Örülök a kifogásoknak. Egyre jobban és gátlástalanabbul – G. Szabó Sarolta írja a Feketemosót.
Nem tudtam,
hogy a saját tekintetünk
unalmassá válhat.
Most már tudom.
Próbálok rendszeresen írni. Kézzel, papírra. Minden harmadik szót kihúzom.
(Állítólag három rossz dolog után valami jónak kell történnie. Nahát.)
A megszokott pótcselekvés-listák helyett valami olyat, ami karban tart.
„Miért lehetek hálás ma?” De hát miért nem, nyilván – teszem hozzá.
(De miért, de miért.)
A hibákat fel kell ismerni. Ez rossz ötlet volt.
(Dolgok, dolgok.)
Délután valami feszíteni kezd belülről, és patetikus gondolataim támadnak. Zavarba jövök. A szobában nincs senki rajtam kívül. Kimegyek az erkélyre. Állandó pörköltillat, dudaszó.
Menjmárakurvaanyádba.
(Nyugodt esték, szevasztok.)
Örülök a kifogásoknak. Egyre jobban és gátlástalanabbul. Egész nap nem jó ülni, este sikítok a változásért. Futás a rakparton idióta arckifejezéssel. Értelmetlen beszélgetésfoszlányok. A kutyaürülékes szemetes nagyon büdös.
A külvárosban tüzet raknak az emberek, a kesztyűkre forró tea ömlik.
Horrorfilmet azért nem nézek, mert lassan húsz éve nem tudom elfelejteni azt a kettőt, amit láttam. A memóriám tragikus, és értelmetlenül szelektál.
Gyakran eszembe jut egy transzparens, tüntetésen láttam: Ez így nem jó.
Koromsötétben
nem tudok álmodni.
Mostanában rohadt sötét az éjjel.
Az este egy nagy kifogás.
G. Szabó Sarolta (1992, Budapest) szerkesztő, kulturális újságíró, az ELTE mesterszakos hallgatója. Falfirka nevű irodalmi programsorozatával az olvasást népszerűsíti.
