Beszámoló a Test-symposiumról

Az éppen lecsengő járványhelyzet iróniája, hogy csak a virtuális térben valósulhatott meg a konferencia, melynek középpontjában az emberi test és az irodalom viszonya állt. A Test-symposium című, kétnapos találkozó főszervezője, Mosza Diána a Prae.hu-nak elmondta: az általa tartott testpoétika szemináriumok kapcsán merült fel benne egy olyan rendezvény ötlete, ahol a témával foglalkozó oktatók, kutatók és művészek szélesebb közönség előtt is megoszthatják eredményeiket, gondolataikat. Az ELTE Eötvös József Collegium és a Doktoranduszok Országos Szövetsége Irodalomtudományi Osztályának illetékesei szívesen támogatták a szervezésben.

Június 11-én reggel kilenckor tehát sokak nappalijában, köztük az enyémben is kezdetét vette az online konferencia. Elsőként B. Kiss Mátyás, a DOSz ItO elnöke mondott rövid köszöntőt, majd átadta a szót Horváth Krisztinának, az ELTE BTK dékánhelyettesének, aki Tóth Krisztina novelláinak releváns motívumait elemezve a szimpózium több fontos vizsgálati szempontjára is rávilágított. A felvezetés után egy plenáris előadás következett; Zsadányi Edit beszélt arról, hogy miként jelenik meg az apaszerep és a gyermeknemzés kérdése Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című regényében.

Tizenegy órakor a közönség kisebb csoportokra oszlott. Mindenki eldönthette, melyiket szeretné követni a két párhuzamosan futó szekció közül. Nekem a Korporális narratológia címűre esett a választásom, ami persze egyet jelent azzal, hogy sajnos ki kellett hagynom a Bartal Mária által vezetett Nőiség, nemiség szekciót, melyben Moklovsky Réka, Nyerges Csaba, Szirák Anna, Szarvas Réka és Fehér Enikő adtak elő. Mire beléptem a megfelelő Teams-meetingbe, Bengi László szekcióelnök már fel is kérte Tarnai Csillagot, hogy tartsa meg előadását a testi fegyelem és a felszabadító testmozgás szerepéről az Iskola a határon című Ottlik-regényben. Ugyanezt a művet elemezte a soron következő Mosza Diána is, a karakterek testi jegyeit tartva fókuszban. Harmadik előadóként pedig Somogyi Katalint hallhattuk arról, hogy miképp kötődnek fiktív jellemek a csupán fényképekről ismert testekhez Márton László Árnyas főutca című regényében. Félidőben a program lehetőséget biztosított egy rövid vitára, amelyet talán helyesebb lenne az érdekes hozzászólások, kérdések és pontosítások perceinek nevezni. Ezután Gaál Gabriella nyitotta meg a szekció második részét; előadását egy előre rögzített videóról tekinthettük meg. Az online konferencia furcsasága, hogy szinte fel sem tűnt a különbség: a képernyő az képernyő. Az utolsó két prezentációt a Kovács ikrek jegyezték. Kovács Dominik kifejtette hipotézisét, miszerint a test állapotváltozásának közlése szinte minden esetben narratív többletfunkcióval rendelkezik Tompa Andrea Omerta című művében; Kovács Viktor pedig a mentális és fizikai állapotok összefüggését elemezte Láng Zsolt Bolyai-regényében.

Nem tagadom, jólesett felállni a fotelből, mikor elérkezett az előírt ebédidő. Megmozgattam a tagjaimat, és kimentem a konyhába, hogy egyek valamit. Félórával később a jóllakottság kellemesen nehéz érzetével ültem vissza a laptop elé: a négy tematikus kerekasztal-beszélgetés közül már el is kezdődött az első, mely A társadalmi hatások korporális lenyomata a kortárs filmművészetben címet viselte. Vincze Teréz és Tarkövi Ádám beszélgetett Kalmár Balázs moderálásával. Szóba kerültek a filmen megjelenített testekkel kapcsolatos tabuk, illetve a különböző gender- és menekültábrázolások is. A legérdekesebb téma viszont annak kérdése volt, hogy a filmek vajon mennyiben kezelik úgy a nézőiket, mint élő emberi testeket.

A beszélgetés vége felé kezdtem érezni, hogy bizony én is csak egy esendő test vagyok. A programok érdekfeszítőek voltak, ám ennek ellenére, vagy talán épp ezért, elfáradtam. Ez az online konferenciák kiküszöbölhetetlen hátránya. Egy valós térben megrendezett eseményen teljes fizikai-szellemi lényemben a szituáció részese lehettem volna, így azonban csak kívülről figyeltem a viszonylag kicsi képernyőn koncentrálódó eseményeket. Órákon át egyhelyben ülni és egyetlen irányba nézni pedig eléggé megterhelő. Kihasználva a beütemezett kávészünetet, arra gondoltam, levegőzöm egyet a kertben. Bevallom, kicsit tovább maradtam a kelleténél, ezért sajnos lecsúsztam a második kerekasztalról, amely a kortárs lírában kutatta a test szerepét Terék Anna, Balogh Gergő és Smid Róbert részvételével, illetve Vajna Ádám moderálásával. Ennek fejében viszont a nap végén kipihenten, maximális figyelemmel hallgathattam Izsó Zitát és Seres Lili Hannát, akik egymást váltva olvasták fel a szimpózium témájához válogatott verseiket.

