Feketemosó: Még

feketemoso-uj-kozepesHitetlenül hitt reményéhez, hogy lehetne tán valami jobb is, szégyellve vallja be, hogy titkon még ragaszkodik, aggodalmas-gondosan rakosgatja a legfontosabb hangsúlyokat a mondatbeli mégekre, de, mint aki még nem áll készen a szenvedés felfüggesztésére, szemérmetes tétován inkább ismét lesüti a szemét. Egyszerre elkeseredett és felszabadult a nevetése. Felnéz, gyönyörűen, mint aki továbbra sem áll készen, de maga sem biztos benne, hogy ez most épp egyértelmű-e. Az. – Nyerges Gábor Ádám írja az Apokrif blogját.

Nyerges Gábor Ádám (Kis Norbert képe)
Nyerges Gábor Ádám (Kis Norbert képe)

“Ha van benne valami specifikus, akkor majd tudom, hogy rólam szól.”

A képen egyszerre kiábrándító, lelkesítő, szeretetreméltó és igencsak elszomorító jelenség látszik. Egy nő. Épp a kiábrándultságáról beszél, viccel, tehát nagyobbrészt komolyan érti, mintsem komolytalanul. Még pár évre van a harminctól. Komolyan veszi magát, amennyire a helyzet engedi. Többé-kevésbé, de azért inkább igen. Feldúlt cinizmusa csak épp nem neurotikus, higgadtsága hovatovább rémisztő. Úgy néz a képen, mint akit egyszerre meg is értenek, de a megértés néminemű somolygással vegyül. Épp arról beszél, hogy neki most tart épp az az életszakasz, leánykori nevén üresség és kilátástalanság, ami ezt a kölcsönös, szomorkás összesomolygást kiváltja, nem tudja, meddig tart majd. A kép előnyös szögekből láttatja, ahogy lesütött szemmel kerül szemkontaktust, röviden, fegyelmezetten sír, abbahagyja. Fél, hogy nincs elég meggyőző érve saját maga ellen, maga előtt is eldöntetlen még, hogy dilettáns vagy inkább profi az önsorsrontásban. A letagadni sem próbált csillogás a szemében, annak tükröződése a képben, menhelyi állatok bizalmatlan bizalma, aggasztó egymásra ismerése, hogy akkor talán lehet, hogy lesz még dolguk egymással ebben az életben. Ez egyszerre jó és félelmetes. A kép egyre csak elidőz ezen az inkább nevetésre tervezett, de síráshoz is jól álló arcon. Melynek tulajdonosa, mint mondja, bár inkább csak körülírja, fél, hogy élete, bármit tesz, menthetetlenül változni fog, miközben aktuális állapotával rég elégedetlen. Közben vélelmezi, hogy nincs, akinek lenne elég türelme magával szembeni türelmetlenségéhez. Minden lehetséges szempontból rémisztő a tudat, hogy talán mégis. Dermesztő csökönyösséggel ragaszkodik mindezek elvicceléséhez – sírás előtt, után. Kétségbeejtő tempóban emelkedik a bizalom árfolyama, ahogy minden bizalomgerjesztő gesztus is lehet gyanakvás alapja. Nem ismersz, nem tudod, hogy – mondja, a mondatot féltávon elmetsző három pontot immáron újra a kép felé. Hitetlenül hitt reményéhez, hogy lehetne tán valami jobb is, szégyellve vallja be, hogy titkon még ragaszkodik, aggodalmas-gondosan rakosgatja a legfontosabb hangsúlyokat a mondatbeli mégekre, de, mint aki még nem áll készen a szenvedés felfüggesztésére, szemérmetes tétován inkább ismét lesüti a szemét. Egyszerre elkeseredett és felszabadult a nevetése. Felnéz, gyönyörűen, mint aki továbbra sem áll készen, de maga sem biztos benne, hogy ez most épp egyértelmű-e. Az. Nem ezen, de kicsit azért ezen is nevet, így mutatja most a kép, mielőtt behunyja a szemét valami egyszerre átérző, bosszankodó, de türelmes, szinkronban induló összenevetésbe gabalyodva. A képhez tartozó tekintet kivételesen mit sem szépít a látottakon, épp elég szép mindez így, minden elcseszettségében, magában. Akkor hát várnak tovább, amíg, pár percen belül, befut majd a busz. Zárókép. Talán innen folytatják legközelebb.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s