Feketemosó: Rezervátumi szappanopera

Feketemosó logó

Akkoriban már csak kiöregedett doktoranduszhallgatók tartottak kakasviadalokat arrafelé Semság Tibor írja a Feketemosót.

Semság Tibor
Semság Tibor

Akkoriban már csak kiöregedett doktoranduszhallgatók tartottak kakasviadalokat arrafelé. Aki tudott szerezni olyan japán fajtát, amelyik sokkal agresszívabb a többinél, az nagy valószínűséggel győzedelmeskedett, de sokszor vigyázni kellett, mert a kóbor kutyák megérezték a szagot, akik napközben a kert közeli elhagyatott épületekben bújtak el a forró nap elől. A babyboom következtében középiskolás hordák lepték el a várost, azzal a jellegzetes aurával látva el a tér azon pontjait, ahol a járókelő közel került hozzájuk, amit valószínűleg mindenki tapasztalt már, aki egy-egy külvárosi buszjáratra felült, s hirtelen belecsöppent abba a semmivel sem összehasonlítható „rezevervátumi szappanoperába”, amit a süldőség aranykorszakában lévők tudtak csak összehozni. Az egymás kapcsolataiba gabalyodó drámázgatás olyan autentikusságal sugárzik hirtelen a normál polgár (értsd: valamilyen iparszerű környezet által iparosított életű egyén) arcába-fülébe, hogy az hirtelen nem is tudja, mit gondoljon róluk, akik street kultúrává teszik a színházat. Ferdinánd kifejezetten nem kedvelte, hogyha beleért egy ilyen a privát szférájába (a Ferdinánd név valamivel az után kezdett divatba jönni, hogy a rolleres kölykök és a gördeszkások közötti háború véget ért). Inkább azt szerette volna hirtelen-egy kicsit megtapasztalni az utcán, hogy mondjuk egy boxolófilm narratívájának mester-tanítvány jelenete hasson rá egy másik hangulatban sétálgatva. Például egy lanyha-kezdődő alkonyati séta közben a félszemű Forest Whittaker fordulna rá a Gyllenhaal gyerekre azzal a mondattal, hogy „Ha bajnok akarsz lenni, akkor fel kell áldoznod… Mindent!” Ezt a végét persze a megfelelő hanglejtéssel és epikussággal mondaná.

A szüleinek nem volt annyi pénze, hogy az új holografikus drogokra előfizessenek, de azért persze megpróbálta kikönyörögni karácsonyra, vagy ha nem az, akkor majd a születésnap, hogyne… A teljesen rendezett mátrixban néha kellett egy kis nyalánkság a Nagy Belenyugvás előtt. Maradtak a már teljesen legalizált extrém sporttáborok: az ALDI-ban kapható szteroid-lighttal meg a szuper előkészített kajákkal fölkészülni egy ketrecharc mérkőzésre, de csak a vakáció ideje alatt. „Érezzen valamit a régi időkből a gyerek!” Mondogatta az apja is az anyjának a Szürkebegy utca harmadik emeleti lakásából kifelé bámulva. „Hát, az én időmben még a normál fájdalmakkal kellett élni vagy tíz-tizenöt évig”.

Ez jutott a proliknak. Csak a ’Régi Csibészség Fájdalmai’ csomagot tudták előrendelni a Netflixen (a cég miután Amerikában befuccsolt, nagyobb kihagyással Magyarországon indult újra, mikor a narratív élménykínálat szolgáltatások elindultak). Még örültek a szülei, hogy nem barátkozott olyanokkal, a valódi középosztálybeliekkel (az, hogy az alsó középosztály szétforgácsolódjon a rá jellemző hasadt identitástudat miatt, mit sem változott), akiknek a kölykei a Holdra meg a Marsra jártak sátrazni, te jó Isten, még csak az kéne, hogy a mi fiunk is olyan legyen, mint a Dongós Verának a gyereke, az a kis cselédtökű, ektomorf kis pre-hipszter, áááá, az én fiamból nem lesz olyan, én nem hagyom…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s