Bakó Liza verse (online megjelenés)

Minden vég az új kezdete

Maximalista túlbuzgó hiperaktivitáscsomó voltam, vagyok és sajnos szerintem leszek is MÉG
Sem láthatom idén a Balaton partot lágyan nyaldosó víztükrét SEM
Mikor máskor nem volt pedig fejemben ilyen józan a gondoLAT
Olgatom esélyeimet, hogy mi az, ami még régi életemből menthető és megmarAD
Hatok is cifra káromkodással átszőtt tippeket magamnAK
Kor is a múlt fájó emlékei zavaros elmémben maradnAK
Aratlanul is fejembe és már rációval teltebb eszembe nyilall az eszME
Ly szerint hogy élhettem másfél éven át egy ilyen mély mederBE
Lémhasítanak az emlékek, a rögeszmék addiktív doppingoló ámításával egyÜTT
Hetném a falat ellenük, de nem teszem, mert ezzel megamat csak megint a pszcihiátriára vermELEM
I ösztönöm pedig azt diktálja, hogy köszönöm, abból bőven elég volt az a másfél hónAP
Okalipszis jellegű gondolattúladagolás, amivel magamat kezeltEM
Lékekből és álmokból alkotott képek szolgáltak hozzá gyógyszerÜL
Tem csak az ágyban, vagy feküdtem napokon, heteken keresztÜL
Dözve a fejemben azt a belső gonosz hangocskÁT
Kozva annak létét és kutatva mivoltának okát, okának mivoltÁT
Forgolódva éjszakákat, verejtékben úszva, gyomor- és szívhájdalmakKAL
Kulálva, vajon mikor érhet véget az igazából érdekemben zajló teráPIA
Függő az sohasem voltam, bár sokszor mondták, hogy még az is jobb mint az anorekSZIA
Liza vagyok, reményeim szerint gyógyuló félben lévő anorexiás egyED
Dig nem volt még olyan ember, kinek nem kerekedett volna el a szeme, mikor engem, vagyis kiálló csontjaimat megpillantOTT
Voltam igen, a pszcihiátrián, láttam is dolgokat, és büszke vagyok magamra valamilyen szintEN
Gem nem kellett soha gyógyszerezni, hogy ép maradjon az elmÉM
Elyegtem párszor a fizikai és mentális fájdalmaktÓL
Omakarattal viszont mindent kibírtam, hogy megszabaduljak az életemet vakvágányra nyomató anorexiától.