Ma egy jól irányzott #metoo-val bármi eladható. Erre apellál a Valló Péter rendezésében színpadra vitt A művésznő és rajongói is. Alekszandr Osztrovszkij 1881-ben bemutatott drámája a Radnóti Színházban látható.
Egy szomorú, fiatal lány áll feketében a színpad szélén. Egy régi balladát énekel egy kegyetlenül eltiport koldusasszonyról, kicsit hamisan. Aztán egy kopár, hideg öltözőben találjuk magunkat, ahonnan el sem mozdulunk, egészen az előadás végéig. Lovas Rozi alakítja Alekszandra Nyeginát, a főszereplő vidéki színésznőt, akinek személyisége illékony, amorf anyagként formálódik, hányódik előttünk a színpadon két felvonáson keresztül, kiszolgáltatva mindenkinek, törékenyen, de valahogy mégis határozottan. A társulat lázban ég, Nyegina a jutalomjátékára készül, amelynek bevétele majd őt illeti. A színház támogatói azonban ennél egy kicsit többet várnak el a színésznőtől.
A Nyeginát ért első támadásnál még megfagy ereinkben a vér, a másodiknál már meg sem lepődünk. Ahogy az édesanyja (Börcsök Enikő) reakcióján sem, akinek a legnagyobb aggodalma az eset után az, vajon lánya megbántotta-e a befolyásos zaklatóját, Dulebovot, a város egyik leggazdagabb tisztviselőjét. Kelemen József alakítása annyira hiteles, hogy az emberből tényleg zsigeri viszolygást vált ki. A magabiztos, elhivatott férfi, akinek fel sem tűnik, hogy bármi rosszat tesz azzal, ha egy nőt akarata ellenére leteper, és megpróbál erőszakos együttlétre kényszeríteni, hiszen magas rangú, sokat tett a színházért, ez jár neki.
A férfiak apró, egydimenziós égitestekként keringnek Nyegina körül. A szerelme, Petya, a bölcsész (Porogi Ádám), aki különórákat tart Alekszandrának, hogy ezzel segítsen neki „értékes emberré” válni. Bakin (Pál András), a vidéki elit másik olyan tagja, aki az öltözőbe hatolva erőszakosan közeledik a színésznőhöz. Az ő és Dulebov ellenpólusa az öreg Narokov (Bálint András), aki „apáskodó” plátói szerelemmel közelít Nyegina felé, semmit nem erőltetve, érzelmeinek csak romantikus vers formájában adva hangot. A színésznőt a leginkább tárgyként kezelő férfi azonban mégis Migajev, a színház igazgatója (Konfár Erik). Teljesen semlegesen kezeli Nyeginát, nem nyomul rá, nem babusgatja, mégis ő az, aki a nő érdekeivel egyáltalán nem foglalkozva, zokszó nélkül kirúgja őt, csak mert a pénzemberek ezt várják tőle.
A történet a női barátságokról sem fest túl magasztos képet. A kikapós, csicsergő Nyina (Martinovics Dorina) minden, csak nem egy biztos érzelmi támasz Alekszandra számára. Őt nem is lehetne megerőszakolni, puszta tranzakcióként tekint a színház mecénásaival való barátkozásra.
Az egyetlen, őszintén szerethető karakter Ivan Velikatov (Rusznák András), a kicsit félénk és autista, de nagyon gazdag gyártulajdonos, aki egy picit mindenkibe szerelmes, és szívesen vásárolgat drága ajándékokat idősebb nőknek. Nyegina és Velikatov kapcsolatában nehéz eldönteni, ki az, aki végül is kihasználja a másikat: a férfi, aki megvásárolja a színésznőt, vagy a színésznő, aki hagyja, hogy anyagi juttatásokért szeressék őt. Ilyen lehet színészként? A bemutatók és előadások csillogásából csak halvány fénypászmák jutnak el a penészes, hideg öltözőkig, a színészek, mint türelmes árucikkek várnak arra, hogy valaki végre megvásárolja őket. Mindenki kiszolgáltatott. A nők a férfiaknak, a férfiak az alkoholnak, mindenki a nézőknek, a rajongóknak, a gazdag befektetőknek, akik úgy játszhatnak a művészekkel, mint eldobható használati tárgyakkal. Az elvei és erkölcsi tisztasága mellett a végsőkig kitartó színésznő végül mégis eladja magát egy birtok és főszerepek ígéretéért, hisz mégiscsak művész, és a művészek egyszerű lények.
