De ha már itt van a kivilágított fenyőszagú év vége, elkerülhetetlen az összegzés – Nagy Éva írja az Apokrif blogját.
S hogyha egyszer megözvegyülünk,
a tornácodra együtt kiülünk.
Szidjuk a sok unokát
meg a szar politikát,
minden este abszintot iszunk.
(Cserihannák)
De ha már itt van a kivilágított fenyőszagú év vége, elkerülhetetlen az összegzés. A felnőttélet kiábrándító romantikájával, imádatával és hiabavalóságával számot vetni nem akarván itt egy érzelgős (hogy legalább érzelem legyen a flódni mellé) óda a legrégebbi emberi, és csupa nagybetűvel emberi kapcsolatomhoz a családomon kívül.
Pont annyival fiatalabb ő nálam, hogy elmondhatja, életének több mint felében ismert már engem. Találkozásunk sorszerű, még volt Sportsziget (úristen, van, aki még emlékszik rá?), a nővére az unokaöcsémmel járt éppen, Kispálon ugrándozás közben kiégettem véletlenül a hasát cigivel. Azóta van ő nekem, és remélem, én is neki. Az ő öröme az enyém is, de tényleg, van ilyen, minden önzés, minden irigység nélkül. Pár dolgot kivéve, úgyhogy lehet, hogy mégsincs ilyen.
Irigylem, hogy töknormális és ha nem lenne valami ócska cosmopolitanes-ezoterikus hangzású szó, azt is mondanám, önazonos. A gyerekei számára a világ közepe, de ez nem jelenti azt, hogy ne érdekelné a világ többi része. Nagy esemény, amikor nélkülük találkozunk, de nem mártírkodik meg sajnáltatja magát, ha ez hónapokig nem jön össze. Ki van éhezve a felnőttcsacsogásra, de nem hiszem, hogy egy percig is szégyellné magát, ha a gyerekek (amúgy érdekes) beszédfejlődése a téma húsz percig. Röhög magán, hogy a napjának, sőt a hetének a fénypontja, hogy el tud menni egyedül egy fél órára vásárolni. Tudja vállalni, ha kiborul és már megőrül, de az egyik legépeszűbb anya, akit ismerek, a másik meg a nővére.
Irigylem, hogy makacsabb nálam is, és végigviszi amit akar. Visszamegy edzeni kb tíz év után, pályát mer módosítani kétszer, tervez, ötletel, varranőt keres, rajzol, rohan, aztán egyszercsak hopp, a saját ruháit árulja a wampon. Nem tudom, hogy van erre energiája, amikor évek óta nem alszik és nem kávézik.
Irigylem, hogy bátor annyira, hogy bejárja Ázsiát egyedül, hogy beleáll, abba, amiben hisz, és kiáll azokért, akiben hisz. És persze kurva nagy bátorság kell mindenhez, amit mondtam róla most. Tudtam ezt róla mindig is, csak a lenge könnyű fiatalságunkban egész másfajta bátorság volt, hogy kilógott a Szigetre pizsamában és papucsban meg beleugrott a medencébe az erkélyről. És most meg van olyan bátor, hogy két megyével arrébb épül a házuk, és mennek a mesevidékre, koccintunk rá, kávéval, igazi, koffeines kávéval, el sem hiszem!, és baromi büszke vagyok rá, és el sem hisszük, mennyire felnőttek lettünk az idén, de közben kurvára sajnálom magam, hogy mit lesz velem nélküle. Mert eddig mindig mindenhonnan visszajött Pestre, az más volt, és belátható. Akkor is sajnálom magam, ha hülyeség, mert pontosan tudom, hogy akkor majd ott vidéken ülünk együtt, bár még nincs egyetértés, hogy bloody maryt vagy nem margaritát igyunk majd akkor, ha már lehet.
Irigyelném magamat, ha nem én lennék. Biztosan nem sok ember lehet büszke arra, hogy van ilyen barátja. Aki szó nélkül pofán vág, ha hülye voltam, és puhán fogja a kezemet, ha bőgök, és mindig jót akar, és nem basztat azzal, mit csinálok és miért, akinek tudom, hogy jó vagyok.
Remélem ott a mesevidéken majd lesz erkélyük medencével, sok mindent kell majd elmesélnem a gyerekeinek.
Apokrif Online 