Today it’s raining in the paradise (könyvkritika)

Selyem Zsuzsa: Moszkvában esik
Selyem Zsuzsa: Moszkvában esik

Selyem Zsuzsa legújabb novelláskötete, a Moszkvában esik 2016-ban jelent meg. A könyvet regénynek is tekinthetjük, ahogy ezt tette is Domján Edit „Őrületes mese“ című recenziójában. A könyv címe egy, a szövegben is megjelenő viccből ered. „Volt az a vicc, hogy felhívják a jereváni rádiót: Kérem szépen, meg tudják mondani, miért sétál Ana Pauker esernyővel Bukarest utcáin, mikor hét ágra süt a nap? Hogyne kérem: mert Moszkvában esik.” (90.)

Tizenegy kisepikai írás kapott helyet a kötetben, melyek Beczásy István (a szerző nagyapja) életéből emelnek ki történeteket, egészen 1947-től visszamenőleg, ezek tükrében ismerhetjük meg a férfi hol szerencsésebb, hol viszontagságosabb éveit, a meggazdagodástól kezdve a birtokon tartott vadászatokon, a területek elvesztésén és a kitelepítésen át az 1989-es felszabadulásig. A novellák kifejezetten rövid epizódokat tárnak elénk, nem feltétlenül kronologikusan, de minden esetben pontosan és tömören láttatva Beczásy hányattatásait. Egyetlen szöveg töri csak meg a 20. századi sorozatot, az Erdő 1789, amely egy fekete rigó elbeszélésén keresztül mutatja be az öreg Beczásy történetét, és azt, hogy miként tette vagyonossá családját. Ez a novella azért fontos a kötet egészének szempontjából, mert később ugyanez a vagyon okozza majd István életének keserűségét is. 

A történet a szocialista Romániában játszódik, egy epizódot leszámítva, melynek helyszíne Budapest. Az elbeszélések előzetes történeti ismereteinkhez képest nem hoznak újat tematikájukban. A könyv lapjain vázolt események, mint például a magánvagyon elkobzása, az államosítás, a kínzások, a kitelepítés köztudomásúlag mind részét képezték a szocialista diktatúrának, így ezek ábrázolása nem önmagában nem nevezhető újdonságnak. Valójában a kötet egészét tekintve nem igazán ismerünk meg mély, személyes vonalat. Ettől talán a kelleténél erősebben sematizálódik az eseménysor. A szövegek egyediségét azonban nem is az elbeszélt események története, a fabula, hanem a hagyományostól eltérő megközelítés és elbeszélésmód adja, illetve az, hogy maga a központi szereplő is meglehetősen különös módon viszonyul a történtekhez. Többször is kifejtetik, Beczásyt valójában mennyire nem izgatja a politika, hogy mennyire csak az anyagi javak megszerzése érdekli. Éppen ez lehet az a mozzanat, ami segítséget nyújthat az olvasónak abban, hogy megértse a szöveg elbeszélő technikájának mibenlétét. Az elbeszélő „személye” ugyanis minden novella esetében más és más, és szinte mindegyikben valamiféle nem-humán lény a narrátor. Ezek az elbeszélői hangok többnyire antropomorfok, bár a szöveg folyamatosan törekszik arra, hogy különféle narratív eljárásokkal felfüggessze a beszélők emberszerűségét. Például az ágyi poloska esetén egyenesen már nem is humánoknak nevezi az embereket, mint a többi fejezetben, hanem csak mint „táplálék” hivatkozik rájuk: „Ez az új egy ideig nem tudja, mit is csináljon ebben a cellában, ahol két táplálék férne el rendesen, ám itt tíz van.” (70.) Azonban az ezek melletti konstans filozofálás, a létről való értekezés mind igen emberivé teszik a nem-humán narrátorokat: „Amikor kibújtam a tojásból, azt hittem, a fészek a világ, és csak mi, feketerigók vagyunk benne egyedül, akiknek örömére lett minden.” (16.) Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy nagyon is tájékozott elbeszélőkről van szó, tudnak olyan dolgokat is, melyeket nem szabadna tudniuk, így akár mindentudó narrátornak is tekinthetjük őket.

Továbbá érdemes felhívni a figyelmet arra is, mennyire hangsúlyosan groteszk jelleget kölcsönöz a szövegnek az állati perspektíva, a különféle állatok különféle reflexiói, melyek különös atmoszférába vonják az elbeszéléseket. Ilyen groteszk elemnek tekinthető a már említett rigó életfilozófiája, a legyek kritikai szemlélete az emberekkel szemben, a poloska közhelyes, már-már nevetségesen nem a helyzethez illő gondolatai, vagy a macska elmélkedése arról, hogy az ember életéből valójában a meditáció hiányzik. Emellett egyedi, eltávolító hatású humort is kölcsönöz ez a felfokozott nem-humán jelenlét a szövegnek: ahogy az egyik epizódot folyamatosan megszakítja, hogy a bagolynak sikerül-e hánynia vagy sem, vagy hogy a legyek miképpen teszik kellemetlenné a népbíróság döntéshozatalát, mintha egyszersmind élüket is vesztenék azok az amúgy nagyon is súlyos életesemények, melyeket éppen elbeszélnek számunkra.