Június 12-én kora délelőtt folytatódtak a programok; a sort ezúttal is egy plenáris előadás nyitotta. Takács Miklós a test és a technológia viszonyát vizsgálta az autóvezetés kultúrájában. A történeti bevezetőből megtudhattuk, hogyan vált az elmúlt száz évben életünk egyre szervesebb részévé az autózás, majd arra fordult a szó, hogy miként mosódik el a határ a gépjármű és a sofőr teste között. Prezentációjának hátralevő részében Takács egy irodalmi esettanulmányt tárt elénk: Stephen King Christine című regénye kapcsán a járművek antropomorfizálásáról beszélt. Az előadást követően izgalmas diskurzus alakult ki, melynek során szó esett a közösségi közlekedést visszavető járványhelyzetről, az önvezető autók társadalmi hatásáról, a Párbaj című Spielberg-filmről, sőt még a Transformers sorozatról is.

Az élénk eszmecserével úgy elment az idő, hogy alig maradt néhány percünk, mielőtt kezdetüket vették a rövidebb előadások. Ezen a napon három szekció közül is választhattunk; jómagam a Lengyel Imre Zsolt által elnökölt Beteg test szekció linkjére kattintottam. Az első előadó Bass Judit volt, aki új nézőponttal gazdagította Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című szövegének értelmezését: amellett érvelt, hogy elbeszélésmódja alapján a mű nemcsak autopatográfiaként, hanem detektívtörténetként is vizsgálható. A szekcióprogram szerint ezután még két prezentáció volt hátra, Polyák Enikőé és Gregor Lilláé. Őket viszont nem láthattam, mivel az első előadást követően, olyasmit csináltam, amit egy hagyományos konferencián aligha tehettem volna: csupán néhány másodperc alatt átléptem egy másik előadótérbe. Ahogy a Krupp József vezette Az ókortól napjainkig szekció címe ígérte, az antik szerzőktől kezdve Jókai Móron és Bródy Sándoron át eljutottunk egészen a szocreál költészetig. Az irodalomtörténeti ív testmotívumokra fókuszáló pontjait Pártay Kata, Beszkid Judit, Pintér Kitti, Santavecz Anita és B. Kiss Mátyás felszólalásai képezték.

A harmadik, Teatralitás és testiség című szekcióról sajnos teljes egészében lemaradtam. Ennek előadói Muntag Vince, Nagy Dóra, Egri Petra és Németh Nikolett voltak, Kricsfalusi Beatrix elnökletével. Ki kellett hagynom továbbá Molnár Brigitta Önmagunkkal szembesülve – tükröződések a képzőművészetben című külön előadását is; a részleges időpontütközés miatt eleve késtem félórát, és a gépemen futó Teams-alkalmazás sem bizonyult túl kegyesnek, amikor be akartam lépni a meetingbe.

A rejtélyes technikai hiba szerencsére magától megszűnt, mire összeült a szimpózium harmadik kerekasztala. Ungvári Sára és Kazsimér Soma moderálásával Szabó Réka és Závada Péter beszélgetett arról, hogy milyen szerepet játszik az emberi test a kortárs színpadi gyakorlatban. Mikor ez véget ért, már nem kellett virtuális teret váltanom. A szünet idejére néma, monogramos ikonná változtak az arcok, de aztán hamar megjelent a képernyőn Dánél Mónika, Nagy Hilda, Seres Lili Hanna és Nyerges Csaba. Az utolsó kerekasztal-beszélgetés a női irodalom és a női írószerep kérdéseit járta körbe.

A nap végén Mosza Diána némileg eltért a programtól, és előre vette hivatalos záróbeszédét, mondván: hadd legyen a rendezvény tényleges és méltó befejezése a korábbra tervezett felolvasóest. Igaza volt. Kovács Dominik és Kovács Viktor remekül szerkesztett, népdalokkal megtoldott irodalmi performansza alatt érezni lehetett: nem számít, hogy kásás a kép, akadozik a hang és nagy a távolság. Együtt voltunk ott a Test-symposiumon.      

Az előadásokról készült felvételek erre a linkre kattintva érhetők el.

Fotók: Mosza Diána

Dénes Gergő vagyok, 1998-ban születtem, s azóta a Vértes lábánál fekvő Oroszlány városában élek. Alapfokú diplomámat 2020-ban szereztem meg az ELTE BTK-n, melynek jelenleg is hallgatója vagyok – filozófia mesterszakon. Gimnazista korom óta írok hosszabb-rövidebb prózákat, publikálni viszont csak nem olyan régen kezdtem. Eddigi novelláimat a kolozsvári Helikon folyóirat közölte. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s