Pallós Áron novellája (online megjelenés)

Csillagmetró

Bárhogy is, épp ez a fogalom jutott eszembe róla. Jelentheti egy égi tünemény mint afféle méltóság leképezését, de ami a legfontosabb: egy flippergolyó-féle mozgásra is utal. Útja egyenes vagy krikszkraksz, de ne szaladjunk ennyire előre… Elmerülök az egzisztenciámban, – ahogy te is a sajátodban – és útra kelek, melynek minden lépése egy betű.

Sem jegyet, sem bérletet nem kérnek, mielőtt alászállok önmagam mélyére. Táblák sem igazítanak útba, míg szcenáriók egész tárháza tátong előttem: a csillag bármely ága felé sodródom – a prózai hagyomány egy bevált motívumával élve –, vagy ahogy terveztem: egyenesen eljutok a csillag egy választott csücskébe.

Engem a csillagpor kötelez. Ahogy Carl Sagan, az ismert asztrofizikus is megírta: Ugyanabból az anyagból vagyunk, mint a csillagok.” Erről egy mozgólépcső melletti tábla is tanúskodik, a peron felé menet.

Csak semmi földrajz!  Fejed volna a glóbusz, a tekergő metró hálózza be. Olyan irányba visz, amilyet te gondolsz ki magadnak. Egyszerűen szólva, a csillagmetró olyan, mint a filozófia.

Már csak azért is, mert mélyen van, minden felszín alatt és fölött. Ez hát a csillagmetró nagy paradoxonja.

A kérdés a következő: megyünk-e bárhova is?

Az indulás

Mi tagadás, a metróra várni kell.

Négy perc ez esetben a gyermekkor, melynek során észben és szívben is megérsz az útra.

Lehet, hogy más állomásokon szállunk fel – te, én vagy bárki –, hiszen gyökereink és múltunk sem egyforma, de érett és sokat érzett szívvel vághatunk csak bele, megtisztelve magunkat és az utat…

Amíg várakozunk – ha nem is ugyanott –, engedd meg, hogy anekdotázzak kicsit! Olykor, ha sokat utazom a metrón, enyhe klausztrofóbia kezd kerülgetni. Tudod, a világ esetében is valami hasonlót érzek: senki sem önmagát hívja életre, és sokszor nyűg lenni. Már csak ezért is van súlya e különös metrózásnak.

Hogy is szokták mondani? – Nehogy a farok csóválja a kutyát!

Már meg is érkezett a szerelvény, szálljunk hát fel! A metrókocsi az agyad, a gondolataid, a filozófia. Jól gondold meg, merre veszed az irányt, de ami a legfontosabb: elveszel, ha flippergolyóként esel a csillag egyik ágából a másikba… – ahogy a bemondón át hallottad.

Az út

Szívesen váltanál üzeneteket a barátaiddal, mégis nehéz feladat előtt állsz. Egy mély ember kényelmét gyakran mély, és árnyalt kérdések zavarják, így az efféle utakat szelő hobbifilosz párnája még több gombostűvel is van tele, mint másoké…

Beköszöntött az érett kor, az igazi mélységek számára azonban – ahol a metró is suhan –, mégis gyermek szeretnél maradni.

A felszínesség és napi teendőid kéz a kézben járva fedik el őket…

Vajon miért este, az elcsendesülés idején törnek rád igazán súlyos gondolataid?

Arra kérlek, tedd el a telefonodat, – legalább e próza erejéig – és zabolázd meg a metrót! Bátorkodom sorra venni, mire is gondolhatsz út közben. Ugye megállsz egy pillanatra, mikor magadra ismersz?

Sokan hasztalannak tartják, valahol mégis csodálattal tölti el őket a filozófia. Kamaszkorunk óta tudjuk, hogy az öncélú gyönyörben nincs semmi kivetnivaló, nemde? Ez esetben mégis könnyen előfordulhat, hogy flippergolyóként esel a csillag egyik ágából a másikba, és… – de nem akarom ismételni a bemondót.

Netán a csillag egy ága felé hittel a szívedben utazol, míg értéket terem minden centije az útnak, de annak megannyi nyúlványa rejtve marad előtted?

Lehet, hogy hidegen hagy a csillagmetró, de miért is ne lennének benyomásaid?

Most fékezünk, kapaszkodj meg! Jól gondolod, csak az értékbe tudsz!

Az érkezés

Nem hinném, hogy máris megérkeztél, de a műfaj terjedelme nem hagyná kivárni, és a gondolatok lüktetése is alábbhagyna, mire akár képernyőn, akár papíron kivárná érkezésedet.

Szálljunk le megnézni, mi rajzolódik ki a betűkből, melyeket centi, centi után vésett!

Kapcsolatunk egyoldalú, így nem tudom, mikor torpantál meg. Csodálat vagy hit vezérel, esetleg hidegen hagy a csillagmetró?

Miután felérsz a mozgólépcsőn, idegennek fogod érezni magad a hétköznapi miliőben. Mintha a pizzás pult vagy a pékség csak alternatív igazság volnának.

Felfelé menet, a lépcsőről egy újabb, ám utolsó idézetet láthatsz.

Úgyse hiszi senki el magának, hogy amit lát, az tényleg van, / hanem várja, hogy a valódi látványt jelző kürtszó felharsan” – Kispál és a Borz, miként a gyűrt vásznon olvashatod.

Mi tagadás, a halál révén érhetjük el csillag egyetlen csücskét.

De addig is jó volna úton lenni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s