Arra, hogy valójában miért is fontos az állati/növényi szemszög a szövegekben a Hamis frank 1927 című fejezetben kapunk választ. Ebben a novellában magának az írónőnek egy fiktív alakmása a narrátor, aki elbeszéli, hogy nagyapja korábban már megírta kitelepülésük történetét, ám nem a szokványos fokalizációs helyzetből, hanem abból, amit ő a leginkább érdekesnek tartott. Ő tudniillik a mezőgazdaság felől közelítette meg az eseményeket, ugyanis, ahogy már volt róla szó korábban is, a politika hidegen hagyta. „…[Beczásy] a mezőgazdaságon keresztül érintkezett a világgal, köze leginkább a növényekhez és állatokhoz volt…” (34.) Még azt is megemlíti, hogy a diktafonra vett hanganyagban végig hallható egy feketerigó, mely az egyik novella elbeszélője. A főszereplő állatokkal, az élővilággal való szoros kapcsolata végig egyértelmű a kötetben, de igazán abban a részben emelkedik ki a leginkább, amikor maga Beczásy kerül elbeszélői pozícióba, ebben az szövegben ugyanis kutyáját, Luxot szólítja meg.

A nem-humán narráció azonban egy másfajta nézőpontból is megközelíthető. A legelső fejezetben olvashatunk arról, hogy Luka Lászlónak, az akkori pénzügyminiszternek a vadászat során üldözött nyulakról a Romániába menekülő emberek jutottak eszébe, akiket végül – az emberi és állati sors már-már ironikus párhuzamaként – ugyanúgy lelőttek, mint a vadakat.

Ugyan a kötetben a nem-humán perspektívák dominálnak, négy emberi elbeszélésű novella is szerepel a szövegek között. Az első fejezet már említett vadászatát például egy mindentudó narrátor beszéli el. Itt láthatjuk meg Beczásy sorsát egy pillanatra lánya, Liliann látomásából is, és itt kap először szerepet Luka László, akiről később, fogsága során faggatják. Ahogy már volt róla szó, az írónő alteregója és maga Beczásy is megjelenik elbeszélőként, míg az utolsó emberi perspektíva Zináé, Beczásy feleségéé, aki tört magyarsággal beszéli el azt, hogy hogyan élte meg házasságát. Talán ez az a fejezet, ami nem igazán illik bele a koncepcióba, kicsit idegennek érződik a többi szövegrészhez képest, erős nyelvi tördelése, illetve az eltérő perspektíva miatt. Egészen más szemszögből, Zina felől közelíti meg Beczásy karakterét, mely mintha egészen más képet rajzolna ki a szereplőről, mint amit a könyv korábbi novelláiban olvashattunk. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy gyengéje volna a kötetnek, de mindenképpen szembeötlően más, már csak tört magyar nyelvezetét tekintve is. 

Ahogy az már a címet idéző viccből is látszik, a novellák mintha nagy hangsúlyt fektetnének a kulturális kontextusra. Például szembetűnő a különböző viccek, dalszövegek megjelenése, melyek a diktatúrával szemben fogalmazódtak meg. De ilyennek tekinthető az is, amikor 1927-ben a Moulin Rouge-ban a konferanszié a székely himnuszt kezdi el énekelni Budapesten.

Az elbeszélés során többször is felfigyelhetünk arra, hogy angol kifejezések, idézetek szerepelnek a szövegben. „After all life is too short to be anything but happy.” (Karl Marx) Vagy a „Today it’s raining in the paradise” (84.) sor, ami ismétlődik a fejezet során, és Manu Chao Rainin in Paradize című dalából származik. Ez akkor nyerhet teljes bizonyosságot az olvasó számára, amikor ennek a fejezetnek a végén a dalból ismerős Kongó, Monróvia, Bagdad, Fallúdzsa, Jeruzsálem, Bissau-Guinea nevek szerepelnek. Ezekben a helyszínekben az a közös, hogy mindenhol esik. Akárcsak Moszkvában, ezzel mintegy globalizálva a nézőpontot.

Úgy gondolom, hogy a különböző idegennyelvű kifejezések nem minden esetben indokoltak a szövegben. Ilyennek érezheti az olvasó az überoké, vagy a flow kifejezések használatát, amik ugyan napjaink ismert kifejezései, mégsem érezhetjük szükségesnek ezeket.  Mindemellett a különböző regiszterek váltakozása a szövegben ugyanolyan üdítően hathat az olvasó számára, mint a perspektívák különös megformálói. Máshogy beszéli el az eseményeket mindegyik élőlény, és épp ezért válik igazán különlegessé a szöveg.

Selyem Zsuzsa kötete hibáival együtt is igen jól sikerült alkotás. Annak ellenére, hogy novelláiban egy már számtalanszor megírt témát dolgoz fel, egészen szokatlan, friss megközelítésmódot választ, ami élettelivé és izgalmassá, sőt sok helyütt kifejezetten szórakoztatóvá és humorossá teszi a szöveget, mindezt anélkül, hogy egy percre is elbagatellizálná a történések komolyságát.

Gyalai Zsófia

Selyem Zsuzsa, Moszkvában esik, Jelenkor kiadó, 2016.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s