Feketemosó: Folyton megérkezni

A figyelemtől szórakozott leszek, túlzásba viszem az összes gesztust. Ilyenkor remekül lehet szórakozni rajtam – G. Szabó Sarolta írja a Feketemosót.

Iskolába, munkába, koncertre, családba.
Megérkezni mindig, néha úton lenni.

Vannak jó megérkezések. Ilyen, amikor nem sietek a kicsomagolással, a cuccaim szanaszét, a szobát egy perc alatt belakom. Egész nap nem nézek tükörbe, szépnek érzem magam.
Hangosan nevetek.

Vannak rossz megérkezések. A hátizsákomban kínosan nagy a rend, a copfom ötödjére sem sikerül. Nem értem, a karjaim tulajdonképpen hova lógnak, és már délután hullafáradt vagyok.
Kuncogni is alig bírok.

Néha nem tudom biztosan, mikor érkezek meg, megérkezek-e egyáltalán. Ezek szomorú utazások, az emlékeim hiányosak, a résztvevők nevére alig emlékszem.

(Azért az ember főleg úton van.)

A memóriám akkor is cserben hagy, ha valahol nagyon jó.
A figyelemtől szórakozott leszek, túlzásba viszem az összes gesztust. Ilyenkor remekül lehet szórakozni rajtam.
Úgy érzem, túl jó.

Ha a megérkezés szörnyű: hosszú telefonbeszélgetés az otthoniakkal, ezer kérdés, nyugtalanság.
Az ilyen utazásokról később nem beszélek, és túl sokat gondolok rájuk.

Kedves Te / Én, az érkezésedről / érkezésemről mindenki tudott, egyedül te / én lepődtél meg / lepődtem meg, hogy köztünk vagy / köztetek vagyok.

Szólj, ha odaértünk.
Nem biztos, hogy tudni fogok róla.