Dravecz Luca: Borotvált lábak (online megjelenés)

Utálom ezt. Utálom ezt az egész szart. Én nem vagyok spontán, vagy legalábbis nem ilyen értelemben. Tekerek egy cigit. Pótcselekvés. Az evésen, alváson, és hugyozáson kívül minden pótcselekvés. Nem ír, tegnap is csak alig. Én meg már torkig vagyok ezzel. Persze azért reggel megborotválkoztam, meg tiszta ágyneműt húztam. Fél hét. A múltkor is ez volt, már feltűztem a hajam és kisminkeltem magam; „Bocs, ma mégse lesz jó”. Ennyi, még egy nyamvadt kibúvót sem értem meg, hogy „lerobbant a kocsim” vagy „eltört a vízvezeték”, na, ennyit arról a fene nagy kreativitásáról.

Most is rúzs van rajtam, és az a zöld aprómintás ruhám, amiből egy rossz mozdulatnál kiesik a mellem. (Lehet nem is olyan rossz az a mozdulat, lehet némi szándék is van mögötte.) De minek? Így nem lehet tervezni, hogy „majd pénteken találkozunk”. Olyan ez, mint az április, reggel zuhog, délután meg kell sülni, este meg fagy, és sosem tudom, hogy ernyőt, napszemüveget vagy plusz pulóvert pakoljak. És akkor itt ülök sminkben, láncdohányzom, és idegeskedem. Egy rohadt könyvbe nem lehet belekezdeni, mert mi van, ha pont egy jó résznél hív, hogy itt van?

Három napja tologatom Proustot a dohányzóasztal és az éjjeliszekrény között, megszakítva egy-egy cigivel és borotválkozással. A héten minden nap szőrtelenítettem, már nem bírja a bőröm, pirosan kipattogott a combom és viszket. Ez azért elég embertelen. Nem elvárható egy nőtől, hogy minden nap sima lábakkal, szőrtelen pinával, piros rúzzsal dohányozzon az erkélyen, várva, hogy találkozzanak vele. Emancipáció, vagy mi a franc. Szerintem egyébként marhára nem értik a férfiak, hogy mennyi energia ez, mindig „késznek” lenni. De mire? Kevés dolgot utálok annyira, mint fölöslegesen borotválkozni. Ha meg nem tenném, juszt is akkor hívna, hogy a ház előtt van. Elbaszott egy helyzet. Tekerek még egy cigit. Na, ezt is el kéne hagyni, reggel a trafikban mondták, hogy jövő héttől már ezernyolcszáz a kék lucky. Anno azt mondtam, ha ezer fölé megy, leteszem. Mondjuk, gyakran vannak ilyen felelőtlen megnyilvánulásaim, tegnap is megfogadtam, hogy ma nem öltözöm ki a semmire, vagy ha mégis, akkor legalább írok neki, hogy jön-e. Erre megint itt vagyok és dohányzom, idegeskedek.

Háromnegyed van. Pittyeg a telefon. Írt. Egy link, kritika Martin McDonagh legújabb filméről. Ez is mekkora sznobéria, kritikákat olvasni hobbiból. Gyanús lehetett volna. Eltűnt a három pötty. Hát ennyi. Most erre mit mondjak már megint? Ez azt jelenti, találkozunk? Azért küldte, mert én jutottam eszébe, miközben olvasta? Vagy csak tudatni szeretné, hogy szellemi fölényben van? Lófaszt van. Elolvasom. Nagyon érdekes. Reagálni kéne valami szellemeset. De a kritikára vagy a filmre? Vagy valami semlegeset kellene írni, amiből az látszik, hogy csak átfutottam. Mert hát én is elfoglalt vagyok, nekem is van ám magánéletem. Nem sminkben dohányzom egész nap az erkélyen, borotvált lábakkal. „Jól hangzik, várom, hogy kijöjjön.” Látta, nem ír.

Hét óra van. Már kapar a torkom, ha elszívok még egy cigit, holnapra köhögni fogok. Ha meg nem, akkor vissza kell mennem a szobába. Nem marad létjogosultsága a kintlétemnek. Ez is jó nagy baromság, miért ne üldögélhetnék kinn csak úgy céltalanul a saját erkélyemen? Miért hiszem azt, hogy bármelyik szomszédomat is érdekli, hogy kinn vagyok-e egyáltalán, pláne hogy céltalanul vagy célzottan. Ebben az értelemben nem is a célzottan a céltalan ellentettje. Mindegy. Lehet, hogy tényleg szellemi fölényben van. Rágyújtok még egy cigire. Ha negyedig nem ír, lemosom a sminket, és elkezdem az Eltűnt-et. Péntek este ez izgalmas program. Ki kellett volna találnom egy B tervet. Legalább egyikünk gondolkodna előre. A sminkem sem menne kárba. Egyébként utálok sminkelni, mert nem tudok. Emlékszem, Pilinszkyt is sokáig utáltam, mert nem értettem, aztán nyilván azt a tételt húztam az érettségin, és a felkészülési idő felében csak bőgtem. De most nem lehet bőgni, mert lefolyik a smink, és akkor fölöslegesen kentem magamra.

Meg az idegen anyagot sem szereti a bőröm. Persze egy férfi teste teljesen más, az meleg, kevésbé szintetikus, nincs benne annyi kőolajszármazék. Vagy legalábbis nem észlelhetően. Égeti a körmöm a cigi vége. Elnyomom. Pittyeg. Írt! A Rúzs marad, a szőr se nő vissza. Jöhet.

Dravecz Luca vagyok, 23 éves. Jelenleg Budapesten élek, és az ELTE Bölcsészettudományi karának hallgatója vagyok. Egészen kistinédzser korom óta írok hosszabb-rövidebb szövegeket, főként prózát, de csak nemrégiben uralkodott el rajtam annyira a közlésvágy, hogy komolyabban kezdjek foglalkozni az írással. Leginkább emberi kapcsolatokról, azon belül is a férfi–nő kapcsolatokról írok.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s