Körtesi Márton versei (online megjelenés)

Rögök

hagyaték-markolat-fagyott-kifordít

Ebben a magasságban sosem olvad el,
így azt sem tudni, mikor hullhatott, az
alatta szunnyadó fagyott talajt
a nap valaha simogatta-e.

Paplanként burkolja
teljes ingermegvonásba
fundamentumát a hómező.
Minden fényt visszaver,
felfogja a szél marcangolását,
a léptek roppanását elnyeli.

A kristályrács ahogy
eléri kritikus tömegét,
önmagába roskad, és
összefüggő jégtáblába préselődik
a kásás felhám alatt.

A csákány lecsap.
Százfele szöknek törésvonalak,
a markolaton felfutnak a
megrendülés hullámai:
könny fakad és azonnal befagy.

Erővel végül is kibontható a föld,
amennyire az tönkre nem teszi.
Megszámlálható, hogy hány csapás
lejutni egy élet alatt a mélybe,

ahol persze nem vár semmi sem, csak
világukból kifordított rögök némasága,
melyből visszanézve látható, hogy
nem került ettől távolabb az ég,
sem a megpihenés közelebb.

Ami belekerült, az mindig ott marad,
hagyatéka reménytelen ásatásnak,
talán még egyszer feltárja
egy következő expedíció.

Fröccsöntés

viszony-kaucsuk-eleven-kilazul

Latexét ereszti a lék.
Edénye a bemetszés alatt,
mint törött állkapocsban
felgyülemlő véres nyálcsomó,
túlcsordulni mégse tud,
csak szája sarkán nyúlik egyre
plasztikusabb cérnaszálon el.

Kilazulnak a molekulák
a kalanderek között,
és a vulkanizáció során
létrejönnek a keresztkötések is,
így stabilizálódik az
elasztikus viszony saját formáival:

eleven nedvből tárgyiasul,
s bár rugalmának őrzi emlékét tovább,
a feldolgozott kaucsuk már
úgy marad, ahogy extrudálva lett.

(Címlapkép: Marwan Rechmaoui: Beirut Caoutchouc, installáció, használt gumiabroncs, 2004–2008; fotó forrása: https://mksconbrio.com/art/london-art-treasures/attachment/img_0601/)