Horváth Imre Olivér versei (archív)

A férfiak korábban halnak 

(megjelent az Apokrif 2016/1 számában)

Egyszer, ha majd nagyon öreg leszek, talán
úgy ötven év múlva, legyen negyven, dohányzom,
sétálok majd valami városban, és a figyelmem
fennakad valami tényleg szépen, egy különös
kézügyességgel nyírt bokron, vagy egy fiatalos
kocsma jópofa tábláján, és valahogy eszembe jutsz,
miután sikerült majdnem teljesen elfeledni,
bár azóta hatvan, hetven éve semmi, és ez persze
teljesen felzaklat, pulzusom megindul az ég felé,
és akkor már tényleg annyira öreg vagyok,
de azért még tartom magam, jól állnak a ráncok
meg a hetyke kis kalap, hogy már csak ennyi
hiányzott a szívrohamhoz, és akkor látványosan
kilehelem a lelkem valami forgalmas helyen,
egy kínai étterem és egy cipőbolt között, és arra
gondolok, hogy mégis megérte kivárni, és hogy
nem baj, hogy kihullott az összes fogam, mert te
verted ki őket a számból lassú, puha ökleiddel. –
Írtál egy átlagos verset, az átlagosnál talán jobb
befejezéssel, az idő persze ennél egykedvűbben
válogat, de hogyha megöregszel, írd meg nekem
ugyanezt, a közhelyeket faragd meg egy kicsit,
ahogy engem. 

Legénylakás 

(megjelent az Apokrif 2016/1 számában)

Talán mindenki más furcsaságon csodálkozik éppen,
az ablakos mindenesetre szóvá teszi, hogy a szobánk
koliszobához hasonlít, az épület pedig kollégiumra.
Odakint tejköd van, bejön a hideg, míg üveget cserél,
gumikalapáccsal csapkodja a szegőket, panaszkodik,
hogy veszélyes volt idáig a kocsiút a kisvárosból, ahová
valósi, és bár munkája végeztével ugyanazt látni, mint
előtte, talán a három réteg jobban tartja bent a meleget –
hamar végez, de még habozik a küszöb előtt, kopott
sapkáját markolja, pedig már ki van fizetve. Öltözete
és kefebajusza árulja el végül, hogy tényleg nem érti,
miért vagyunk ketten a szobában, és talán azt sem,
hogy hárman miért. Butaság viszont az lenne, hogyha
ezért butának neveznénk őt, hiszen a hőtechnika
mégiscsak jövedelmezőbb a versírásnál, arról nem
is beszélve, hogy ő pontosan tudja, hogyan kell élni,
nemzeni és szépen halni meg, kimondva az utolsó
szavakat – egy koliszobában élünk, ki tudja, meddig. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s