Feketemosó: Szuperpozíció

mert az erdő / úgy ölel, hogy tudja, / fáiból koporsók készülnek. – Fodor Balázs írja a Feketemosót.

Az elektron egyszerre
van mindenhol,
hulláma kitölti a teret,

míg össze nem omlik

a tekintetek súlya alatt,
és egyetlen pontban
lokalizálható lesz.

*

Ott van a vers is
a szemeink
alatt.

Hulláma,
mindenhol kitölti
a teret

tekintet nélkül,
akkor is,
ha tégláira omlik,

mint egy só vár,
ami szavakká
esett,

mégsem
olvassa
senki.

*

Nyugtalanság
borult a tájra.

A fáknak arcuk van,

grimaszokat vágnak
és szorongást
keltenek,

hogy féljen,
aki oda téved.

Féljen,
mert az erdő
úgy ölel, hogy tudja,

fáiból koporsók készülnek.

*

Esik,
és egy zacskó
az avarban a bomlásnak
indult leveleken
győzködi magát,
hogy az erdőhöz tartozik.

A fák a zivatar hálójába
kapaszkodnak vékony lábaikkal,
mint pókok a könnyű fonálon.
S a zacskó egyre jobban
belegabalyodik
homályos énképébe.

*

Mindenhol
megszülethet
egy vers.

Hulláma kitölti a teret.

Mint
sóvár
ima

ömlik akkor is,
ha a tégláira
esett város
nem olvassa.

*

Mint jégcsapdába szorult
bálnák fölött a szűkülő lék,
a hőségben rekedt felhők,
izzó levegőben párolgó testek,
úszva kiutat keresnek.
Tágul az ég.

*

Akár a Nap-fúzióban
a felszínre törő foton,
kifordulni az iszonyból,

izzadságcseppekkel
keresztül saját pórusaidon.
Párolognak a bőrön a cseppek,

elhagyják ezt a testet,
s egy a tekintetedtől az égre
szögezett madárba esnek.

*

Talán mindenhol
háború van
de most mindenki
Ukrajnára figyel.

*

Amíg nem olvassa
senki, egyszerre
van mindenhol

ez a vers.
Hulláma kitölti
a teret.

Csak szemeink
sóvár tekintete alatt
omlik szavakká,

mint egy város,
ami tégláira
esett.