Feketemosó: Este van, nevessünk!

Örülök a kifogásoknak. Egyre jobban és gátlástalanabbul – G. Szabó Sarolta írja a Feketemosót.

Nem tudtam,
hogy a saját tekintetünk
unalmassá válhat.
Most már tudom.

Próbálok rendszeresen írni. Kézzel, papírra. Minden harmadik szót kihúzom.
(Állítólag három rossz dolog után valami jónak kell történnie. Nahát.)

A megszokott pótcselekvés-listák helyett valami olyat, ami karban tart.
„Miért lehetek hálás ma?” De hát miért nem, nyilván – teszem hozzá.
(De miért, de miért.)

A hibákat fel kell ismerni. Ez rossz ötlet volt.
(Dolgok, dolgok.)

Délután valami feszíteni kezd belülről, és patetikus gondolataim támadnak. Zavarba jövök. A szobában nincs senki rajtam kívül. Kimegyek az erkélyre. Állandó pörköltillat, dudaszó.
Menjmárakurvaanyádba.
(Nyugodt esték, szevasztok.)

Örülök a kifogásoknak. Egyre jobban és gátlástalanabbul. Egész nap nem jó ülni, este sikítok a változásért. Futás a rakparton idióta arckifejezéssel. Értelmetlen beszélgetésfoszlányok. A kutyaürülékes szemetes nagyon büdös.

A külvárosban tüzet raknak az emberek, a kesztyűkre forró tea ömlik.

Horrorfilmet azért nem nézek, mert lassan húsz éve nem tudom elfelejteni azt a kettőt, amit láttam. A memóriám tragikus, és értelmetlenül szelektál.

Gyakran eszembe jut egy transzparens, tüntetésen láttam: Ez így nem jó.

Koromsötétben
nem tudok álmodni.
Mostanában rohadt sötét az éjjel.
Az este egy nagy kifogás.