Feketemosó: Mozaikok egy készülő regényből (3.) – Ssimi

feketemoso-uj-kozepes

Összegyűrte az üres sörösdobozt és az ablakon keresztül behajította az autóba. Fürkészve nézett rám.

Milyen érzés, hogy fogalmad sincs, ki vagy? Jobb, mint tudni?

Nem tudom, nincs összehasonlítási alapom. – Nagy Hajnal Csilla írja az Apokrif blogját.

Illusztráció: Gužák Klaudia
Illusztráció: Gužák Klaudia

Téged tényleg Siminek hívnak?

Aha. Két essel.

Várj… Ssimi?

Pontosan. De te honnan tudod?

Meghúztam a sörömet. Oldalra sandítottam, Regina még mindig az oszlop mögé bújva figyelt minket.

Egy barátom mondta.

A fiú elgondolkodott.

Az én barátom is?

Szerintem igen.

Szóval vannak közös barátaink. Téged hogy hívnak?

Nekem nincs nevem – hajtottam le a fejem.

Hogyhogy?

Ránéztem Reginára. Fékezhetetlenül mosolygott, csillogó szemekkel hallgatott minket pár asztallal arrébb, és hevesen bólogatott. Úgyhogy elmondtam Ssiminek, mi történt velem.

Szar lehet – összegezte a végén. Ő bort ivott. Vajon szeretem a bort? – És itt van a barátod?

Ott bújkál egy oszlop mögött – nevettem. Ssimi szemei tágra meredtek.

Regina?

Igen, ő az.

Felpattant a bárszékről, tett néhány határozott lépést, aztán meglátta a rejtekhelyet. Regina a szája elé kapta kezét, és elszaladt. Ssimi utána.

Én meg megittam a sörömet. Már majdnem elfogyott, amikor Ssimi lihegve visszaült mellém.

A következő kört én állom – jelentette ki, aztán elém vágtak még egy pohár sört, elé pedig egy üveg bort. – Reginát már beraktam a kocsiba. Most duzzog, de az majd megnyugtatja, ha részegen vezetek.

Aztán már hárman voltunk, és volt egy autónk is. Regina, Ssimi, az autó és én.

***

Amikor először alkalmam nyílt hosszabb beszélgetést lefolytatni Ssimivel kettesben, már hetek óta együtt kóboroltunk, és én csak annyit tudtam róla, amennyit Regina furcsa megjegyzéseiből ki lehetett szűrni. Regina akkor már aludt, éjféltájt lehetett, egy autópálya mellett vertük fel sátrainkat, és mivel Ssimi egyszer ismert valakit, aki ismert valakit, aki elaludt egy autópálya mellett, és reggelre csak a cipője maradt rajta, ezért ilyenkor felváltva őrjáratot tartottunk.

Nekem is aludnom kellett volna, de valamiféle késztetést éreztem, hogy csatlakozzam Ssimihez az autó platóján. Kivettem két doboz sört rongyos hátizsákomból, és odalopóztam mellé.

Sört? – szólítottam meg. Összerezzent, felém fordult, majd megvonta a vállát.

Miért ne…

Felmásztam mellé az autóra, csendben, amolyan férfiasan felbontottuk söreinket, koccintottunk, beleittunk, és egy darabig csak néztük az elszáguldó autókat.

Előbb azt akartam mondani, milyen szerencséd van, hogy pont Regina talált rád, de…

De mi? – kérdeztem, mikor úgy ítéltem, már túl régen harapta el a mondatot.

Nem tudom. Imádja az ilyen eseteket, mint amilyen te vagy.

Rosszallást hallottam ki a hangjából. Ezt megérezhette, mert mentegetőzni kezdett.

Mármint arra gondolok, hogy nem emlékszel arra, mi történt veled eddig. Ez a tiszta lap–dolog mindig is foglalkoztatta őt.

Megrázta a fejét.

Azt sem tudom, mióta ismerem, de még mindig nem jöttem rá, mi ő.

Hogy… mi?

Igen.

Mit számít, mi ő?

Ezen elrágódott egy darabig.

Talán igazad van. – Nagyot húzott a söréből. – Tudtad, hogy tizenhat évesen a karjai között halt meg az apja?

Komolyan?

Igen. Most azon gondolkozol, mennyi mindent magyaráz ez meg? – vigyorgott. Nekem nem volt kedvem vigyorogni. – Ugyan már, ne vágj ilyen képet. Főleg előtte ne, utálja. Egyébként úgy értettem, hogy nem igaz, semmit sem magyaráz meg. De kamaszkorában aztán azzal küzdött, hogy ne ő legyen „a lány, akinek meghalt az apja”. Mégis egy csomó idegennek elmesélé, de nem tehet róla. Talán csalásnak érzi, ha az emberek úgy tekintenek rá ilyen bélyegzés nélkül, hogy nem is tudják, hogy létezhet ez a bélyeg.

Az apját is ismerted?

Ssimi sóhajtott.

Nem. Csak videókból és képekről. De érdekes ember lehetett. Állítólag több ezren voltak a temetésén, pedig se híresség, se politikus nem volt. De erről Regina többet tudna mesélni. Bár ha eddig nem tette, talán nem fog.

Kicsit megcsalatva éreztem magam, hogy életének egy ilyen fontos eseményéről nem számolt be nekem Regina, holott folyton mindenféléről fecsegett, megállás nélkül.

És te mi vagy? – ötlött fel bennem a kérdés hirtelen. Ssimi félrenyelte a sörét, aztán megtörölte a száját, és röhögni kezdett.

Nem rossz! Én egy munkanélküli építész vagyok, ha jelent ez bármit is.

Összegyűrte az üres sörösdobozt és az ablakon keresztül behajította az autóba. Fürkészve nézett rám.

Milyen érzés, hogy fogalmad sincs, ki vagy? Jobb, mint tudni?

Nem tudom, nincs összehasonlítási alapom.

Ez igaz – látta be Ssimi. Lekelt a platóról, és hozott még két doboz sört. Egész éjjel beszélgettünk. Reggel Regina kibújt a sátorból és durcásan jött oda hozzánk.

Miért nem költöttetek fel őrjáratra?

Ssimi oldalra döntött fejjel nézte őt egy darabig, majd lassan, tagoltan megkérdezte:

Regina, ha bármi lehetnél a világon, mi lennél?

Talált tárgy egy fesztiválon – mondta ő egy pillanatnyi gondolkodás nélkül, és olyan arcot vágott hozzá, mint aki egész életében arra várt, hogy ezt megkérdezzék tőle.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s