tudom, volt-e
telefonjuk. A gyerekeik külföldön meg távoli
városokban éltek, ritkán jártak haza, onnan tudtuk,
hogy olyankor az unokáról mesélt lelkesen az asszony,
mit játszott, miket mondott és tetoválós rágót
ragasztott a karjára, pont olyat, mint én.

Az asszony az egyik évre beteg lett,
rákos, mondták anyámék, miután
kihullott a haja. Kérdezték tőle, hogy van,
ő meg derűsen válaszolgatott,
hogy kínlódik, de használ a sugárkezelés.
Következő nyáron visszanőtt a haja,
többet láttuk odakint, mint bent.
Ha a jég elvert minket, még ruhát is adott,
akkor beszélt róla, hogy megint találtak valamit.
Áttétes, mondta az orvos, de ki tudja, talán a kemó.

Aztán egyre ritkábban jártam haza, a meggy pedig
évről-évre kevesebbet termett. Egyik nyáron, mikor
már csak cseresznyét szedni mentünk, nem láttuk
az asszonyt, megint beteg lett. Anyám egy hónappal
később a telefonba mondta, hogy a hétvégén temetik.

A férfival találkoztam egyszer, mikor arrafelé bicikliztem,
megvannak a birkái, a tyúkok és a kuvasz kutyái, persze ezek már
nem azok a kutyák, akinek a hörgő ugatását messziről megismertem.
Meggyel azóta kevesebben foglalkoznak, kilójáért a végén már
hetven vagy hatvan forintot sem adtak. A tanya miatt tudom
egyáltalán, hogy hová jártunk ki, a meggyfákat anyámék
rég kivágatták tüzelőnek. Ha a földútról nézem,
nem is látom már, melyik lehetett
egykor a mi meggyesünk.

Szerényi Tamás (1991, Nyíregyháza) több mint 10 éve hobbibudapesti. Egyetemista kora óta foglalkozik alkalmazott írással, főleg reklámszövegeket és cikkeket ír, de néha szépprózát, illetve verseket is.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s