Ami viszont igazán hatásos, az az, hogy még most, 2018-ban is meglepően sokan képesek felröhögni a nézőtéren, ha rosszul időzített, „részeg-poént” látnak a színpadon. Az előadás ugyanis végig ezekkel az inadekvátan fel-felbukkanó helyzetkomikumokkal operál. Ezeket főleg Gromilov (Schneider Zoltán) szolgáltatja, aki a tragikus sorsú megbukott színész archetípusa. Néha kéretlen üstökösként szeli keresztül a teret, egyébként karaktere teljesen felesleges a cselekmény szempontjából. Talán azért, van ez, hogy elvegye a két perccel korábban lezajló erőszakos jelenetek élét, könnyítsen a nézők feszültségén, mintegy megvigasztalja őket, nehogy túl sokat kelljen komoly dolgokon gondolkodniuk, inkább nevessenek egy túlsúlyos, zilált, középkorú alkoholistán. Meghökkentő volt látni, hogy a Radnótiban aznap szinte mindenki tíz évvel a nyugdíjkorhatár felett volt, és mennyire máshogy értelmezték a látottakat, mint ahogy a fiatalság tenné. A nézőtér felett ott lebegett a konstans nevetési kényszer, ami sokat elvett az előadás élvezhetőségéből, és teljesen más narratívát teremtett, mint ahogy azt az ember egy kizsákmányolásról és nemi erőszakról szóló színdarabtól elvárna.
Miután a színésznő és Velikatov együtt örökre maguk mögött hagyják a vidéki színházat, újra felcsendül a koldusasszony dala. Nyegina fullasztóan giccses, műorchideákkal teletűzött ruhájában már képtelen befejezni énekét, az előadás fájdalmas zokogásba fullad. Ez a legjobb bizonyíték arra, hogy az embereknek a színész soha nem lesz más, csak egy szórakoztató tárgy. A nézők akkor sem fogják abbahagyni a tapsot, ha életek hullnak szét a szemük láttára.
Alternatív és prózai előadásokhoz szokott műkedvelőként nem tudtam hova tenni a hangos, túljátszott, pátosszal átitatott párbeszédeket és erőltetett poénokat. Nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy egy ilyen komoly témát egy olcsó kabaréba ágyazva kellett látnom. Persze, talán pont ez volt a lényeg, hogy ezekkel a gondolatokkal, és egy nagy adag frusztrációval térjek haza, azzal a határozott érzéssel, hogy ez így nincs rendben. Ebben az értelemben hasznosabb is volt így, hogy egyedül, szinte izzadva éltem át a történéseket. Körülöttem mindenki nevet, én pedig szorongatva érzem magam, és tiltakozni lenne kedvem, de nincs lehetőségem és jogom megszólalni. Ez az igazi #metoo.
Gubán Mária
Az előadásfotók a Radnóti Miklós Színház Facebook-oldaláról származnak, és Dömölky Dániel készítette őket.
| Szerző | Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij |
| Fordító, dramaturg | Morcsányi Géza |
| Jelmeztervező | Benedek Mari |
| Díszlettervező | Horváth Jenny |
| Rendező | Valló Péter |
| Alekszandra Nyegina (Vidéki színésznő) | Lovas Rozi |
| Domna, a mama (Nyegina özvegy édesanyja) | Börcsök Enikő |
| Dulebov (Herceg, Főnök – tekintélyes városi tisztviselő) | Kelemen József |
| Bakin (tisztviselő) | Pál András |
| Ivan Velikatov (nagyon gazdag gyáros) | Rusznák András |
| Pjotr Meluzov (fiatal, állástalan bölcsész) | Porogi Ádám |
| Nyina Szmelszkaja (vidéki színésznő) | Martinovics Dorina |
| Jeraszt Gromliv (tragikus színész) | Schneider Zoltán |
| Migajev (színházigazgató) | Konfár Erik eh. |
| Közreműködik | Nagy Rebeka Péter Polla Borbála Tóth Bogi |
| A zongoránál | Termes Rita Gáspár Katalin Ágnes |
Apokrif Online 