Mintha lenyelte volna egy hatalmas hal, csak az ő hala meleg volt. Úgy érezte hosszában fekszik, fejével a hal farka felé, fuldokolva és émelyegve. Próbált nyögni, de a szájába tolódó halbéltől nem tudott. Próbált arra gondolni, milyen volt nagyszüleinél az a hatalmas gesztenyefa, aminek lehullott leveleit a szél úgy tudta fújni, ha viharos volt az idő. – Hyross Ferenc írja az Apokrif naplóját.
Mintha lenyelte volna egy hatalmas hal, csak az ő hala meleg volt. Úgy érezte hosszában fekszik, fejével a hal farka felé, fuldokolva és émelyegve. Próbált nyögni, de a szájába tolódó halbéltől nem tudott. Próbált arra gondolni, milyen volt nagyszüleinél az a hatalmas gesztenyefa, aminek lehullott leveleit a szél úgy tudta fújni, ha viharos volt az idő. Mint egy vérszomjas madárraj, köröztek a ház körül, az öreg falak pedig csak remegtek és nyikorogtak. Ő persze nem félt, ilyenkor mindig kapott teát, kártyáztak, sokkal közelebbinek tűntek, sokkal emberibbnek tűntek mindannyian. Mint három eltévedt túrázó akiket egy fedél alá kergetett be a világvége nyitányaként zsongó zivatar. Sokáig nem értette a halat, imádott úszni, remekül mozgott a vízben, ez volt két nagy tehetsége közül az egyik. Az alkata jó szolgálatot tett, kamaszkora végét több mint két méter magas, széles hátú, kidolgozott izomzatú sportolóként töltötte. Pontosabban vízilabdás volt, imádta, jó volt benne. Énekelni is szeretett, de ez sok vizet nem zavart. Megházasodott, imádta a nejét is, imádta a gyerekeit. Életében akkor volt a legboldogabb amikor az esküvőjük után egy vitorlás fedélzetén szeretkeztek. Nem voltak felhők, gyönyörű volt. Elkezdett inni, mert boldogtalan volt, azt hitte a hal beleiben fog megrohadni. A vízilabda után énektanár lett, jó munka volt, nem keresett túl sokat. Egyik nap épp órát tartott, azon agyalt, hogy rágót kéne vennie. Közben merev tekintettel nézett ki az ablakon. Vágták a fákat a kertben. Szerette volna megütni az egyik gyereket, de nem tette. Addig a napig soha nem ütött meg senkit. Igyekezett jó tanár és jó ember lenni. Aztán véget ért az utolsó óra, beült a kocsijába és elkezdett inni. Mindig volt egy üveg valami a kocsiban, az ülés alatt, a neje valamiért ott sosem találta meg. Aznap egy rozé volt, de hát azt is meg lehet inni, gondolta. Mindig távol parkolt az iskolától, nem tett volna jót, ha rajtakapják. Az első néhány korty után rakott be zenét is. A What’s love got to do with it-et már teli torokból üvöltötte. Ha nem lett volna ittas, elég jól. Miután végzett az üveggel, hazavezetett, de senkit nem talált otthon. Még nem értek haza, írt egy cédulát a hűtőre, nagyon szerették, és ő is őket, ezért tudatta velük, hogy elugrik venni valamit. A cédulán ez nem szerepelt, de pálinkát ment venni. Késő estig pálinkát vett. Tudta, ettől másnap nagyon erősen halbél és sár ízű lesz a szája, ezért előre beteget jelentett. Amikor hazament veszekedtek. Megütötte a feleségét. Egész éjjel sírt. A neje próbálta vigasztalni. Aztán kórházba ment. Nem akart többet inni, szerette volna, ha segítenek neki. Ott találkozott Hallal, aki tényleg meleg volt. Legalábbis életében egy ideig, de aztán nemet váltott, nevet változtatott és elköltözött egy nagyobb városba. Sokszor volt szerelmes. Figyelj, és te akkor most nő vagy vagy buzi, kérdezhette volna, de nem merte, meg talán nem is akarta. Szeretett volna barátkozni, de nem igazán talált senkit, akivel közös nevezőn lettek volna. Kivéve Halat, aki persze valamiért egyből rátalált. A vékony, szálkás nő melegítőben volt, mint majdnem mindenki, aki épp ott próbált leszokni, kopasz volt és egy egészen szerény, de azért feltűnő, sminket viselt. Hello. Hello. Ennyit beszéltek első nap. Később persze sokkal többet, eleinte főleg a csoportos terápia során, de aztán egyre többet. Először félt, de rájött, hogy nem Haltól. Addigi élete során gyakran érezte, hogy fél, de az inkább afféle szorongás volt, valami furcsa remegés, mintha egy fa lenne, ami az orkán ellen küzd szélcsendben. Hal lett a legjobb barátja. Egyik este ráerőszakolt egy piros ruhát – szinte semmije nem volt és azt a keveset is mindig magával hordta, bevitte a szanatóriumba is -, és egész este az asztalon állva énekeltek, egyikőjük sem szórakozott annyira jól már évek óta. Amennyire idegennek festett a kétméteres, széles hátú, kicsit már pocakosodó férfin a piros koktélruha, ő legalább annyira otthonosan érezte magát benne. A Total eclipse of the heart-tal zárták az estét és néhány nap múlva, talán volt két hét is, hazamentek. Otthon mindent megbeszélt a nejével, másnap elmentek vásárolni. Persze nehéz volt neki méretet találni, de a nő, a kezdeti kényelmetlenségét viszonylag gyorsan legyőzve, nagyon belejött. Este elmentek egy klubba, ahol Hal is dolgozott. A házaspár összeöltözött, a két ruha csak a méretében különbözött. A férfi új barátja a műsor után leült hozzájuk, és reggelig meséltek Jónás feleségének, leginkább a szanatóriumról, persze csak a meredek, szórakoztató anekdotákat, sztorikat a legmeredekebb arcokról, a különös betegekről vagy betegebb ápolókról. Jó volt túl lenni egy csatán, és egyszer végre nyerésre állni a harcban. Jónás azóta minden héten egyszer fellép abban a klubban, a ruháját felesége segít kiválasztani, néha még szeretkezéshez is felveszik. Sikere van. Imádják a pasik, a dalok előtt egy kicsit mindig poénkodik, bár a törzsvendégek már rég megtanulták, hogy nős férfi, hogy hány gyereke van, hogy még inni sem iszik. A humorát szerencsére imádják és előadóként is megállja a helyét. A kétméteres, széles vállú, női ruhába öltözött, enyhén pocakos családapa egy-egy dallal valahogy mindig szíven vág valakit.
Apokrif Online 