Feketemosó: Paraván

Egész biológiája a hely adottságaihoz kezdett alkalmazkodni. Viszonylag gyorsan kialakult benne a képesség, hogy önmaga meggyőzése nélkül is empátiának tekintse a közönyt. – Fodor Balázs írja a Feketemosót.

Az óra kattogásával együtt Józsefné figyelme ismét a kockás füzet hollétére irányult. Érezte, hogy kezd eluralkodni rajta a hiányérzet. Ahogyan egy fa növeszti az ágait, egyre vékonyabb, szerteágazóbb, a levelekig érve már-már zavaróan kiszámíthatatlan. Megint átrendezte az íróasztalán heverő papírokat, szerződéseket, határidőnaplót, dossziékat. A pakolászás és a látszattevékenység kudarca azonban csak egyre nagyobb feszültséget keltett benne, amit körömrágásban igyekezett levezetni. Ahogy kezét az arcához emelte, megérezte a körömcsonkjain megült, nem sokkal korábban szétnyomott poloska illatát, amitől úgy tűnt, megnyugszik kissé. Lassan hátradőlt forgószékében, lábait kinyújtotta, fejét hátra hajtotta, és mély lélegzetet véve, karjait az ölébe ejtette.  Ismét képes volt érzékelni a félig nyitott ablakon beáramló hűvös levegőt. Könnyűnek érezte, mint egy régen elfeledett érintést, ami bőréhez érve lúdbőrössé tette. Előbb csak kissé megrázkódott, rögtön utána az egész testén végig futó remegéssel együtt beáramlott a külvilág is. Az édes illatot a savanyú izzadság szaga váltotta fel, a kellemes hűvöst a testére tapadó ruha nedves hidege. Az ősz változékonysága megviselte. A fák sárguló levelei egyet jelentenek a problémákkal.

A szeptember ismét a gondok kezdetét jelentette. Például az eltakarítatlan levélhalmokat. Egyes levelek még az ajtón is bepofátlankodtak, hogy száraz törmelékükkel a padlón, a takarítás elhanyagolására hívják fel a figyelmet. A meleg, napsütéses hétvégéket szerette ugyan, de nemigen sikerült kiélveznie, tudta, hogy ezt követően hideg, csapadékos időszak jön. Vége az eseménytelen nyárnak. Mintha csak ez a változékonyság magában hordozna valami kötelező cselekvő erőt, akárha dugattyúk lennének a napok, és egyre gyorsabban, egyre nagyobb lendülettel kellene részt vennie valamiben, amit talán nem is ő irányít. Ráadásul a kampányév hajrájához közeledik, ilyenkor minden egyre gátlástalanabb, mindenki egyre veszélyesebb és kegyetlenebb. És ez tőle is kegyetlenséget követel. Egész biológiája a hely adottságaihoz kezdett alkalmazkodni. Viszonylag gyorsan kialakult benne a képesség, hogy önmaga meggyőzése nélkül is empátiának tekintse a közönyt. Népművelő. Józsefné némi szkepszissel gondolt erre a megnevezésre. József Attila-i nagyzolásnak tartotta mindig is. Nem szerette, sőt feszélyezte. Mint a bábszínház. Főleg a felnőtteknek szóló, vagy inkább az olyan gyermekelőadások iránt volt ellenszenvvel, amelyek többek akartak lenni annál, ami. Giccsesnek és erőltetettnek tartotta ezt az idejétmúlt művészeti ágat. A leleményességnek, a kreativitásnak ez a speciális alkalmazása, mely a bábszínházi előadásokat jellemezte, nem érte el Józsefné ingerküszöbét. A művészet, mint minden öncélú, és határozottan nem funkcionális cselekedet, averziót váltott ki belőle, s ilyenformán csak szükség esetén, a színtiszta funkcionalitás érdekében alkalmazott bábszínházi előadást. Ekkor azonban valóban a minden kreativitást nélkülöző darabokat mutatott be. Egyúttal igazolva is ellenszenvét e sajátos művészeti ág felé.

Két ujjal összecsípte mellén a ruhát, és elemelte bőrétől a nyirkos anyagot. Felállt, hogy becsukja az ablakot, ami az udvarra nézett a bejárati ajtó mellett. Odakint sötét volt, csak a lépcső tetején világított halványan egy sárga köztéri lámpa. Az utcafronti falat nemrég újrafestették, hogy a szavazóhelyiségbe érkezőkre még egy utolsó pozitív benyomást tegyen a fenntartó, amitől az egyébként koszossárga salétromos falak előtt úgy nézett ki a homlokzat, mint egy ócska bábszínházi paraván. Józsefné ott állt az ablakban, kezében a rézkilinccsel, és nem tudott mozdulni.