Fülöp Dorottya: Altató (online megjelenés)

Ne félj! Dúdolok neked valami dalt, ha zavar ez a nagy csend. Ilyenkor nem igazán járnak erre az autók, csak nappal borzasztó forgalmas ez az utca, ennél a kanyarnál pedig valamiért mindenki hajt, mint az őrült. Látom, megrezzentél. Hűvösek az éjszakák már, aztán dér is lesz, aztán nagy esők és még nagyobb hidegek. Ilyen ez, megszokod te is. Ne legyél nyugtalan, mindjárt eszembe jut az a dal, amit dúdolni akarok, gyermekkoromban az ilyen dolgok megnyugtattak engem is, szerettem, ahogy anyám énekel. Mindjárt itt az este, ingecskédet vesd le. Mindjárt itt az éjjel, az ágyadhoz érj el. Valami ilyesmi, azt hiszem. Van tovább is, de az most nem jut eszembe.

Nem rossz dolog az, hogy ide kerültél. Nem kell többé rohannod a villamoshoz vagy a metróhoz, nem könyökölnek az oldaladba, nem kell bevásárló szatyrokkal szaladnod az átjáró fele, hogy idejében átérj a zöldön. Meglátod, hogy nem is olyan vészes az egész. Meglátod, lelassul majd az idő, következésképpen érzékenyebb leszel a változásokra. Mondjuk rosszul mondom, nem az idő lassul le, az idő nem változik, vagy a fene tudja, hogy mit csinál, ezt inkább a fizikusok tudnák jól elmagyarázni. Azoknak a dolgoknak változik meg a ritmusa, amelyekkel kitöltjük az időt. Na jó, persze, tudom, hogy ez most nagyon könyvszagúnak tűnt, de már jó ideje kigondoltam ezt a mondatot, és el akartam mondani valakinek, mert semmi értelme nincs kigondolnom egy jó mondatot, ha nem mondhatom el senkinek. Mindjárt itt a hajnal – élénk madárdallal. Mindjárt itt a reggel, addig ne eressz el. Így folytatódik a dal, közben eszembe jutott.

Amúgy errefele a fák egész szelídek, és ez jó dolog. Szelíden himbálóznak a szélben, szelíden állnak az utcalámpák fényében, szelíden tartják a törzsükhöz támasztott bicikliket. Ez egy ilyen hely, van hangulata. Mondjuk még nem láttam költőket, akik éppen itt, az árnyékban ülve írtak volna ódákat, szonetteket, vagy legalább összedobtak volna egy haikut, de lehet, hogy ez csak annyit jelent, hogy még nem jártak erre költők. Látom én, téged nem érdekelnek annyira a költők. Látom, hogy nem szereted az éjszakát sem, de meg fogod szokni, mert jó a szabad ég alatt tölteni az estéket. Az egyedüli kár az, hogy a csillagok nem látszanak az utcai lámpák fényétől. Mindjárt itt az este, ingecskédet vesd le. Mindjárt itt az éjjel. Nem tudom, hogy a második szakasz miként folytatódik, a csodának sem jut most eszembe, lehet újraéneklem azt, amit eddig elénekeltem. Mesét nem tudok mondani, csak azt tudom elmondani, milyen volt az elején, de az nem mese.

Hát végül is, ha nagyon érdekel, ha mindenképpen történet kell, tessék, legyen történet. Már nem tudom, milyen nap volt, úgyhogy nem leszek pontos, és azzal végképp nem tudom kezdeni, hogy egy szép pénteki nap volt vagy ilyesmi. A lényeg az, hogy reggel volt, késésben voltam a munkából, és nem tudtam egyébre gondolni, csak arra a nagy papírhalomra, ami az asztalomon várt. Meg a pecsétekre, amelyekkel nagy erővel rá kell csapni a papírokra. Meg a golyóstollakra, amelyekkel alá kell írni ugyanezeket a papírokat. Meg a tűzőgépekre, amelyekkel össze kell tűzni a sok papírt. Meg a mappákra, amelyekbe szépen, ábécésorrendben bele kell helyezni ugyancsak ezt a sok papírt. El akartam érni a buszt, hát gondoltam átszaladok itt, kicsivel a kanyar előtt, sose késtem, hát most se késsek el. Aztán volt egy csattanás. Egy autó volt, nem emlékszem milyen volt, és igazából nem is érdekel.

Azóta olyan mindegy már az összes papír, pecsét, golyóstoll, tűzőgép és mappa. Láttam, hogy az előbb megrezzentél, tudod te is, hogy miről beszélek. Leesel a földre, valami reccsen, talán a csigolyád, aztán felemelkedsz a földből. Egyre szélesedik a törzsed, egyre hosszabbak lesznek a karjaid, a gyökereid leérnek odáig, ahol már hűvös a föld, és elérik a talajvizet. Érzed, ahogy gyűrűz a kéreg alatt az idő, érzed, ahogy a leveleket szelíden fújja a szél. Most kezded szokni ezeket az érzéseket, később meg is szereted majd. Egyre magasabbra fogsz nőni, magasabbra, mint a lámpák. És akkor nem fogsz félni már a sötéttől. Meglátod, jó lesz. Mindjárt itt az este, ingecskédet vesd le. Mindjárt itt az éjjel, az ágyadhoz érj el. Mindjárt itt a hajnal – élénk madárdallal. Mindjárt itt a reggel… Reggel. Meglátod, a reggel szórakoztató lesz. Nézheted, ahogy munkába rohannak, ahogy a kabátjukat igazgatják, ahogy a válluk alá szorítják a táskát. Mi pedig csak állunk, és tudjuk, hogy nincs értelme rohanni.

Meglátod, hogy jó lesz. Dúdoljak tovább?