Feketemosó: A hardcore disztópikusok sem hitték volna

Feketemosó logó

Pont ma reggel a zuhany alatt számoltam ki, hogy napra pontosan mikor leszek annyi idős, mint József Attila, amikor meghaltNagy Éva írja az Apokrif blogját.

Nagy Éva
Nagy Éva

Volt valami olyan könyvem, hogy egy fiú a jövőből, amikor lerakott egy fontos vizsgát, kapott egy bűvös kockát, és azzal utazni tudott az időben, elutazott az indiánokhoz, kaland, barátság, sikeres integráció, természetesen az emberi értékek felfedezése. Szerettem a Jetson családot is, nem vettem észre persze, hogy mit művel a családanyával a főcím. Tudom, hogy volt olyan kedvencem is, hogy Mikrobi, és a Mézga család és, naná. Sosem hittem el, hogy olyan lesz a jövő, amilyennek a mesékben ábrázolták, de azért mégis tetszetős volt az, hogy az emberek teleportálnak az iskolába, nem kell bevásárolni, mert megcsinálja magától a hűtő, és ha el is játszottam a rettenetesen messzi jövőkkel meg galaxisokkal, maximum addig jutottam, hogy nekem majd biztosan olyan életem lesz, hogy csak na. 

Rengeteg mindent képzeltem a jövőmről és a jövőről, nem csak akkor, amikor a Jetson családot néztem, még 10 éve is, még 5 éve is, még 3 éve is. Az, hogy voltak terveim, túlzás, az tervezést és cselekvést igényel, de vágyaim mindig voltak szép számmal, semmivel sem kevesebbek (sem mennyiségre, sem minőségre) 3 éve, mint 20 éve, amikor az Oscar-gálára gyakoroltam a beszédemet. Az Oscart talán már elengedtem, Cannes-t is közepesen, de az egyre gyakoribb fullasztó sokkot, hogy milyen lett a jövő, ami most történik, nagyon nehéz. Talán jobban oda kellett volna figyelnem a Jetson család főcímére, sok mindent tanulhattam volna abból, hogy ki az úr a háznál, mire valók a nők például. De az is biztos, hogy a bűvös kockával utazó fiú az indiános mesekönyvben (valaki mondja már meg a címét, rövidke, kékeslila papírborítós) is szörnyen meglepődött volna, ha figyelmét erre fordítva ide utazik, most, ide hozzám, és látná, hogy na még mit nem, nincs itt barátkozás meg sikeres integráció. Egyenlő meg nem egyenlők, azok vannak. Ennek nyomán meg tehetetlen düh, bénultság, a nem tudom, mit tehetnék még inkább düh, hogy milyen gyáva is vagyok bármit is tenni. Pláne, hogy ötletem sincs, hogy mit. 

Pont ma reggel a zuhany alatt számoltam ki, hogy napra pontosan mikor leszek annyi idős, mint József Attila, amikor meghalt. És hol vagyok én hozzá képest. Viszonylag könnyű felmentést adnom magamnak a semmittevéshez, ha esélytelen célokat tűzök ki, ugyanis.

Az biztos, hogy olyan életem lesz, hogy csak na, csak sosem gondoltam volna, illetve kínosan későn jöttem rá arra, hogy a jövőm, és tulajdonképpen lehet, hogy másoké szintén, rajtam is múlik.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s