Feketemosó: Imbolygó tavak mellett

Feketemosó logó

és a magára hagyott, / rothadó földfelszín / épp olyan egyszerű táj, / amelyben csak az embernek / van helye. – Szabó Dárió írja a Feketemosót.

A visszahúzódó
gleccserek látványa
elhiteti,
hogy a jégáramlás egyre kevesebbet
beszél a talajhoz.
Pedig nincs így, hallom
két imbolygó tó mellett
töprengve,
ahogy a jég minden nap,
amikor megmozdulok,
lezuttyan közös mélységük
ádámcsutkája alá,
mint egy kellemetlen
vendég a frissen
vetett kanapéra.
Aztán a felszíni víz
szivárogni kezd
azokba a repedésekbe, melyek a megtett
út közben keletkeztek.
Mindent átjár a víz, körbekérdezi
a mikroszkopikus kanyarulatokat,
felteszi a lábát
a finomszemcsés
potyatörmelékekre,
meg sem rezzen,
amikor villámlik
a közeli fák fölött
alig egy madárrajnyival.
A víz halkan
matat és susog,
némuló földöntúli rendszer.
Hogy ezt az egészet nem látta senki,
attól megindul a maradék jég is,
és a magára hagyott,
rothadó földfelszín
épp olyan egyszerű táj,
amelyben csak az embernek
van helye.

Szabó Dárió (1996) költő, szerkesztő, kritikus. A Büntető.com főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s