Évzáró körkérdés (2021): Veréb Árnika válaszol

A 2021-es év végéhez közeledve költőket, prózaírókat és kritikusokat kérdeztünk az év legfontosabb műveiről.

Mely magyar szépirodalmi műveket tartod 2021 legjobb könyveinek?

Az a szokatlan helyzet állt elő, hogy párhuzamosan azzal a döntésemmel, nem írok egy ideig több szépirodalmi kritikát, idén jelentősen előrébb helyeztem a doktori kutatásomhoz kapcsolódó szépirodalmi műveket a kortárs magyar irodalomnál, így az idei merítésem hiányos, szűkös és már válogatásában is csak mélyen szubjektív lehet. Mégis meg kell említenem Szabó Imola Julianna: Holtak aranya, holdak ezüstje című mítoszgyűjteményét, amelyet ez alatt a zaklatott év alatt mindig az ágyam mellett tartottam, hogy álmodás előtt elolvassak belőle egy apró történetet, vagy csak nézegessem azokat a szövevényes, sok felület találkozásából összeállított kollázsokat, amelyeket Imola készített. Ezenkívül Véneken volt szerencsém találkozni egy fiatal szerzővel, Horváth Florenciával, akinek publikációit azóta is nagy figyelemmel követem, számomra ő az egyik legnagyobb felfedezése 2021-nek.

Mely világirodalmi műveket szeretted a legjobban 2021-ben?

Világirodalom terén is idén nagyrészt elfeledett könyveket olvastam és egy olyan hármas együttállásra bukkantam véletlenül rá, amely azóta is zakatol a fejemben. Ez a három kötet pedig Tolsztoj: Gyermekkor, Serdülőkor, Ifjúság c. első regénye (avagy trilógiája, amelyet utoljára a hatvanas években adtak ki magyarul), James Joyce: Ifjúkori önarcképe (amit volt szerencsém egy gyönyörű Penguin Deluxe Edition-ben olvasni Karl Ove Knausgaard előszavával) és Szentkuthy Miklós: Barokk Róbertje. Mindhárom önéletrajzi, az élet (avagy szerelem), a vallás és a művészet szentháromsága közti végtelen háborút teszi meg fő tematikájának és a legkülönfélébb narratív technikákat vonultatja fel, miközben elnyújtott állóképben rögzíti a 19. század első felének vidéki Oroszországát, a 19. és 20. század fordulójának Dublinját és az 1920-as évek Budapestjét.

Voltak-e olyan irodalomtudományos vagy kritikai kötetek, melyeket szívesen olvastál idén?

Itt már nagyobb a merítés, kiemelkedő volt számomra Seregi Tamás: Jövőbe szédülő lendülettel c. tanulmánykötetének kultúrelméleti esszéje, illetve Szolláth Dávid két tanulmánya a Bábelt kövenként c. kötetéből, amelyek az Ulysses-fordításhoz kapcsolódnak. Nagyon szerettem a Báder Petra és Menczel Gabriella által szerkesztett A fantasztikus irodalom elméletei Spanyol-Amerikában c. tanulmánykötetet, hasznosnak tartom azoknak is, akik nem feltétlenül a fantasztikummal, hanem magával a határ jelenségével foglalkoznak az irodalom területén.

Volt olyan filozófiai munka, amely megragadta a figyelmed idén?

Felfedeztem Andreas Weber: Biopoetics c. könyvében egy filozófust, Hans Jonast, akinek akár az egész évemet is szívesen dedikálnám. Ha csak egy könyvet választhatnék, ami igazán fontos volt idén, akkor az biztosan a The Phenomenon of Life: Toward a Philosophical Biology (1966) lenne. Nemcsak, hogy gondolattörténeti modelljében (amelyben három nagy korszakra bontja az élet és a halál problematikája mentén az emberi kérdezés működését és világfelfogást) egy mozgékony és alkalmas keretrendszert ajánl fel, hanem egy olyan már-már strukturalista lecsupaszító igénnyel választja el a növényt az állattól, majd az állatot az embertől pusztán a percepciót vizsgálva, hogy már csak a próbálkozás előtt is illik fejet hajtani.

Mely irodalmi rendezvényeket szeretted a legjobban 2021-ben?

Idén először rábeszéltem magam, hogy nem csak a könyvespolcom tíz méteres sugarában érdemes írni, ellátogattam két alkotótáborba is, először Vénekre, ahol a Vass Norbi vezette kritika műhelyben végre valahára kibeszélhettem magamból az összes frusztrációmat a kritikáról mint műfajról. Másodszor a FISZ-táborban is részt vettem, ahol a műhelytagok bátorítóan szorították meg a kezem: igenis érdemes Odüsszeuszról újra-megint-mindig beszélni. A legnagyobb élmény azonban mégis az az egyszerű, családias kötetbemutató volt a Magyar Műhely Galériájában, ahol bemutattuk a SZIFONline és a SZIF testvérségének legújabb kötetét, a Százszoros Pilinszky Jánosnak c. kötetet, amely az első olyan könyvecske, amelynek létrejöttében szerkesztőként vettem részt.

Milyen folyóiratokat olvastál szívesen idén?

Mindent, ami online és mindent, ami először papír alapú, majd később online. A leggyakrabban talán a Helikon oldalát nyitom meg, de egyszerűen gyönyörű az új Alföld is, a kedvenc számom az ötödik, amelynek illusztrációit Szabó Imola Julianna készítette. De hetente legalább egyszer nézelődöm a Műút (nagyon örvendezek a Holtsáv rovatnak), a kulter.hu, az Ambroozia vagy az 1749 labirintusaiban, ez utóbbiban kiváltképp szeretem a fordítói megjegyzéseket és az esszéisztikus kis tanulmányokat. Az a jó az online folyóiratolvasásban, hogy az embernek elmúlik az a kényszere, hogy mindent elolvasson és valójában így, szép lassan el is olvas mindent.

Mely 2022-re tervezett könyveknek várod a megjelenését?

Néha beleszerelmesedem egy-egy kiadóba és lelkesülten bolyongok minden megjelenésük között. Éveken át a Jelenkor volt ez (a szerelem halálom napján múlik csak el), de most társra lelt a Prae kiadóban. Elsősorban a tudományos köteteik ragadtak meg, a Könyvhéten majdnem mindenből vettem egy példányt és alig várom, hogy milyen új címek jelennek meg jövőre. Nemcsak azért tetszenek ennyire, mert üde és bátran újító a válogatásuk, de a könyveik mint tárgyak is gyönyörűek. Sokáig K. Horváth Zsolt Bundátlan vénusza volt a főhelyen a könyvespolcon, úgy fordítottam, hogy a borítója látszódjon a gerince helyett. Ezt a helyet később Seregi Tamás: Jövőbe szédülő lendülettel c. kötete foglalta el és most Keserű József: Lehetnek sárkányaid mosolyog rám. Habár nem mindet tudtam még elolvasni, de mindet néztem már annyit, amennyit (remélem) a borítók készítői csak remélni mertek.