Rögök
hagyaték-markolat-fagyott-kifordít
Ebben a magasságban sosem olvad el,
így azt sem tudni, mikor hullhatott, az
alatta szunnyadó fagyott talajt
a nap valaha simogatta-e.
Paplanként burkolja
teljes ingermegvonásba
fundamentumát a hómező.
Minden fényt visszaver,
felfogja a szél marcangolását,
a léptek roppanását elnyeli.
A kristályrács ahogy
eléri kritikus tömegét,
önmagába roskad, és
összefüggő jégtáblába préselődik
a kásás felhám alatt.
A csákány lecsap.
Százfele szöknek törésvonalak,
a markolaton felfutnak a
megrendülés hullámai:
könny fakad és azonnal befagy.
Erővel végül is kibontható a föld,
amennyire az tönkre nem teszi.
Megszámlálható, hogy hány csapás
lejutni egy élet alatt a mélybe,
ahol persze nem vár semmi sem, csak
világukból kifordított rögök némasága,
melyből visszanézve látható, hogy
nem került ettől távolabb az ég,
sem a megpihenés közelebb.
Ami belekerült, az mindig ott marad,
hagyatéka reménytelen ásatásnak,
talán még egyszer feltárja
egy következő expedíció.

Fröccsöntés
viszony-kaucsuk-eleven-kilazul
Latexét ereszti a lék.
Edénye a bemetszés alatt,
mint törött állkapocsban
felgyülemlő véres nyálcsomó,
túlcsordulni mégse tud,
csak szája sarkán nyúlik egyre
plasztikusabb cérnaszálon el.
Kilazulnak a molekulák
a kalanderek között,
és a vulkanizáció során
létrejönnek a keresztkötések is,
így stabilizálódik az
elasztikus viszony saját formáival:
eleven nedvből tárgyiasul,
s bár rugalmának őrzi emlékét tovább,
a feldolgozott kaucsuk már
úgy marad, ahogy extrudálva lett.
(Címlapkép: Marwan Rechmaoui: Beirut Caoutchouc, installáció, használt gumiabroncs, 2004–2008; fotó forrása: https://mksconbrio.com/art/london-art-treasures/attachment/img_0601/)
Körtesi Márton (1990, Pécs) jelenleg Budapesten él, és műszaki szakszövegíróként dolgozik, emellett a JAK és a FISZ tagja, verseket ír. Kerber Balázzsal közösen vezeti a Litmusz Műhely irodalmi podcastot és estsorozatot, amelyben egy dobókockás ihletgenerátor segítségével közös versírásra invitálják a meghívott vendéget.