Lil Tayről szól most a fáma (Feketemosó)

Feketemosó logó

Az inspiráció, a motiváció, az ambíció, az asszertivitás majd nő, mint a gomba a szelfbenSemság Tibor írja az Apokrif blogját.

Semság Tibor
Semság Tibor

Lil Tayről szól most a fáma. Ő egy kilencéves ázsiai kislány volt az információs térben. Egy insta-angyal, aki már nincs köztünk. Sosem feledem azt a pillanatot, amikor felém irányult az üzenet: ő már ott van, ahova igyekszem, ahova igyekszel te is, bizony. Ahogy a kék lambó ajtaja felnyílik (és nem ki) és ő nem tud vezetni, de az övé, de nem ez a lényeg, hogy az övé, hanem, hogy „Yo, bitchescantaffordthisshit”. És ahogy az inas hajlongva szórja a pénzt széjjel a parkolóban, és ahogy az Önmagát Beteljesítő Egyszerű Akarat Királynője azt válaszolja a „Kik a szüleid?” kérdésére interjú közben, hogy „Én olyan kurva jó vagyok, hogy magamat szültem”, és amikor a történetéről faggatják egyszerűen elmondja, hogy eldöntötte, 6 évesen eldöntötte, hogy kemény munkával sikeres lesz és gazdag, és 9 éves korára sikerült neki. Aztán állítólag a szülei megtalálták a fiókját, és le kellett törölnie. A hatás mindenekfelett.

Egy detroiti autógyárba szánt fekete üvölti ezernyi videóban újra ezernyi formában, hogy dolgozz, és legyél motivált, hiszen ő PhD-t szerzett neveléstudományból, amit a motivációs kultúráról írt, de aztán az egyetemen maradás helyett elment inkább motivátornak főállásba. És hogy minden hátrány áthidalható, minden akadály legyőzhető, hogyha Hiszel benne. Nem, te jobb vagy, mint ő, te magadban higgy! Hogyha elhiszed neki, hogy higgy magadban… mert az inspiráció, a motiváció, az ambíció, az asszertivitás majd nő, mint a gomba a szelfben, tenyészik majd, és egyszer bekövetkezik a Siker korszaka, amikor átkerülsz a túloldalra, ahol a merészséged vetekszik egy olyan litván street workout-bajnokéval, aki tizenkilenc éves, van egy négy éves fia, de a hotel erkélye fölötti korláton húzódzkodik úgy, hogy bármikor lezuhanhat a mélybe. És csak szarvként előre az 1%-os klub felé, mert hát csak munkaetika kell, A Fekete Mamba is ott maradt a kihagyott meccsvégi dobása után órákig szimulálni ugyanazt az egy dobást. Már nagyanyád is megmondta, hogy csak akarni kell, miközben a húslevest kanalaztad, most mire vársz.

Eric Thomas mondta, hogy találkozott Tony Robbinsszal (az a hórihorgas pacák, aki valahogy furán lóbálja a lábait az öltönynadrágjában előadás közben, és már járt Magyarországon is, jelentősen emelve a motivációs szintet); és ő azt találta mondani az önnön próféciájába néha beleizzadó detroitinak, hogy most te vagy a legjobb! Pedig hát azt magyarázza a videóban Eric, hogy ő annyira hajt, mert látja, hogy nem elég jó, és még többet kell hajtania: nem lehet olyan jó, mint Les Brown vagy Tony, a nagyok, a régiek; és ezt az egészet azért mondja, hogy végre belássuk, hogy csak meglepődésből szabad ilyen dicséreteket elfogadni, és tovább, és tovább, és növelni, növelni a termelést…

Van egy kis batyuja a legénykének, ballagáskor bizony. De nem hamuban sült pogácsa van benne, hanem az idea: You can achieve anything you want. Elindul a kis legényke, találkozik Vasladyvel. Vaslady mondja az elágazásnál, hogy az összes úton menjél, hiszen arra van a Minden, és a Minden az jó. Elindul hát Mindenfelé ez a kvantumgyerek, a lábát nem töri fel semmi, mert egyébként padlófűtés van mindenütt. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s